HIRDETÉS BEZÁRÁS

Az Azorian projekt: hogyan emelte ki az Egyesült Államok titokban az elveszett K-129-es szovjet tengeralattjárót elképzelhetetlen mélységből

Az amerikaiaknak sikerült megcsinálni a lehetetlent.

    A szovjet K-129 tengeralattjáró öt kilométeres mélységben süllyedt el a teljes legénységgel együtt. Úgy gondolták, ez garantálja, hogy sem a hajót, sem a legénységet senki sem fogja többé látni, és a Szovjetunióban komolyan sem vették annak lehetőségét, hogy az amerikaiak valaha is esetleg kiemelik majd.

    HIRDETÉS

    A szupertitkos „Azorian” projekt során azonban a CIA-nak és az amerikai mérnököknek sikerült a lehetetlen: kiemelni a elsüllyedt tengeralattjáró egy részét, tanulmányozni a szovjet torpedókat és eltemetni hat tengerész holttestét.

    Azorian projekt, CIA, Glomar Explorer, hidegháború, Howard Hughes, K-129, katasztrófa, katonai, kémkedés, kiemelés, mélytengeri, roncs, szovjet, technológia, tengeralattjáró, titkos, történelem

    Nem jelentkezett

    A K-129 a 629-es típusú tengeralattjáró volt. Ez volt a szovjet ballisztikusrakéta-hordozó tengeralattjárók első generációja, amelyek mindegyike három közepes hatótávolságú rakétát hordozhatott. 1968 február végén a K-129 a Csendes-óceánon, Hawaii-tól északra teljesített szolgálatot, hogy háború esetén képes legyen megközelíteni az amerikai partokat rakaindítás céljából.

    Körülbelül március 11-én megszakadt vele a kapcsolat, és a hajó nem adta le a szokásos rádiójelzést a 180. hosszúsági kör átlépésekor. A szovjet parancsnokság eleinte nem látott ebben semmi gyanúsat. A tengeralattjárókkal való kommunikáció általában ciklusos jellegű, és a legtöbb esetben a tengeralattjárónak ehhez vagy fel kell emelkednie a felszínre, vagy ki kell engednie egy vontatott antennát, ha van ilyen. Mindkettő, akárcsak a rádióadó használata, leleplezi a hajót, ezért rendszeresen elhallgatnak, ha egy potenciális ellenség közelében manővereznek. Egyébként maga a kommunikációs berendezés is meghibásodhatott.

    Azorian projekt, CIA, Glomar Explorer, hidegháború, Howard Hughes, K-129, katasztrófa, katonai, kémkedés, kiemelés, mélytengeri, roncs, szovjet, technológia, tengeralattjáró, titkos, történelem
    629es típusú tengeralattjáró

    Két hétnyi hallgatás után a szovjet flotta parancsnoksága nyílt vonalon elrendelte, hogy azonnal szakítsák meg a rádiócsendet és vegyék fel a kapcsolatot a parancsnoksággal, a körülményektől függetlenül. Amikor ez nem történt meg, a parancsnokság aggódni kezdett: még ha a tengeralattjárón az összes rádióberendezés és alkatrész ki is égett, akkor is sürgősen vissza kellett volna térnie a bázisra.

    Ezt felismerve a Szovjetunió számos hajót és felderítő repülőgépet küldött a Csendes-óceán északi részének átfésülésére, hogy legalább egy olajfoltot találjanak a felszínen, ami gyakran marad az elsüllyedt tengeralattjárók után. A keresés nem hozott eredményt, és ezzel a K-129 történetének véget kellett volna érnie: világossá vált, hogy a legénységet valószínűleg senki sem fogja többé látni.

    HIRDETÉS

    A történet azonban ezzel még nem ért véget. Az amerikai flotta sejtette, hogy mi lehet a szovjet haditengerészet hirtelen megnövekedett kutatási tevékenységének oka, és úgy döntöttek, hogy titokban csatlakoznak a kereséshez. A tengeralattjáró-elhárító szakemberek a SOSUS (Sound Surveillance System, hangfigyelő rendszer) március 11-i felvételeit kezdték elemezni, hogy anomáliákat keressenek rajtuk. A SOSUS az Egyesült Államok tulajdonában lévő hidrofonokból álló kiterjedt hálózat, amelyek a világ óceánjainak különböző pontjain helyezkednek el.

