HIRDETÉS BEZÁRÁS
Sztárok és celebek

Brendan Fraser története – egy nehéz sorsú színész, akit nem kevésbé szeretnek, mint Keanu Reeves-t

    A 2000-es évek elején Brendan Frasert tartották Hollywood egyik legígéretesebb színészének. Mindannyian emlékszünk rá, amikor a jóképű vadembert játszotta az Őserdő hőse című vígjátékban, ahogy a Múmia filmekben alakított Rick O’Connell karaktere is feledhetetlenre sikerült. Hiába azonban a világraszóló siker, Brendan egyszer csak mégis eltűnt a képernyőről, az emberek a közösségi oldalakon pedig csak találgatták, hogy mi történhetett a világ egyik legjobb és legszerethetőbb színészével.

    HIRDETÉS

    A Liked.hu-nál meguntuk a találgatást és úgy döntöttünk, hogy egyszer s mindenkorra végre utánajárunk, hogy miért ért véget olyan hirtelen a kedvenc színészünk karrierje, illetve, hogy mi a helyzet vele manapság.

    Brendan James Fraser az Egyesült Államokban született. Édesanyja értékesítési tanácsadóként dolgozott, apja pedig a Külügyi Szolgálat munkatársa volt. Brendan 1990-ben végzett a Cornish Művészeti Főiskolán, majd Hollywoodba költözött. Különféle munkákat végzett, mielőtt belekezdett a színészkedésbe, többek között még egy áruházban is zsonglőrködött.

    Az első film, amiben Fraser főszerepet játszott, a Kőbunkó című 1992-es vígjáték volt, amiben a színész egy megfagyott neandervölgyi alakot játszik, akit a 90-es évek Los Angeles-ében olvasztanak ki a jégből. Sok kritikus hülyeségnek nevezte a filmet, de tapasztalatból mondjuk, hogy nem volt azért olyan rossz, pláne az alacsony költségvetéshez képest. Ezt a filmet Fraser karrierjében több nagy szerep is követte, többek között olyanok, mint a Vágyak csapdájában, a Pancserock és a Darkly Noon passiója.

    Brendan Fraser története

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Az igazi hírnév 1997-ben jött meg az akkor 28 éves színésznek az Őserdő hőse című filmmel. A dzsungelben nevelkedett, indákon lengő és gorillákkal beszélgető férfi kalandjainak története a világ minden táján elbűvölte a tévénézőket – közel 200 millió dollár bevételt hozott.

    ,,Magamra nézek, és egy sétáló steaket látok” – viccelődött Brendan a sportos alakján akkoriban, amit direkt erre a filmre alakított ki. Szigorú diétát követett és hat hónapon keresztül napi egy órát edzett.

    A színész minden mutatványt maga játszott el a filmben: ,,Egyszer 18 méter magasba emeltek, ahonnan 48 km/h-val zuhantam alá egy kötélen” – idézte fel Fraser az Őserdő hőse forgatását.

    Brendan Fraser George

    Sokan emlékezhetnek még Brendanra továbbá a Csapás a múltból című vígjátékból, ahol egy földalatti menedékhelyen született és felnőtt férfit játszott, aki 35 évesen lépett először a felszínre. Bár a film vegyes kritikákat kapott a kritikusoktól, sokak számára a mai napig nagy kedvenc. Fraser azonban nemcsak bugyuta vígjátékokban volt kiváló, olyan drámafilmekben, mint az Érzelmek tengerében is kiváló alakítást nyújtott.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Mi történt Brendan Fraserrel

    Brendan karrierjének fénypontja 1999-ben következett, amikor Stephen Sommers leforgatta vele A múmia című kalandfilmet. Bár a szerepet kezdetben Tom Cruise-nak, Brad Pitt-nek és Ben Affleck-nek ajánlották fel, amikor a rendező és producer meglátta az Őserdő hőse című filmben nyújtott alakítását, nem volt kétségük afelől, hogy Brendan Fraser jobban illik a bátor kalandor, Rick O’Conell szerepéhez, mint az imént említett hollywoodi sztárok. A forgatásra Marokkóban és a Szahara-sivatagban került sor, ahol a homokviharok és az elviselhetetlen meleg mellett még mérgeskígyók is nehezítették a stáb munkáját.

