A gőzhajó, ami elpusztított egy várost

A legnagyobb robbanásról az atomkorszak előtt, ami négy ezer ember életét követelte. Történet egy gőzhajóról, ami elpusztított egy várost.

Az első világháború alatt az USA az antant tartalék arzenáljává vált, és 1917 decemberére a csapatokat és katonai rakományt szállító hajók folyamatosan áramlottak az Atlanti-óceánon. A németek tengeralattjáró-háborúval válaszoltak, naponta átlagosan 7-8 hajót küldve a tenger fenekére, körülbelül 18 ezer tonna vízkiszorítással. Védekezésképpen a szövetségesek konvojokba tömörítették a hajókat, akár több száz hajóból is állhattak. Az egyik ilyen konvoj okozta a katasztrófát 1917. december 6-án.

Fontos kiindulópont volt Halifax kikötője – Új-Skócia legfontosabb közlekedési csomópontja –, ahol másfél száz katonai és polgári hajó gyűlt össze tucatnyi különböző országból. Ez Bábel óta mindig is zűrzavarhoz vezetett, és két hajó ütközése – ebben az esetben a francia „Mont Blanc” és a norvég „Imo” – gyakorlatilag borítékolható volt. A tragédia oka az volt, hogy egy keskeny szorosban ütköztek össze a kikötőben, ahol mindkét oldalon épületek álltak, és a francia hajó rakterei tele voltak pikrinsavval, trinitrotoluollal, benzollal és lőgyapottal.

Maga a baleset csak egy szerencsétlen tengerész történet lett volna, ha nem lett volna következménye. Lé Medèc, a francia gőzhajó kapitánya túl közel haladt a hajózóút közepéhez, és a vele szemben haladó Aakon From, az „Imo” kapitánya úgy döntött, balra kanyarodva megelőzi. Valami rosszul sült el, és az „Imo” orra átszakította a „Mont Blanc” rakterét, a szikraeső pedig meggyújtotta a széttört pikrinsavas ládákat. A lángok percek alatt átterjedtek a raktérre, a füst száz méter magasra emelkedett. Lehet, hogy még lett volna esély a katasztrófa elhárítására, de a veszélyes rakományról szinte senki sem tudott. Lé Medèc nem tudta kinyitni a berozsdásodott szelepeket, vagy talán egyszerűen félt, ahogy attól is, hogy a hajót a nyílt tenger felé fordítsa. A franciák csak a saját menekülésükre gondoltak, és csónakokba szállva az erdőben kerestek menedéket.

A közelben álló brit „Highflyer” cirkáló megpróbálta a „Mont Blanc”-t a tengerre vontatni, de nem járt sikerrel. Campbell, az angol „Acadian” utasszállító kapitányának feljegyzése, aki 15 km-ről figyelte az eseményeket: „Ma reggel, 1917. december 6-án, 9 óra 6 perckor a horizonton, az öböl felől egy tűzfényt láttam, ami fényesebbnek tűnt, mint a nap. Néhány másodperccel később egy hatalmas füstoszlop emelkedett Halifax fölé, tetején élénk lángnyelvekkel. Ezek a lángnyelvek azonnal eltűntek a szürke-fekete füstfelhőkben, és néhány pillanattal később újra megjelentek az égen számos villanás formájában. Egy fekete gombafelhő emelkedett lassan a város fölé. Aztán két, egymást követő tompa robbanás hangját hallottuk. A szextánsommal megmértem, hogy ez a fekete gombafelhő több mint 2 mérföld magas volt. Mozdulatlanul lebegett a város felett 15 percig.”

Több százezer repeszdarabot szórt szét hatalmas távolságra, egyes darabok akár 12 mérföldre is elrepültek. A környéken 1630 épület dőlt össze teljesen, további 12 ezer pedig súlyosan megrongálódott. A környékbeli iskolák 500 tanulójából csak 11 élte túl. Tucatnyi gyár, raktár, templom és híd is semmisült meg. A robbanás fákat csavart ki gyökerestől, a távíróoszlopokat pedig gyufaszálként törte össze. Több száz bámészkodó halt meg, akik a tűzre voltak kíváncsiak. A robbanástól 30 kilométerre a lökéshullám betörte az ablakokat. 60 mérföldes körzetben pedig megszólaltak a harangok. (a lökéshullámtól) A leszakadt vezetékek és a tönkrement kemencék számos tüzet okoztak.

A robbanás olyan erős volt, hogy még a szoros fenekéről is kitépett szikladarabokat és házdarabokat. A keletkezett, akár 18 méter magas cunami tucatnyi hajót sodort partra, köztük a szerencsétlenül járt „Imo”-t is, amelynek kapitánya, kormányosa és 5 matróza is meghalt.

Mindenhonnan a lerombolt városba sietett a segítség, de a helyzet csak rosszabbodott. Alig oltották el a tüzeket, máris fosztogatás és rablás kezdődött. Reggelre fagyott, és a hóvihar megnehezítette a romok eltakarítását. Egy nap múlva az Atlanti-óceán felől erős vihar érkezett, néhány nappal később pedig olvadás és eső váltotta fel. Az emberek a romok alatt, valamint a mentőalakulatok szó szerint vízben és sárban fuldokoltak.

A hivatalos adatok szerint körülbelül 2 ezer ember halt meg, további 2 ezer eltűnt. 9 ezer sebesült volt, közülük 500-an vesztették el a látásukat az üvegszilánkok miatt. 25 ezer ember maradt fedél nélkül. Csak egy darab helyi temetkezési vállalkozó, McGillivray cége 3 nap alatt 3200 sírfeliratot készített.

Sokakat soha nem találtak meg, és a nemzetközi segítség ellenére (az akkori időkben hatalmas összeget, 30 millió dollárt gyűjtöttek össze világszerte) a város újjáépítése évekig tartott.

Már 13-án megkezdődött a vizsgálat Kanada legfelsőbb bírájának elnökletével. A Kanadában uralkodó franciaellenes hangulat ellenére az ütközésért az „Imo” elhunyt kapitányát találták felelősnek. Lé Medèc-et, a kormányosát és a kikötő parancsnokát letartóztatták, mert nem figyelmeztették a várost a fenyegető katasztrófára, de végül senkit sem ítéltek valós börtönbüntetésre. Maga a francia kapitány 22-ig szolgált a kereskedelmi flottánál, és 31-ben megkapta a Becsületrendet, ami egyúttal ártatlanságának elismerését is jelentette.