    Fő céljuk a tengeralattjárók propellerének és motorjainak zaját rögzíteni és meghatározni az irányát, ami a merülő hajók felderítésének fő eszköze. Ugyanakkor a tengeralattjáró elsüllyedése általában nagyon hangos, függetlenül az okoktól, a hangok nagyobb távolságból hallhatók, mint a propellerek. Egy idő után a szakemberek március 8-i felvételeken egy szokatlan zajt találtak, ami egy erős, egyszeri robbanásra vagy implózióra (befelé irányuló robbanás) hasonlított.

    Azorian projekt, CIA, Glomar Explorer, hidegháború, Howard Hughes, K-129, katasztrófa, katonai, kémkedés, kiemelés, mélytengeri, roncs, szovjet, technológia, tengeralattjáró, titkos, történelem
    K129 kompozit televíziós képe, amelyet amerikai víz alatti járművek készítettek. A hajó túl nagy ahhoz, hogy elférjen a lencsében.

    A térképre felvéve a több mikrofon által meghatározott irányt és kiszámítva a jel késleltetését, az amerikai haditengerészet öt mérföldes (9 km) pontossággal meg tudta határozni a K-129 balesetének helyét. Ez egy olyan területen volt, amelynek hozzávetőleges koordinátái: 40° é. sz., 180° k. h., pontosan félúton Hawaii és az Északi-Kuril-szigetek között, több száz mérföldre attól a helytől, ahol a Szovjetunió a keresést végezte. A területet a Halibut nevű, speciális célú atom-tengeralattjáróval (SSN) vizsgálták meg, amely képes lebegni a vízben, és hét kilométeres mélységbe meríteni a FISH rendszer fényképező- és videokameráit. Miután több ezer fényképet kaptak a tengerfenéken fekvő K-129-ről, a CIA és a haditengerészet parancsnoksága kidolgozott egy tervet.

    Ötezer méterrel a víz alatt

    Az amerikaiak részletesen meg akarták vizsgálni az elsüllyedt tengeralattjárót. Egyrészt az Egyesült Államokban tudták, hogy a 629-es típus már az üzembe helyezése előtt elavult volt, mivel a hajó csak három folyékony hajtóanyagú rakétát hordozott a 16 szilárd hajtóanyagú rakéta helyett, mint a kortárs „George Washington” tengeralattjáró. Ezenkívül a dízel-tengeralattjárók jelentősen alulmaradtak az atom-tengeralattjárókkal szemben az óceáni műveletek során, és az ellenük való küzdelem módszereit már a második világháborúban kidolgozták. Másrészt nem is annyira maga a hajó volt érdekes, mint inkább az atomrakétáinak pontos jellemzői, valamint a kriptográfiai berendezések felépítése. Végül ez volt az egyetlen esély az amerikai szakemberek számára, hogy a szovjet tengeralattjárók szerkezeti elemeit testközelből láthassák. Ezért úgy döntöttek, hogy elindítják a CIA történetének egyik legnagyobb szabású és legtitkosabb műveletét. „Azorian projekt”-nek nevezték el.

    Azorian projekt, CIA, Glomar Explorer, hidegháború, Howard Hughes, K-129, katasztrófa, katonai, kémkedés, kiemelés, mélytengeri, roncs, szovjet, technológia, tengeralattjáró, titkos, történelem
    Glomar Explorer hajó.

    A hajó körülbelül öt kilométeres mélységben feküdt. Csak összehasonlításképpen: a Kurszk tengeralattjáró mindössze száz méteres mélységben süllyedt el, és 30 évvel később a kiemelése még akkor is nagyon nehéz feladatnak számított. A K-129 kiemelését az 1970-es években kevesen vállalták volna komolyan megvitatni – legalábbis a Szovjetunióban ezt a hipotetikus lehetőséget nem is vették figyelembe. Az Egyesült Államoknak ehhez egy egyedi konstrukciójú hajót, egy víz alatti bárkát a befogóeszköz titkos szállítására és rengeteg segédberendezést kellett építenie. A hajó a Hughes Glomar Explorer nevet kapta, és geológiai kutatóhajóként volt nyilvántartva.

