De egyrészt korábbi cikkekben már megbeszéltük, hogy a hang az űrben is terjed (a linket a cikk végén találod), másrészt pedig a közeg hiánya még nem jelenti azt, hogy hangforrás sincsen (bár most nem erről az esetről van szó). Éppen ezért teljesen helyénvaló a világegyetemben lévő hangokról beszélni.
A leghangosabb hang nem egy hirtelen robbanás, durranás vagy valamiféle búgás. Hanem egy B-hang, amelyet egy szupermasszív fekete lyuk folyamatosan, már 2,5 milliárd éve bocsát ki. És igen, egy ilyen hangot fizikailag is meg lehet hallani.
A galaxishalmazok, a világegyetem gravitáció által összetartott legnagyobb struktúrái, hatalmas forró gázfelhőket tartalmaznak. Ez az intergalaktikus gáz elég sűrű ahhoz, hogy közegként szolgáljon a hanghullámok számára, lehetővé téve, hogy a fizikai nyomáshullámok több millió fényévnyi távolságra is elterjedjenek.
A Földtől 250 millió fényévre található Perseus-galaxishalmaz közepén helyezkedik el ez a szupermasszív fekete lyuk. Miközben elnyeli a környező anyagot, nagy energiájú részecskenyalábokat lő ki magából. Ezek a nyalábok hatalmas, buborékszerű üregeket vájnak a környező forró gázba. Ahogy ezek az üregek tágulnak, nyomást gyakorolnak a halmazon belüli közegre, gigantikus akusztikus nyomáshullámokat hozva létre, amelyek a plazmán keresztül kifelé terjednek.
2003-ban a Chandra röntgen-műholdat használó csillagászok fedezték fel ezeket a fodrozódásokat a fekete lyukat körülvevő gázban.
Az alábbi képen a Perseus-galaxishalmazról a Chandra távcsővel készített röntgenmegfigyelések összehasonlítása látható: a jobb oldali képen a központi szupermasszív fekete lyukból terjedő akusztikus nyomáshullámokat emelték ki (dolgozták fel). Lényegében ez egy felvétel a leghangosabb hangról.
Ennek a hangnak a mértéke meghaladja az emberi felfogóképességet. A hangmagassága 57 oktávval van a középső C-hang alatt, a frekvenciája pedig nagyjából egymillió-milliárdszor alacsonyabb az emberi hallás alsó határánál. A hanghullámok annyira gigantikusak, hogy az egymást követő hullámhegyek közötti távolság 30 000 fényév, és egyetlen rezgés befejezéséhez körülbelül 10 millió évre van szükség.
A puszta akusztikus energiát tekintve ez az egyik leghangosabb ismert esemény a világegyetemben. Ezeknek a nyomásingadozásoknak az évmilliárdokon át tartó létrehozásához és fenntartásához szükséges energia elképesztő.
Ez az akusztikus energia egy régi asztrofizikai rejtélyt is megold: folyamatosan hőt ad át a környező gáznak, megakadályozva annak lehűlését és ezáltal az új csillagok kialakulását. A fekete lyukból származó ezen kolosszális hanghullámok nélkül a Perseus-halmaz ma teljesen máshogy festene.
A paradoxon az, hogy hallani azért mégsem fogod. Amikor egy hanghullám hosszát fényévekben mérik, az emberi füllel történő érzékeléséről beszélni egyszerűen értelmetlen. Egyébként sem érdemes horrorfilmes jeleneteket elképzelned, ahol a hang mindent elpusztít maga körül, mert szó szerint véve ez nem lenne helyes. Igen, felkavarja a teret és újraosztja ott az anyagot, de ez nem egy sci-fi filmjelenet, ami mindent elpusztít, amerre halad.