    Így vagy úgy, de megérte a szenvedést, a film ugyanis kasszasiker lett, és még napjainkban is a 90-es évek egyik legikonikusabb mozifilmjének nevezik. A kritikusok rámutattak, hogy a Brendan Fraser által játszott mozihős megelőzte a korát: nem egy tipikus alfahím volt, aki a menőségét próbálta bizonyítani, hanem egy élő ember, valódi érzelmekkel, aki teljesen véletlenül keveredik szerelembe a Rachel Weisz színésznő által játszott karakterrel.

    Brendan Fraser Múmia

    A Múmia megjelenése után érthető módon Brendan számos főszerepet kapott többek között olyan hollywoodi produkciókban, mint a Derék Dudley, amit nagyon lehúztak a kritikusok, vagy a A bájkeverő című film, amiben Fraser karaktere alkut köt az ördöggel, hogy elnyerje álmai nőjének szívét. Ezt a kritikusok vegyesen fogadták.

    2001 elején megjelent a Talpig majom című vígjáték, mely teljes kudarcot vallott: 75 millió dolláros költségvetése ellenére csak 7 millió dollár bevételt tudott termelni világszerte.

    Brendan Fraser élete

    2001-ben aztán megjelent a Múmia visszatér című film, mely az első résszel ellentétben már nemcsak pozitív, hanem vegyes kritikákat is kapott. Ettől függetlenül a film jó pénzt hozott, ellentétben a később megjelent filmekkel, például a 2003-as Bolondos dallamok – Újra bevetésen című filmmel, melyben Brendan animációs karakterekkel együtt látható, vagy a Lélegzet című 2007-es dráma, ami többnyire negatív kritikákat kapott.

    ,,Úgy éreztem magam, mint egy ló Orwell Állatfarmjából, akinek az élete csak munkából, munkából és munkából állt” – emlékezett vissza a színész karrierje csúcsára.

    Ekkortájt következett be az első kellemetlen esemény a színész karrierjében: Brendan ugyanis nem nyerte el a tetszését az egyik befolyásos Hollywoodi nagykutyának, ezért karrierje hamarosan hanyatlani kezdett. A színész ettől depressziós lett és úgy döntött, hogy ideiglenesen felhagy a színészkedéssel.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Brendan Fraser érdekességek

    A színész családi életében sem volt ez könnyű időszak. Először az édesanyja hunyt el rákban, amitől teljesen összezuhant, majd a feleségével, Afton Smith színésznővel futott zátonyra a kapcsolatuk. Feleségével még 1993 nyarán találkoztak egy Winona Ryder által rendezett grillpartin, 1998-ban pedig össze is házasodtak, a 9 év házasságuk alatt pedig 3 fiuk is született: Griffin, Holden és Leland. Az egyik interjúban a pár bejelentette, hogy legidősebb fiuknál, Griffinnél autizmust diagnosztizáltak.

    Miután kapcsolatuk nehéz időket élt át, 2007-ben végül Brendan és Afton bejelentették a válást. A gyerekek főként az anyjukkal élnek, de Brendan amikor csak ideje engedi, minden szabadidejét velük tölti. Bedfordi otthonában még egy Pekas nevű lovat is tart, mivel a betegséggel küzdő fia jobban érzi magát az állat társaságában.

    Brendan Fraser ma

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    A 2000-es évek végére úgy tűnt, hogy a színész reménykedhet a karrierje újbóli beindulásában. Megkezdődött A múmia – A sárkánycsászár sírja című film forgatása, melynek cselekménye Brendan filmbéli karakterének, annak feleségének, illetve közös gyerekük köré épült fel.