    HIRDETÉS

    A fedősztoriként tudományos folyóiratokban cikkeket tettek közzé a tengerfenéki vas-mangán lerakódásokról, mint értékes nyersanyagforrásról. Érdekes módon ezt az ötletet kapkodva találták ki, de a cikk komolyan felkeltette a geológusok érdeklődését, és a 2010-es években több vállalat is szerződést kapott az ilyen lerakódások valódi ipari geológiai kutatására. De az 1970-es évek elején ez csak Howard Hughes milliárdost „érdekelte”, aki közel állt a Pentagonhoz és a CIA-hoz, és egyébként a Leonardo DiCaprio főszereplésével készült „Aviátor” című film főhősét is róla mintázták. Az ő bányászati vállalatának nevében indult el a Glomar Explorer első expedíciójára 1974-ben. A projekt korábbi résztvevői felidézik a hajó fedélzetén uralkodó fényűző körülményeket: volt ott edzőterem, hatalmas filmkínálattal rendelkező mozi és étkező, ahol rendszeresen homárt és prémium steaket szolgáltak fel.

    1974 júliusában a hajó elfoglalta a pozícióját az elsüllyedt tengeralattjáró felett, és manőverező motorok segítségével rögzítette azt. Külsőleg a Glomar Explorerben nem volt semmi figyelemre méltó, de a fenekén egy több tíz méter hosszú széles rés volt, felette pedig emelődaruk és egyéb berendezések helyezkedtek el, amelyek némileg az olajfúró berendezésekre emlékeztettek. A leírását maga a CIA tette közzé nagy vonalakban a különböző években.

    Azorian projekt, CIA, Glomar Explorer, hidegháború, Howard Hughes, K-129, katasztrófa, katonai, kémkedés, kiemelés, mélytengeri, roncs, szovjet, technológia, tengeralattjáró, titkos, történelem
    A befogóeszköz vázlata.

    Amikor a Glomar Explorer a helyszínre ért, a daruk elkezdték leengedni a „Clementine”-nek becézett befogóeszközt a nyílásba. Ez egy hosszanti gerendából állt, amelyre keresztirányú, motoros „karmok” voltak rögzítve, amelyek képesek voltak a elsüllyedt tárgyat a fenék alá akasztani. Amikor a „Clementine” felső része a vízzel egy szintbe került, egy körülbelül fél méter vastag függőleges acélcsövet erősítettek hozzá, és folytatták a merülést. Ezután ehhez a csőhöz egy másikat, ugyanolyat csavaroztak, és szépen fokozatosan a csövekből álló felfüggesztés hossza több kilométerre nőtt. Hasonló technológiával végeznek például mélyfúrást, fokozatosan leengedve a fúrófejet.

    Azorian projekt, CIA, Glomar Explorer, hidegháború, Howard Hughes, K-129, katasztrófa, katonai, kémkedés, kiemelés, mélytengeri, roncs, szovjet, technológia, tengeralattjáró, titkos, történelem
    A befogóeszköz leereszkedik a tengeralattjáró roncsaira, rekonstrukció.

    Fontos megérteni, hogy a projektben több tucat olyan apróság volt, amelyek nélkül a kiemelés nem lett volna lehetséges. Például a „karmokra” erős vízsugarakat szereltek fel, amelyeknek az volt a feladata, hogy lefújják a laza fenékanyagot, és lehetővé tegyék a befogóeszköznek, hogy a hajó alá kerüljön. Vagy például a beakasztáskor a befogóeszköz négy sarokban elhelyezett, motoros „lábra” támaszkodott, mert támaszpont nélkül lehetetlen a fenékre és a hajóra nyomni. A felfüggesztőoszlop csöveit az óramutató járásával ellentétes irányban csavarták egymásba, ezért a Glomar Explorer manőverező motorok segítségével erőt fejtett ki, a hajót a tengelye körül ebbe az irányba forgatva, hogy megakadályozza a kicsavarodást.

    HIRDETÉS

    Mivel abban a korban még nem volt GPS, a hajó pontos pozíciójának megtartása érdekében több hidroakusztikus jeladót telepítettek az óceán fenekére. Ezek a jeladók fogadták a Glomar Explorer által folyamatosan küldött akusztikus jeleket, és visszaküldték azokat, így a mért késleltetésnek köszönhetően az automatika néhány méteres pontossággal ki tudta számítani a hajó pozícióját.

    Ha a felsoroltak közül bármi, vagy tucatnyi más alkatrész nem működött volna, a művelet kudarcba fulladt volna. Ezeknek a részleteknek a nagy részét a projekt résztvevői maguk mesélték el a Michael White rendezte „Azorian: a K-129 kiemelése” című dokumentumfilmhez adott interjúkban.

    Azorian projekt, CIA, Glomar Explorer, hidegháború, Howard Hughes, K-129, katasztrófa, katonai, kémkedés, kiemelés, mélytengeri, roncs, szovjet, technológia, tengeralattjáró, titkos, történelem
    A befogóeszköz felemeli a K129-et.

