Ezért a filmekben minden vicc és a tudományos témájú beszélgetések is erre az objektumra összpontosulnak, de kevesen tudják, hogy van egy másik érdekes dolog is.
Létezése során minden csillag lassan elégeti a benne lévő üzemanyagot. Egy bizonyos ponton eléri a szerkezetromlás kritikus pontját. Itt többféle fejlődési út lehetséges (már ha ez a szó itt helyénvaló), de az egyik ezek közül a protonok teljes elfajulása és a csillag önnön gravitációja hatására történő befelé „roppanása”.
Ekkor egy új mag jön létre, amely már neutronokból áll, és ezeket hihetetlenül erős gravitáció tartja össze. Egy ilyen objektum sűrűsége óriási; egy teáskanálnyi neutroncsillag anyaga több millió tonnát nyomna. Ezt az új, a leírt tulajdonságokkal bíró magot nevezzük neutroncsillagnak.
A neutroncsillagok belsejében elektromos áramok folynak, ami elektromos mágnesekké teszi őket. Ennek eredményeként az ilyen csillagnak erős mágneses mezeje van, amely a világűrben több százezer kilométerre is kiterjed.
Ha a létrejött neutroncsillag elég nagy, és emellett másodpercenként többször megfordul a saját tengelye körül, akkor egy másik érdekes folyamat zajlik le. A neutroncsillag már meglévő mágneses tulajdonságai sokszorosára erősödnek. Ezt nem nehéz megmagyarázni, hiszen minél gyorsabban mozog egy elektromos töltés, annál nagyobb mezőt hoz létre maga körül.
Ennek eredményeként egy átlagos neutroncsillag mágneses indukciója nagyjából 1 billió (10¹²) gauss. Míg egy „felpörgetett” csillag esetében ez az érték gyakran eléri az 1 billiárd (10¹⁵) gausst.
Az ilyen objektumokat magnetároknak nevezzük. A magnetár egy olyan neutroncsillag, amely hihetetlen mágneses mezővel bír, és időszakosan erőteljes gamma-kitöréseket produkál. Ezeket az égitesteket csak nemrég fedezték fel, és jelenleg még csak felszínesen ismerjük őket. Még sok érdekes és bonyolult dolgot kell velük kapcsolatban tanulmányozni és leírni. De egy dolog már most biztos: a fekete lyuk a magnetárhoz képest olyan, mint egy kisbaba.
Bár a fekete lyuk is veszélyes a fizikai anyagra nézve, nem bocsát ki erőteljes gamma-kitöréseket, és a hatása sem terjed több százezer kilométerre.
Első pillantásra a mágneses mező nem tűnik különösebben veszélyesnek. Gyerekkorodban te is biztosan játszottál mágnesekkel. De növeld meg ennek a mezőnek az erősségét százezerszeresére, és egy ilyen mágnes közelében az anyag mindjárt elkezd atomjaira esni. Emlékezhetsz fizikaórákról, hogy a mágneses mező mindig együtt jár a mozgó töltéssel, és ezek a jelenségek kölcsönösen kiegészítik egymást. A töltés mezőt kelt maga körül, a mező pedig képes hatást gyakorolni a töltésre.
De nem is kell messzire menni: gondolj csak a régi tévék képcsövére, ahol a száguldó elektront egy mágneses mező térítette a megfelelő pontra. Az erős mágneses mező képes az atomokat szubatomi részecskékre bontani, és valami olyasmi történik, mint a Terminátor harmadik részében a menekülő terminátorral, amikor odatapad egy mágneshez, ami elkezdi darabokra szaggatni. Ezért az ilyen mezők jelenléte éppoly végzetes lehet az anyagra nézve, mint a szingularitás.
A következő szempont a gamma-kitörések. Egy magnetár a másodperc tizedrésze alatt több energiát képes kibocsátani, mint a Nap 100 000 év alatt. Magától értetődik, hogy ekkora mennyiségű gamma-sugárzás nem tesz jót semmilyen élő anyagnak. Egyetlen fekete lyuk sem sugároz ki ennyi energiát.
Ezenkívül a neutroncsillagoknak – akárcsak a magnetároknak – szintén hihetetlenül nagy a gravitációjuk. És bár a fekete lyukak esetében ez az érték összehasonlíthatatlanul nagyobb, a magnetárok ezen a téren sem utolsók.
Tulajdonképpen ezért van az, hogy ha egyszer a barátaiddal vitatkoznál, vagy részt vennél egy beszélgetésben a Világegyetem legveszélyesebb objektumairól, nyugodtan megemlítheted a magnetárokat. Olyanok, mint a fekete lyukak, csak egy kicsit még „izgalmasabbak”.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
