HIRDETÉS BEZÁRÁS
Érdekességek

A velencei élet 30+ jellemzője, ami lehetővé teszi, hogy teljesen más szemszögből nézzük ezt a csodálatos várost

    Vannak olyan városok, amiket életünkben legalább egyszer látnunk kell. Ilyen például Velence. Kívülről talán úgy tűnhet, hogy a lakói szerencsések, hiszen mesebeli környezetben élhetnek, fényűző paloták, csodálatos épületek, gondolák és karnevál közepette, a valóságban azonban az itt élésnek nemcsak előnyei, hanem komoly hátrányai is vannak.

    HIRDETÉS

    A Liked.hu-nál úgy döntöttünk, hogy egy kicsit jobban megismerkedünk ennek a különleges városnak az életével, mely az egyik legromantikusabb és legismertebb város a világon.

    Velence elképzelés vs valóság

    • Velence nemcsak egy szimpla város a vízen, hanem egy 6 önkormányzati körzetre osztott, összetett közösség, ami 118 szigetet és több mint 150 csatornát foglal magában. A lakossága nagyjából 260 ezer fő, ám ez a szám folyamatosan csökken, mivel bármennyire is mesébe illő a környezet, a fiatalok egyre inkább elpártolnak innen a jobb élet reményében.
    • A történelmi rész vörösfenyő, éger, tölgy és fenyőfákra épült, melyek a vízben szinte egyáltalán nem is rohadnak szét, a levegővel érintkezve azonban ezek a pillérek pillanatok alatt rothadni kezdenek.

    Szent Márk székesegyház

    • Velence folyamatosan süllyed a víz alá. Korábban évente 55 mm-t süllyedt, ma ezt sikerült 1-2 mm-re csökkenteni, de megállítani még mindig nem. Velencét 1993 és 2002 között több mint ötven áradás sújtotta, s a város 23 centimétert süllyedt a 20. században.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Velence áradás

    • A víz évente akár 120-szor is megemelkedhet annyira, hogy elöntse a város bizonyos részeit. Ez leggyakrabban október és április között történik. Ilyenkor a város nehéz időket él át: a Szent Márk tér víz alatt van, a helyiek gumicsizmában közlekednek, a város történelmi jelentőségű épületeiről pedig omlani kezd a vakolat.
    • Áradáskor az önkormányzati alkalmazottak különleges gyalogos átkelőket állítanak fel a városban. Ezek tulajdonképpen fa hidak, melyek segítségével az elárasztott Velencében is tudnak közlekedni az emberek.

    Velence víz

    • Az áradás Velencében a helyi emberek számára teljesen normális, hétköznapi jelenség. Olyan, mint a hó vagy az eső. Ez az életük szerves részét képezi. A helyi emberek számára készült egy különleges telefonos alkalmazás, mellyel folyamatosan nyomon követhető a város vízszintje, és értesítést kapnak a közelgő áradások előtt néhány órával.
    • A szirénák okozzák a legnagyobb riadalmat a turisták körében. Ezek nagyon meg tudják rémíteni az embert, ha nem ismeri, hogy miért és mikor szólalnak meg. A légitámadásra jellemző sziréna valójában nem jelent feltétlenül súlyos bajt: minden sziréna azt jelenti, hogy 10 centiméterrel emelkedett a vízszint. A helyiek odafigyelnek ezekre, és így mindig tudják, hogy mikor éri el azt a szintet a víz, amikor már például veszélyt jelenthet az otthonaikra.

    Velence gondola

    • A hajók kivételével minden jármű, beleértve az autókat, robogókat, kerékpárokat és egyéb járműveket, szigorúan tilosak Velencében. A várost egy hosszú híd köti össze a szárazfölddel, amin vonatok és személyautók közlekednek – egy bizonyos pontig legalábbis. Onnantól gyalogosak, vízi taxival vagy vaporettóval közlekedhetnek az emberek.
    • A vaporettó egyfajta vízibusz, mely a legfőbb tömegközlekedési eszköz Velencében. A helyiek is ezt használják, míg a turisták gyakran utaznak gondolával, ám ez egyáltalán nem olcsó mulatság. A vaporettó egyirányú menetjegyének ára ezzel szemben 8 euró/fő. A helyi lakosoknak ez olcsóbb, nekik a speciális kártyájuk miatt csak 1,5 eurót kell fizetni ilyenkor. A vaporettók éjjel-nappal közlekednek a szigetek között.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Turisták helyiek

    • A gondola alternatívája lehet továbbá a traghetto. Ez tulajdonképpen ugyanolyan hajó, csak nagyobb, az aranyozott és bársonyos luxust pedig mellőzték belőle. A legtöbb traghettoban ráadásul nem lehet leülni, így állva kell végigvárni az utazást.
    • Velencében tulajdonképpen minden alkalomra vannak hajók. Külön hajóik vannak a boltoknak, a rendőröknek, a tűzoltóságnak és a szemétszállítóknak is. Ezek mindegyike jól megkülönböztethető egymástól.