    Végül a „Clementine” karmai be tudtak hatolni a talajba, és meg tudták akasztani a tengeralattjáró elülső felét, megkezdve annak kiemelését (a elsüllyedéskor a tengeralattjáróról letört a tat). A K-129 roncsaira a befogóeszközre szerelt szonár segítségével sikerült rátalálni. Az öt kilométeres csőfelfüggesztés nem volt merev, és elkerülhetetlenül meghajlott az áramlatok hatására, ezért a manőverező motorokat magára a „Clementine”-re kellett felszerelni. A manőverezést a felszínen lévő hajóval egyidejűleg kellett végezni, és ezt a folyamatot számos, a hajóhoz a csövön keresztül vezetett kábellel összekötött tévékamera segítségével irányították.

    Miután a „Clementine” karmai (vagy fogói) szilárdan megragadták a K-129 elülső részét, a folyamatot fordított sorrendben indították el. Most a Glomar Explorer darui a csöveknél fogva húzták ki a befogóeszközt, a mérnökök pedig egymás után leválasztották a csöveket a felfüggesztésről. Félúton a „Clementine” legalább egyik karma letört, ami a beakasztott 30 méteres tengeralattjáró-részlet megsemmisüléséhez vezetett. A hátsó része a felül kiálló parancsnoki toronnyal együtt, ahol a rakéták és az indítótubusuk volt, visszaesett a fenékre, a karmokban pedig a 12 méteres orr-szegmens maradt. A letört rész visszaesett a fenékre, és apró darabokra tört, így már nem lehetett kiemelni, pedig ebben volt a legérdekesebb rész.

    Azorian projekt, CIA, Glomar Explorer, hidegháború, Howard Hughes, K-129, katasztrófa, katonai, kémkedés, kiemelés, mélytengeri, roncs, szovjet, technológia, tengeralattjáró, titkos, történelem
    Glomar Explorer leengedi a befogóeszközt, rekonstrukció.

    Persze lehetetlen ellenőrizni, hogy a roncsdarab tényleg visszaesett-e a fenékre, és nem emelték-e ki. Az 1970-es években, amikor az „Azorianról” megjelentek az első hírek, az amerikai hatóságok félrevezették a közvéleményt, azt állítva, hogy a művelet kudarccal végződött, és csak apró, érdektelen darabokat sikerült kiemelniük.

    Még ha a leesett rész sok roncsra is tört, az apró dolgok kiemelése jelentősen egyszerűbb, mint a nagyoké. Elképzelhetetlen, hogy az amerikai hírszerzés beletörődött volna a letört darabba, amiért ezt a több éves műveletet elindították, és ne próbált volna meg legalább valamit kiemelni belőle.

    HIRDETÉS

    Mit sikerült kiemelni

    De még az orr-részletben is, amelyet egyébként a fenék résén keresztül emeltek ki, rengeteg érdekes dolog volt. Először is sikerült két atomtorpedót megszerezni. Másodszor, a roncsok átvizsgálása során rengeteg műszaki dokumentumot találtak, köztük a ballisztikus rakéták kezelési útmutatóját. Ezeket számos jelentés, kézikönyv, utasítás, parancs és a katonai bürokrácia egyéb elemei egészítették ki. Egyes források szerint még rejtjelező könyveket és kriptográfiai berendezéseket is sikerült kiemelni. Elméletileg a hajóorrban elhelyezett szonár is épen maradt.

    Végül számtalan apró részletre derült fény, mint például az üzemanyagtartály pontos vastagsága, a nyílások és fedélzetek kialakítása, a felhasznált anyag – egyszóval igazi kincsesbánya volt ez a haditengerészeti hírszerzés számára. Találtak egy könyvet is a legénység egyik tagjánál: „Az amerikai Nyugat rövid történetei: cowboyok és indiánok” címmel.

    Azorian projekt, CIA, Glomar Explorer, hidegháború, Howard Hughes, K-129, katasztrófa, katonai, kémkedés, kiemelés, mélytengeri, roncs, szovjet, technológia, tengeralattjáró, titkos, történelem
    K129 egyik műszerének panelje, amelyet a tengerfenékről emeltek ki.

