Ezért ne lepődj meg azon, hogy éppen ebben az időben jelentek meg a hetérák, akik nemcsak az öröm forrásaivá, hanem a legnagyobb elmék tanácsadóivá is váltak.
Azzal pedig, amire gondoltál, egészen más hölgyek foglalkoztak – őket „pornai”-nak nevezték. Persze, lehettek intim kapcsolatok a hetéra és a megrendelő között, de ezek nem voltak alapvetőek.
Maga a „hetéra” (hetaira) szó ógörögről fordítva „társnőt”, „barátnőt” jelent. Kezdetben (i. e. VIII–VII. század) felszabadított rabszolganőkből lettek hetérák, de hamarosan létrejött egy speciális iskola, ahol kiválogatták a legszebb és legokosabb lányokat, akiket elkezdtek képezni. A leghíresebb hetéraiskola Korinthoszban, Aphrodité temploma mellett működött.
Aphroditét az ókori görögök Kübelé Nagy Anya három arcának egyikeként tisztelték – aki minden élőt megszül és magába fogadja az elhunytakat. A Nagy Anyát a Sötét Erósz ősi erejének tartották, akit a templomban Kübelé különleges sötét papnői szolgáltak. A hetérák viszont a világos Erószt szolgálták – az élvezetet és a szerelem örömét, amelyet Aphrodité adományoz.
Az ő kultusza a földi szerelmet dicsőítette, amely a női szépségben testesült meg. A görögök templomokat emeltek a szépséges Aphroditének, és a hetérákat az ő földi megtestesüléseként tisztelték, mivel úgy vélték, hogy a hetérák az istennő erejével ajándékozzák meg a férfiakat.
Ezenkívül a képzés végén vizsgát kellett tenniük – a lánynak el kellett csábítania annak a férfinak a szívét, akire a sorsolás rámutatott. A záróvizsga sikeres letétele után a lány igazi hetérává vált. Tudásuk lehetővé tette számukra, hogy szellemes válaszokat találjanak, amelyeket a kortársak továbbmeséltek, minek következtében a hetérák a könyvek lapjaira kerültek.
Például Platón „Beszélgetés egy hetérával” című értekezésében arról van szó, hogyan folytat párbeszédet az antik filozófus az egyik hetérával, meg sem említve annak nevét. Kérdezte őt az élet értelméről, a világról alkotott elképzelésről, a kozmoszról, a szerelemről, a családról, és a beszélgetőpartner elmélyülten és értelmesen válaszolt.
Mellesleg, a hetérák helyzete sokkal jobb volt, mint az ókori görög feleségeké. Utóbbiakkal ellentétben, akik a háztartással és a gyerekekkel foglalkoztak, a hetérák szabad életmódot folytattak. Kötelesek voltak parókát viselni, és nappal nem mutatkozni tömeges helyeken. De mint minden rendes, mesterséggel foglalkozó athéni polgár, a hetérák is adót fizettek. Leggyakrabban olyan nőkből lettek hetérák, akik elutasították a házasság intézményét, és a legtöbb ilyen nő élete végéig hajadon maradt.
De voltak kivételek is, például Aszpázia hetéra – Szókratész múzsája és Athén uralkodójának, Periklésznek (az athéni demokrácia „alapító atyjának”) a szerelme.
Aszpászia mellszobrát ábrázoló herma római másolata. Pio-Clementino Múzeum, Vatikán.
Aszpázia Megarából érkezett a fővárosba, emiatt nem lehetett egy városlakó felesége, és gyermekei sem kaptak volna polgárjogot. Nem tudni, hogy Aszpázia és Periklész házassága a korabeli szabályok szerint megköttetett-e, de nyilvánvaló volt, hogy férjként és feleségként éltek. Ráadásul Periklész elvált első feleségétől, Teleszippától). Aszpázia és Periklész közös fia megkapta a polgárjogot, ami kivételnek számított.
A hetérák nem kizárólag az ókori Görögország szerelmi papnői voltak. Tanították pártfogóikat, beszélgettek, vitatkoztak velük. Maga Periklész sem titkolta, hogy különösen fontos ügyekben felesége tanácsát kérte. A híres szónok, Démoszthenész pedig a bíróságon Neaira hetéra védelmében szólalt fel, akit egy athéni polgárral kötött törvénytelen házassággal vádoltak:
„A hetérákat az élvezet kedvéért tartjuk, az ágyasokat a mindennapi testi szükségletek kielégítésére, míg feleséget azért veszünk, hogy törvényes gyermekeink szülessenek tőlük, és hogy házunkban hűséges őrzője legyen vagyonunknak.”