    Velence rendőrök és piac

    • A városon belül a csatornák mélysége általában 1-2 méter, de például a Grand Canal egyes részein a 3 métert is eléri, míg a Velence körüli csatornák akár több 10 méter mélyek is lehetnek. Sajnos az évről-évre emelkedő bírságok ellenére, sokan még mindig szemetet dobálnak a csatornákba, az árapály miatt pedig belekerülnek a tengerbe.
    • Velence vize nagyon ritkán fagy meg. Ez eddig hivatalosan csak kétszer történt meg: 1929-ben és 2012-ben. Ilyen esetekre ma már speciális jégtörő hajók vannak, melyek a csatornán úszva törik a jeged, de régen ilyenkor a velenceieknek még meg kellett várniuk, míg a jég magától el nem olvad.

    Befagyott velence

    • Minden évben turisták milliói érkeznek Velencébe, de csak a turisták negyede marad legalább egy éjszakára vagy annál tovább. A helyi lakosok szeretnék, ha a turisták tiszteletben tartanák a szülővárosukat, ezért nagyon hevesen tudnak reagálni, amikor egy ide érkező turistát nem megfelelő viselkedésen érnek. Velencében rengeteg szabályt kell betartaniuk a turistáknak, íme néhány ezek közül.
    • Először is, az emberek nem sétálhatnak meztelen felsőtesttel vagy kigombolt inggel az utcán. Velence egy város, nem pedig strand. Másodszor, nem lehet úszni a csatornákban. Még akkor sem, ha nagyon-nagyon meleg van. Harmadszor, nem szabad szemetelni, főleg nem a vízbe dobni valamit a hidakról. Ez nemcsak a környezetvédelem miatt fontos, de fejen is vághatjuk így akár az alattunk közlekedő gondolásokat. Végezetül tilos a város történelmi részein a külön erre kijelölt területeken kívül leülni. Ez azért van, hogy az emberek a kávézókban falatozzanak és ne a város főterén rendezzenek pikniket a számukra tetsző helyen.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Velence turisták

    • Velence szigeteinek nyílt területein gyakorlatilag nem létezik semmiféle növényzet – fák és bokrok sincsenek. Az egész történelmi résznek egyetlen kertje van, ott több fa is található. Ha az itt élőknek hiányozna a természet, akkor kénytelenek a szomszédos Lido di Venezia szigetre hajózni. Ez egyébként a homokos strandjairól is híres, illetve itt szokták megrendezni a velencei filmfesztivált is.

    Lido di Venezia

    • A lakosok nagyon szomorúan fogadják, hogy minden évben összeomlik a város infrastruktúrája, és az egész hely egyfajta Disneyland-dé válik, mintsem lakóhellyé: vagyis csak azok a dolgok maradnak meg, amik a turisták számára szükségesek, minden másnak a száma pedig évről-évre csökken, beleértve az orvosi intézményeket, boltokat, iskolákat, a mozit és a sportolási lehetőségeket is. Ma már ezek többségéért a velencei lakosoknak a szárazföldre kell utazniuk.

    Velence óceánjáró hajó

    • Magában Velencében maximum egy tucat szupermarket található, és nem túl könnyű megtalálni őket. Igaz, a szomszédos Sant’Erasmo-szigeten vannak olyan boltok és gazdaságok, ahol a helyiek friss zöldségekhez és gyümölcsökhöz jutnak.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest
  • Évekkel ezelőtt a karneválon voltam,szerintem a lehető legrosszabb időpontban. Élvezhetetlen volt,tőlünk túristáktól. De ebben a pár napban rengeteg pénzt hagy ott a külföldi,és az olaszok egyáltalán nem dijjazzák ezt. Nem kedvesek,inkább lenézőek. A túristák inkább csak a karneváli szezonban mennek oda,ez két hét egy évben. Nem gondolom hogy tőlünk megy tönkre a város.

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.