    Emellett az orr-részlegben hat elhunyt tengerész holttestét sikerült azonosítani. Tengerészeti szertartás szerint temették el őket a tengerben. Az 1990-es években a temetésről készült videofelvételt a hajó kiemelt harangjával és a koporsókat borító szovjet zászlóval együtt átadták az Orosz Föderáció kormányának.

    Azorian projekt, CIA, Glomar Explorer, hidegháború, Howard Hughes, K-129, katasztrófa, katonai, kémkedés, kiemelés, mélytengeri, roncs, szovjet, technológia, tengeralattjáró, titkos, történelem
    A K129 tengerészeinek temetése.

    Nem teljesen világos, hogy miért süllyedt el a hajó. Viktor Digalo szovjet admirális úgy vélte, hogy az ok az amerikai Swordfish tengeralattjáróval való ütközés volt, amely éppen akkoriban tevékenykedett a Csendes-óceán északi részén, és megsérült. Ezt a verziót a White filmjében adott interjúban is fenntartotta. A XXI. században azonban a japán sajtóban az 1970-es évekből származó fényképeket találtak erről a tengeralattjáróról a kikötőben, amelyeken látszik, hogy bár a periszkópja meghajlott, de a hajótest ép.

    HIRDETÉS

    Más verziók közé tartoznak a folyékony rakéta-üzemanyaggal vagy a torpedókkal hirtelen felmerülő problémák. A legteljesebb verziót Jack Newman kapitány, egy amerikai tengeralattjáró-tiszt adta, aki az elsők között jutott be a kiemelt K-129 belsejébe. Elemezte a SOSUS állomások által rögzített hangokat, és összevetette azokat a tengeralattjárón található naplóbejegyzésekkel, ami lehetővé tette számára az események rekonstruálását.

    Véleménye szerint a katasztrófa március 11-én, körülbelül 22 órakor történt Petropavlovszkban (az orr-részlegben lévő órák 22:10-kor álltak meg). Körülbelül 21:20-kor a hajó parancsnoka, Vlagyimir Kobzar első rangú kapitány több éles fordulatot rendelt el, hogy a szonárral letapogassa a hajó mögötti holttereket (erre bizonyítékok vannak a kiemelt dokumentációban). Ez a szovjet tengeralattjárók szokásos manővere volt, amelyet általában a periszkópos mélységbe való emelkedés és az RDP felemelése követett – ez utóbbi, akárcsak a periszkóp, jól látható a roncsokon. Az RDP, vagyis a légzőcső egy olyan eszköz, amely biztosítja a motor működését víz alatti helyzetben. Gyakorlatilag egy légzőcső, amelyen keresztül a dízelmotorhoz levegő jut.

    Azorian projekt, CIA, Glomar Explorer, hidegháború, Howard Hughes, K-129, katasztrófa, katonai, kémkedés, kiemelés, mélytengeri, roncs, szovjet, technológia, tengeralattjáró, titkos, történelem
    Sherman Wetmore, a Glomar Explorer vezető mérnöke a szovjet tengeralattjárót felemelő hajó olajfestményét nézi.

    Bár úgy tartják, hogy a merülő tengeralattjárókat nem fenyegetik a hullámok, ez nem teljesen igaz. Erős hullámzás esetén a hajó parancsnoki tornya periszkópos mélységben a felszínen lehet, és azon az estén vihar volt a tengeren. Newman úgy véli, hogy az egyik hullám visszaverődött a kiálló parancsnoki toronyról, felemelkedett, és elárasztotta az RDP-t. Általában erre fel van készítve a tengeralattjáró, de a K-129 légzőcsöve megsérülhetett, ami végül a katasztrófához vezetett. Rajta keresztül víz jutott a hátsó akkumulátor-rekeszbe, ami rövidzárlatot okozott. Ez az akkumulátorok meghibásodása mellett mérgező gázok heves felszabadulását és tüzeket okozott, amelyek egy idő után reakciót váltottak ki a ballisztikus rakéták folyékony üzemanyag-komponensei között (lényegében a hajótesten belül indították el őket).

    A valódi okot valószínűleg csak a jövő víz alatti régészei tudják majd megállapítani a K-129 roncsainak teljes megismerése után. Mivel a dokumentumok jelentős része még mindig titkosított, nem tudni, hogy az amerikaiak pontosan mikor fejezték be a maradványok tanulmányozását, de úgy tartják, hogy az „Azorian projekt” 1974-ben fejeződött be.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Beszélgetés indítása

Jelentkezz be!

Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!

    Iratkozz fel a hírlevelünkre,

    hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

    *heti egy e-mailt fogunk küldeni