    Mivel a színész itt is megpróbálta maga véghez vinni a mutatványokat, Brendan súlyos sérüléseket szenvedett. A térd, hangszál és gerincproblémák aztán súlygyarapodást okoztak az egykor szín izom színésznél.

    Bár a film egyébként jó pénzt hozott a gyártónak, a kritikusok és a nézők már nem értékelték annyira, mint az első 2 részt. A főszereplőt alakító Rachel Weisz helyére egy új színésznőt tettek, ettől pedig a hangulat drámaian megváltozott, a közönség egy teljesen más filmet kapott, mint amire számított. Ennek eredményeként a negyedik részt, amit közvetlenül a harmadik rész befejezése után akartak forgatni, teljesen törölték. Helyette Tom Cruise-zal a főszerepben, egy teljesen új frenchise-on kezdtek dolgozni.

    A sors ezután újabb ütéseket szánt Brendannek. Az Utazás a Föld középpontja felé című film több mint 200 millió dollár bevételt hozott, ezért a producerek minél hamarabb egy folytatást akartak belőle. Az első rész rendezője azonban ekkoriban egy másik filmmel volt elfoglalva, Fraser pedig kijelentette, hogy ő kizárólag vele együtt szeretne dolgozni az Utazás a Föld középpontja felé folytatásán, melynek eredményeképpen a folytatás főszerepét Dwayne Johnson kapta meg és Brendan nélkül forgatták a filmet.

    Innentől kezdve Brendan csak népszerűtlen tévéműsorokban és alacsony költségvetésű filmekben szerepelt, legtöbbször ott is csak mellékszereplőkén.

    Brendan Fraser akkor és most

    Amikor a színészt már majdnem elfelejtették, a rendező, Danny Boyle észrevette Brendant az egyik alacsony költségvetésű sorozatban, és meghívta, hogy vegyen részt vele a Bizalom című sorozat forgatásán. Ezután Steven Soderbergh is meghívta a színészt, a „No Sudden Move” című krimi-thrillerbe.

    Ma, az 52 éves Brendan Fraser egyszerre több filmet is készít, közülük a leghíresebb talán a Killers of the Flower Moon című thriller, melyben olyan színészekkel van együtt, mint Leonardo DiCaprio, Robert De Niro és a rendezőzseni Martin Scorsese.

    Brendan az egyik TikTok videójában el is mesélte a követőinek, hogy mennyire aggódik amiatt, hogy ilyen nagy nevekkel együtt kell szerepelnie, de amikor közölték vele, hogy nagyon sokan szeretik és támogatják, a színész egy pillanatra lefagyott és megható zavarba jött.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Brendan Fraser napjainkban

    A közelmúltban aztán egy sokkal kövérebb Fraser jelent meg a nyilvánosság előtt, mely heves vitákat váltott ki a közösségi oldalakon. Mindenki azt találgatta, hogy mi történhetett vajon az egykor csupa izom Dzsungel George-val. Mint kiderült, a helyzet az, hogy a híres rendező, Darren Aronofsky épp a „The Whale” című filmet forgatja Brendannel, aki a filmben egy 272 kilogrammos férfit játszik, aki megpróbálja megjavítani a kapcsolatát a 17 éves lányával. Brendan tehát a szerep kedvéért hízott meg ennyire látványosan.

    Manapság azok a rajongók és tévénézők, akik emlékeznek még Brendan Fraser ifjúkorára és az akkori filmjeire, minden lehetséges módon támogatásukat fejezik ki a színésznek a közösségi odalakon keresztül, és minél sikeresebb újrakezdést kívánnak neki a mozikban.

    Brendan Fraser most

    Mit gondolsz, mindazok után, ami a színész életében történt, vajon képes lesz még egyszer visszanyerni majd a korábbi népszerűségét?

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.