2011-ben a földrajz világa egy meglepő hírrel találta szembe magát: pont az Amazonas alatt a kutatók egy gigantikus, második folyót találtak.
Ez a néhol 4 km mélyen húzódó, szélességét tekintve 200-400 km széles csoda az Atlanti-óceánba torkollik. Igaz, nem egészen a megszokott értelemben.
Ennek a monumentális folyónak, amit senki sem látott a saját szemével, nevet is adtak: Hamza. Elizabeth Pimentel, aki a disszertációjával „felfedezte” a folyót, egy Valija Hamza nevű geofizikus irányítása alatt dolgozott, aki 40 évet szentelt az életéből az Amazonas kutatásának.
De, ahogy az a földrajzi szenzációkkal gyakran megesik, egy idő után a tudósok elkezdtek mellébeszélni: „Khmmm, persze, ez nem folyó a szó hagyományos értelmében… A téma további kutatást igényel…”. Így a kollégáik néhány nap múlva teljesen ízekre is szedték a hangzatos bejelentés egyes pontjait.
Nézzük meg, hogyan vált lehetővé ez a szokatlan felfedezés, mik a technikai jellemzői, és miért csak idézőjelben használható a „folyó” megnevezés.
Hogyan fedezték fel a földalatti Amazonast?
„Nézzük meg, mi van az Amazonas alatt!” – döntötték el egyszer a Brazil Nemzeti Geofizikai Obszervatórium tudósai. Kapóra jöttek a Petrobras állami vállalat által az olaj- és gázkutatás céljából a múlt század 70-es, 80-as éveiben fúrt mély kutak, amiket ma már nem használnak.
Az Amazonas-medence különböző sarkaiból 241 kút szolgáltatott adatokat a különböző mélységekben uralkodó hőmérsékletről. Egyes rétegekben rendellenes ingadozásokat észleltek, ami a víz jelenlétére utal. A hőmérséklet-különbségek matematikai modelljei és a helyi földkéreg sajátosságai alapján arra a következtetésre jutottak, hogy az Amazonas alatt egy második folyó található, amelybe a víz felülről szivárog be a laza üledékes kőzeteken keresztül, amelyekből a régió felépül. Ezek átengedik a nedvességet lefelé, ahol az összegyűlik, és az Amazonashoz hasonlóan a természetes lejtőn ömlik az Atlanti-óceánba.
Igaz, a mélyben lévő Hamza a kutatók számításai szerint messze a parttól tör a felszínre az Atlanti-óceán fenekén. Külön ki kell hangsúlyozni, hogy ez még az óceán vizét is sótalanítja a víz alatti torkolatnál.
Mindezt 2011 augusztusában a Brazil Geofizikai Társaság ülésén jelentették be.
Technikai jellemzők: a „folyó” szót csak idézőjelben írjuk
- Hamza hossza: 6000 km. Az Amazonas hossza 6400 km. Gyakorlatilag az egész folyásán másolja az Amazonast. Mindkettőt az Andok táplálja, hiszen a magas hegyekből rendszeresen lefolyik a csapadék és az olvadékvíz.
- Hamza szélessége – ez a különlegessége – 200-400 km. Az Amazonas medre sokkal szerényebb paraméterekkel rendelkezik: 1-100 km, ha nem számítjuk a széles deltát az ágakkal (340 km). Feltételezések szerint a Hamza az Amazonas szinte teljes medencéjéből kapja a vizet, annak több ezer mellékfolyójával együtt.
A Hamza forrása, amely még Peru területén található, nem egészen szokványos: a víz a felszínről egyenesen lefelé folyik.
A víz lassan szivárog át a laza üledékes kőzetek pórusain. Töréseken, repedéseken és üregeken keresztül tör utat magának, amelyekből az Amazonas-medence északi határán az aktív karsztfolyamatok (a módszeres erózió) miatt rengeteg van.
