Idősebb Plinius azt állította, hogy csak a földbirtokainak értéke kétszázmillió sestertiust tett ki. A földön kívül Crassusnak számos egyéb vagyontárgya is volt, de a legértékesebbek a rabszolgái voltak, akik különféle szakmák specialistái voltak, úgymint építészet, különböző kézműves mesterségek, orvostudomány, oktatás, írás, vagyonkezelés – tehát birtokfelügyelők (villicusok) voltak.
Plutarkhosz szerint, mielőtt a párthus hadjáratra indult, Crassus összeíratta vagyonát. Azt találta, hogy vagyona 7100 ezüsttalentumot tett ki, ami körülbelül 230 tonnának felel meg. A Plinius által említett 200 millió sestertiusos érték is nagyjából megfelel ennek a nemesfém mennyiségnek. Ma Crassus teljes vagyona körülbelül 167,3 millió dollárt érne, de az ókorban a vásárlóereje lényegesen nagyobb volt. Ha vagyonát elterjedtebb árucikkek áraihoz viszonyítjuk, akkor legalább 3 milliárd dollárra becsülhetnénk.
Érdemes megjegyezni, hogy ezt megelőzően Crassus Plinius szerint „vagyona tizedrészét Herculesnek áldozta, ingyenes népünnepélyt rendezett, és minden római polgárnak három hónapra elegendő élelmet biztosított saját forrásaiból”. Így, mielőtt háborúba indult, Crassus megpróbálta elnyerni az istenek jóindulatát és a római polgárok rokonszenvét. Azokat az összegeket, amelyeket korábban római politikusok megvesztegetésére költött, lehetetlen felbecsülni, mivel nincsenek róluk írásos feljegyzések.
Nem véletlenül mérte fel Crassus a vagyonát a háború előtt. A polgárháború után Rómában kevés pénz volt az államkincstárban, és a többi triumvir (Caesar és Pompeius) nem akarta azt hadjáratokra költeni. Crassus úgy vélte, a gazdagság abban mutatkozik meg, hogy valaki képes egy légiót eltartani az éves jövedelméből. Kénytelen volt a párthus hadjáratot saját költségén fizetni. A légionáriusok éves zsoldja több mint három tonna ezüstbe került, ezenkívül fegyvereket, páncélokat és a szükséges ellátmányt is be kellett szerezni.
A háború első évében Crassus sikereket ért el, és elfoglalt néhány várost Mezopotámiában. Télire azonban a római sereg visszatért szíriai állandó támaszpontjaira. Az óvatos Crassus nem akart a megszállt területen telelni, ezért a Kr.e. 54-es hadjáratot nagyszabású fegyveres felderítésnek lehet tekinteni. Hogy kiadásainak legalább egy részét pótolja, Crassus megtámadta Atargatisz istennő (akit Derketónak vagy Astartének is neveztek) hierapoliszi szentélyét és a jeruzsálemi templomot, ahonnan 200 talentum (6,5 tonna) aranyat zsákmányolt.
Kr.e. 53 tavaszán Crassus újra háborút indított Párthia ellen, és hét légióval átlépte a határt. Májusban került sor a végzetes carrhae-i összecsapásra, ahol 40 ezer római gyalogos szállt szembe 10 ezer párthus íjásszal és 1 ezer, katafraktoknak nevezett, tetőtől talpig páncélba öltöztetett nehézlovassal. Bár a párthusoknak nem sikerült áttörniük a római csatasort, a rómaiak súlyos veszteségeket szenvedtek az állandó nyílzáportól, és éjszakára visszavonultak Carrhae városába.
A rómaiak azonban nem tudták tartani az erődöt, és ezzel tisztában is voltak. Azon az éjszakán az egész sereg menekülni próbált, de nem sikerült fenntartani az egységes parancsnokságot. A párthus lovasság utolérte a menekülő római osztagokat, leválasztotta és külön-külön megsemmisítette őket. Az 500 római lovast vezető Gaius Cassius Longinusnak sikerült elmenekülnie, de a gyalogság nem tudott velük lépést tartani. Crassus, akinek kevesebb mint 4 ezer légionáriusa maradt, kénytelen volt tárgyalásokba bocsátkozni Surena párthus hadvezérrel.
Amikor Crassust arról kérdezték, miért van szükségük a rómaiaknak idegen földek meghódítására, ő így válaszolt: „Bárhol éljen egy elnyomott nép, Róma megjelenik és védelmébe veszi.” A Római Köztársaság nem csupán idegen területeket hódított meg, hanem felszabadítóként tekintett magára, aki megmenti a népeket a despotáktól és zsarnokoktól. A párthusok azonban úgy vélték, hogy Crassust egyszerű hatalomvágy vezérelte. Fennmaradt egy legenda, miszerint a fogságba esett Crassust arra kényszerítették, hogy olvadt aranyat igyon, csillapítandó olthatatlan kapzsiságát.
Plutarkhosz szerint Surena élve akarta elengedni Crassust, sőt, még egy díszes szerszámzatú lovat is ajándékozott neki. Ám váratlanul dulakodás tört ki, amelynek során Crassus véletlenül megölt egy egyszerű párthus katonát. A meggyilkolt Crassus fejét és jobb kezét elküldték Orodésznek, Párthia uralkodójának.
Crassus 40 ezer fős seregéből kevesebb mint 12 ezer légionáriusnak sikerült megmenekülnie, 20 ezren elestek, a többieket pedig fogságba ejtették és Margianába – a mai Türkmenisztán területére – telepítették át. Feltételezések szerint ezek a rómaiak Kr.e. 36-ban részt vettek a talaszi csatában a kínai Han-dinasztia serege ellen.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
