Biztosan neked is azonnal a gyönyörű hölgyek jutnak eszedbe fényűző ruhákban, a figyelmes és udvarias gavallérok, akik táncba hívják őket, a kedves csevejek a sarkokban és a csengő kacagás.
Ki kell, hogy ábrándítsalak: a valóság ennél jóval kevésbé volt vidám. Ma bemutatok három, példákkal is alátámasztott bizonyítékot. Na, vágjunk is bele.
1. A hosszas (és drága) készülődés
A bálon a kisasszonyoknak tündökölniük kellett. Minden alkalommal valami új öltözéket kellett bemutatniuk az egybegyűlteknek (ugyanazt többször felvenni rossz ízlésre vallott). Ennek megfelelően állandóan valami újat kellett kitalálniuk és megrendelniük a varrónőtől.
Ha megnézzük Alekszandr Szergejevics Puskin nővérének, Olga Pavliscsevának a férjéhez írt leveleit (az 1830-as évekről van szó), világossá válik: az ilyen események látogatása nem volt egy olcsó mulatság.
Egyik ilyen levelében Olga Pavliscseva felsorolja az egyetlen öltözékhez szükséges átlagos kiadásokat:
- egy ruha, ami legalább 75 rubelbe került;
- a frizura, ami legalább 15 rubelbe került;
- a főkötő, ami körülbelül 40 rubel vagy annál is több volt;
- az útiköltség – körülbelül 20 rubel.
Ez összesen 150 rubel. Ha ezt az összeget a mai viszonyokra vetítjük, akkor egyetlen megjelenés több mint százezer rubelt tenne ki, ami forintra átszámítva körülbelül félmillió forint.
Elég költséges, nem igaz?
A fogadásokra általában előre készültek. De az idő mindig kevés volt – gyakran az utolsó napokban (vagy órákban) kellett a ruhát próbálni, vagy akár a díszítéseket rávarrni a megjelenés előtt.
Voltak olyan esetek is, amikor a meghívó alig egy nappal az esemény előtt érkezett. Na, ez volt az igazi próbatétel a kisasszonyok számára! Egész éjjel nyüzsögtek, talpra ugrasztották az egész várost – az összes varrónőt, szabót, szövetkereskedőt és fodrászt. Utóbbiak a sürgős meghívók kézhezvételétől számítva egy teljes napig nem aludtak. Készültek a ruhák, a frizurák, válogatták a kiegészítőket.
A fáradtságot és az alváshiányt csak fokozták a hölgyek frizurái. Igyekeztek ezeket is jó előre elkészíttetni. És természetesen meg kellett őrizniük őket az eseményig. Ezért félig ülve, félálomban aludtak.
2. A megbetegedés kockázata
A helyiségben, ahol az eseményt tartották, általában valóságos fülledtség uralkodott. A gyertyák, a tömeg, az aktív tánc. Ezek után a kipirult hölgyek kimentek az utcára és bepattantak a hintóba, hogy hazajussanak.
Ebben a közlekedési eszközben pedig nem volt valami meleg (pontosabban, egyáltalán nem volt meleg, sőt, nagyon is hideg volt). Főleg, hogy a bálba a lányok vékony ruhákban érkeztek.
Ennek megfelelően nem volt csoda, hogy a fiatal hölgyek megfáztak és megbetegedtek.
A 19. század elején még egy furcsa nevű nyavalya is felütötte a fejét: a „muszlinbetegség”. Akkoriban a ruhákat gyakran muszlinból készítették. Ez az anyag nagyon vékony volt, és egyáltalán nem volt alkalmas arra, hogy télen kiszaladjanak benne az utcára, sem arra, hogy (még hintóval sem) eljussanak benne A-ból B-be.
De ez, ahogy sejtheted, nem állította meg a szépségeket. És egyik a másik után, a soron következő fogadást követően, megbetegedett. És nem mindannyian élték meg a következő ilyen eseményt.
3. Az esély, hogy porrá égsz
Azokban az időkben a világításhoz gyertyákat használtak. Egyetlen csillárba több tucat gyertya is elfért. A bál estétől egészen reggelig tarthatott (átlagosan 4-6 órán át). Ennek megfelelően a gyertyák égtek, leégtek, és a viasz a táncolókra csöpögött fentről. Ettől néhány hölgynek égési sérülései lettek – ezek kellemetlen emlékként maradtak meg a bőrükön az estélyről.
De ebben az esetben nem is ez volt a legszörnyűbb.
A helyzet az, hogy a nemesség bármely képviselőjének megvolt a valós kockázata, hogy elmegy a bálba, és soha nem tér haza. Hiszen a gyertyák gyakran tüzet okozhattak. Elég volt egyetlen darab, ami egy hölgy terebélyes szoknyájára esett.
Ezenkívül a kandallók is veszélyesek voltak – a parázshoz vagy a tűzhöz való legkisebb érintkezéskor is a ruha azonnal hamuvá vált, és nemcsak a bál menetét, hanem magának a háznak a létét is veszélyeztette, ahol az eseményt tartották.
Találkoztam egy olyan statisztikával is, ami az 1860-as évekre vonatkozott. Egy tekintélyes kiadvány azt állította, hogy a bálokon körülbelül háromezer hölgy égett halálra.
Ez a szomorú sors jutott a híres Oscar Wilde két féltestvérének is. 1871-ben Emily és Mary, akik akkor alig múltak 20 évesek, úgy döntöttek, részt vesznek egy Halloween alkalmából rendezett estélyen. Tánc közben egyikük hozzáért a kandallóban lévő parázshoz – a ruhája azonnal lángra kapott. A másik nővér megpróbálta eloltani a tüzet, de ő maga is meggyulladt. Sajnos néhány héttel a végzetes bál után mindketten elhunytak.
Ezzel kapcsolatban eszembe jut egy másik, hasonlóan szomorú következményekkel járó ünnepség is. Ez Napóleon Bonaparte idejében történt, 1810-ben. Schwarzenberg herceg fogadást adott Mária Lujza főhercegnő és Napóleon házassága alkalmából. Ez az eset majdnem a francia császár életébe került.
Az eseményt Robert Hillingford festménye örökítette meg:
Végezetül
Nos, ilyen voltak tehát a bálok valósága néhány évszázaddal ezelőtt. Amikor az ember ilyesmiket megtud, már nem is vágyik annyira arra, hogy hercegnőnek vagy királynőnek érezze magát. Áh, hagyjuk is, inkább itthon ülök a melegben, egy bélelt nadrágban és egy vicces pólóban.
Mi a véleményed? Ennek ellenére szívesen ellátogatnál egy 18-19. századi bálba? Vagy netán tudsz még más okokat is, amiért nem lenne jó ötlet elmenni?