Csak ezután, a brazil Acre állam területe alatt a Hamza függőleges „áramlata” kemény sziklás kőzetekbe ütközik. Ezeket nem olyan könnyű erodálni, ezért a folyó a legkisebb ellenállás útját választja, és vízszintes síkba megy át. És a domborzat sajátosságai miatt, akárcsak az Amazonas, elkezd kelet felé, az Atlanti-óceán irányába folyni.
Az áramlat fokozatosan mélyül, végül eléri a maximális 4 km-es mélységet. Közben továbbra is gyűjti a felülről beszivárgó vizet.
Vannak azonban olyan paraméterek, amelyekben a Hamza messze elmarad az Amazonastól. A vízhozama csekély ahhoz képest, amit a felszíni „változata” szállít: 3100 köbméter/másodperc az Amazonas 133 000 köbméter/másodpercével szemben. Ez kevesebb, mint 3%.
Mindezt a Hamza felfedezői állítják.
Miért nem nevezhetjük a Hamzát folyónak?
A Hamza fő bukóparamétere a számított áramlási sebesség. Ezt az áramlást csak a legnagyobb jóindulattal és fenntartásokkal lehet áramlásnak nevezni, mert sok gleccser ennél gyorsabban csúszik le a hegyekről.
A Hamza sebessége mindössze 100 méter évente! Ez azzal magyarázható, hogy nincs egyetlen kitaposott medre, amelyen a víz vidáman csobogna és sietne az óceánba ömleni. Továbbra is át kell szivárognia a laza kőzeteken, megkerülve a kemény szakaszokat, vagy utat törnie magának azokban.
És ez csak az egyik oka annak, amiért egy másik brazil geológus, Jorge Figueiredo, miután meghallgatta a Hamza felfedezéséről szóló előadást, gúnyosan követelte: „Először is, a „folyó” szót ki kell húzni a műből – ez egyáltalán nem folyó.”
Először is, Jorge nagyon meglepődött, hogy ilyen tapasztalt kollégák komoly arccal állítják, hogy 4000 méter mélyen édesvíz lehet. Ez ellentmond annak, amit a bolygóról tudunk. A Föld mélyében lévő víz a legmagasabb fokon ásványosított, mert szoros kapcsolatba került a különböző összetételű kőzetekkel. Minél mélyebbre megyünk, annál sósabb.
Másodszor, Jorge arra a következtetésre jutott, hogy az, hogy a Hamza az Atlanti-óceánba ömlik, erősen kétséges. Az Amazonas-medencét elfoglaló mélyedés nem homogén felépítésű. A laza kőzetek, amelyeken keresztül a víz átszivároghat, és a kemény tömbök, amelyek egy cseppet sem engednek át magukon, váltakoznak. És nem biztos, hogy a Hamzának mindig sikerül ügyesen megtalálnia a kerülőutakat.
Azt, hogy víz lehet az Amazonas alatt, senki sem vitatja. A jelenléte ott teljesen beleillik a bolygóról alkotott mai ismereteinkbe. De a Hamzáról beszélve a kutatók ma már a „lassan mozgó víztartó réteg” (nedvességet tartalmazó üledékes kőzet-szivacs) vagy a „feltételezett földalatti áramlás” meghatározásokat használják. Valószínűleg ezek csak vízzel telített területek, ahol a víz valahogyan elmozdul.
Maga Valija Hamza is egyetértett azzal, hogy „ez nem folyó a szó hagyományos értelmében”. És megígérte, hogy hamarosan bemutatja az új kutatások eredményeit. Ennyiben maradt a dolog. A „Hamza földalatti folyó” felfedezéséről szóló hírt egyetlen tudományos folyóirat sem említette, ami sokat sejtet. Viszont a média, amely imádja az ilyen felfedezéseket, világszerte elterjesztette a „folyóról” szóló hírt.
Mindenesetre az Amazonas és a Hamza kiváló példa arra, hogy két víztest hogyan másolhatja egymást a különböző szinteken.