A híres hetérák pártfogásáért Athén leggazdagabb házai versengtek. A téren egy különleges tábla, egy keramik volt elhelyezve, amelyre a férfiak randevúmeghívásokat írtak a hetéráknak. Ha a hetérát érdekelte egy ilyen ajánlat, aláírta, megadva az időpontot, amikor hajlandó volt elmenni a találkozóra. De akár el is utasíthatta! A hódoló külseje és pénztárcájának vastagsága nem számított – az a hetéra, aki már elért egy bizonyos státuszt, azt szeretett, akit akart.
A hetéra háza, amelyet pártfogója fizetett, a kulturális és politikai élet központjává vált: ez volt az összeesküvések résztvevőinek találkozóhelye és a gyűlések színtere. A hetérák garantálták a ház falai között történtek titokban tartását. A hetéra hűsége egy másik fontos jellemvonásuk volt.
A legnagyobb hadvezérek és politikai szereplők biztosak voltak abban, hogy hetéráik házában a falaknak nincs fülük. Így például Leaina hetéra sem Harmodiosznak, sem Arisztogeitónnak nem volt a szeretője, mégis kiharapta a saját nyelvét, hogy ne árulhassa el terveiket a bíróságnak. Sok befolyásos személyiség látogatta a hetérák által rendezett szimpóziumokat. A férfiak élvezték a szellemes beszélgetéseket és az általános vidámságot. A vendégek szemét táncosnők és akrobaták gyönyörködtették, fülüket pedig kellemes zene vidította.
A hetéráktól retorikát is tanultak – még a pártfogók feleségei is különös figyelemmel hallgatták „riválisaik” beszédeit. Néhány történész úgy véli, hogy ezek az előadások alapozták meg a nemek közötti egyenjogúság koncepcióját. Valóban, intellektuális fejlettségük szintjén a hetérák megelőzték korukat: jó képzésben részesültek (filozófiát, szónoklattant, számtant, politikát, történelmet tanultak), kifinomult ízlésük volt, hangszereken játszottak, sőt, divatról és kozmetikumokról szóló műveket is alkottak.
Phrüné – egy másik híres hetéra, aki nemcsak eszéről, hanem szépségéről is híressé vált.
A lelkes hódolók olyan sok pénzt fizettek neki, hogy ő lett Görögország leggazdagabb nője. Phrüné számos szobrász és festő modellje volt, köztük Praxitelészé is, aki az ő alakja által inspirálva alkotta meg Aphrodité híres szobrát. Phrüné arról is ismert, hogy bátran lépett fel a bíróság előtt, ahol istenkáromlással vádolták, de szépségének és meggyőzőképességének köszönhetően felmentették.
Az Aphrodité tiszteletére rendezett ünnep alatt Phrüné levetette ruháit, és a tömeg kiáltozása közepette a tengerhez ment, ahol a hullámokba merült, majd úgy lépett ki a vízből, mint a tenger habjaiból született Aphrodité. Még életében szobrot állítottak neki Aphrodité templomában, amelyet tiszta aranyból öntöttek.
Talán a leghíresebb hetéra Athéni Thaisz lett. Úgy vált híressé, mint az a nő, akinek a javaslatára a nagy hadvezér, Nagy Sándor felgyújtotta a perszepoliszi palotát (a legyőzött uralkodók fő rezidenciáját).
Úgy tartják, hogy az első fáklyát maga a hódító dobta, a másodikat pedig Thaisz. A „gyújtogatók” előzetesen megegyeztek abban, hogy ez áldozat volt Dionüszosz istennek. Thaisz soha nem rejtette el a testét, hanem büszkén mutogatta, végighaladva a meghódított városok utcáin.
Thaisz inspirálta kortársait: alakjával antik művekben találkozhatsz: Terentius „Az eunuch” című komédiájában a Thaisz nevet viseli az a hetéra, akibe a főhős szerelmes. Ovidius „A szerelem orvosságai” című művében Thaiszt és Andromakhét állítja szembe egymással. Kicsit később pedig a „Thaisz” név egyenesen a hetéra szinonimájává vált.
A hetérák a szépséget magas szintű intellektuális hagyományokkal ötvözték, arra ösztönözve a férfiakat, hogy keressék az igazságot, és segítve őket egy olyan kultúra építésében, amely egész Európa további fejlődésének alapjává vált. Varázsukkal szemben pedig tehetetlenek voltak a költők és filozófusok, a bátor hadvezérek, sőt még a királyok is.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
