HIRDETÉS BEZÁRÁS
Interneten talált dolgokRedditTwitter

20+ történet exekről, akik a szakítás után sem tűntek el nyomtalanul

    A szakítás mindig fájdalmas esemény, bár erre mindenki másképp reagál. Néhányan ilyenkor kiélvezik a régóta várt szabadságot, amit a korábbi párjuk mellett mellőzniük kellett, mások takaró alá bújva könnyekbe és a kedvenc édességükbe fojtják a bánatukat vagy épp azonnal új partnert keresnek maguknak. Így vagy úgy, valamilyen szinten mindegyik reakció érthető, ám ennek ellenére az emberek még mindig képesek meglepetéseket okozni.

    HIRDETÉS

    Így történt ez a most következő emberek esetében is, akiknek az exeik nem akartak egykönnyen eltűnni az életükből, és ez kiszámíthatatlan, váratlan helyzeteket generált.

    • Az exem felvett egy csoportos beszélgetésbe, ahol megosztotta egy fotót az újszülött fiáról, 8 hónappal a szakításunk után. © Bkklight / Reddit
    • Egy lánnyal éltem együtt. Amikor szakítottunk (átvert engem) a házunk előtti kukába dobta a cuccaim. Most minden reggel látok egy hajléktalan nőt a nadrágomban. © ktvsktvs / Twitter
    • Egyszer a lány, akinek tetszettem, megtudta, hogy az akkori barátnőm megcsalt engem, úgyhogy küldött neki egy emailt, amiben elspoilerezte a Trónok harcát. Azóta is ez volt a legjobb dolog, ami történt velem. © babypinksj / Twitter

    Trónok harca

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    • Az exem azt mondta a rendőröknek, hogy megszereztem a lakása kulcsát, és végezni akarok vele. Még a bérleti dokumentumokban is az én nevem volt. © Chavran / Reddit
    • Megpróbáltam letörölni a morzsákat a telefonom kijelzőjéről és véletlenül belájkoltam az exem nyaralási fotóit az új pasijával. © vineyille / Twitter
    • Találkoztam az exemmel és az új barátnőjével egy bevásárlóközpontban. Váltottunk néhány szót, majd mikor elköszöntünk, hallottam, hogy a lány megkérdezte, ki vagyok, mire a srác azt felelte, hogy a nagynénje. © DamnSheBADD__ / Twitter
    • Az exem továbbra is abba a bárba járt esténként, ahova én. Amikor alakult volna valami egy lánnyal, akkor odajött és közölte vele, hogy megveri, ha nem száll le rólam. © Untypeenslip / Reddit

    Bárban parádé

    • Az exem épp most lépett be az étterembe, ahol egyedül ülök és sültkrumplit eszek. Ezt a Tweetet azért írom, hogy úgy tűnjön, nagyon elfoglalt vagyok. © brettryland / Twitter
    • Az exem szakításkor közölte, hogy tökéletes lennék a második gyermekének anyjának, csak egy baj van: még első gyermeke sincs, úgyhogy ki kell várnom a sorom. © berrybarbarian / Twitter
    • A volt barátnőm szakítás után bosszúból teleplakátolta a városunkat, és nem is az én képemmel, hanem anyáméval, aki egy elismert pszichológus volt a városban. Kinyomtatta a fotóját és olyan szöveget írt mellé, hogy hazudik, tönkreteszi a családokat, pénzt lop, stb. Tette mindezt annak ellenére, hogy anyám gyógyította ki az édesanyját a mély depresszióból (így találkoztunk). © Atrozzi

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Exemmel összefutás

    • Veszekedés után, mint mindig, most is az expasim keresett először. Az ajtóm előtt állt, egy virággal a kezében. Nem szólt semmit, csak annyit mondott: „nézz ki az ablakon!”. Én odafutottam, és láttam, ahogy a barátai egy léggömböt engednek fel egy felirattal: „annyira boldog vagyok, mióta szakítottunk! Köszönöm!”. Anyám és én napokig nevettünk. © Wine Story / Vk
    • Az exbarátnőm szeretett varrni. Szakítás után sokáig nem adta vissza a cuccaimat, majd végül megkaptam őket, de mindenbe, amibe csak lehetett, belevarrta a nevét. © Tretttoet
    • Az exem elvette a hitelkártyámat és hatalmas adósságot halmozott fel a nevemben. © Ismeretlen / Quora
    • Az egyik exem annyira megszállottan követett engem a szakítás után, hogy élni sem hagyott jóformán. Addig fajult a dolog, hogy el kellett költöznöm egy másik városba. Ezután a barátaimat kezdte zaklatni, hogy hol vagyok, ám ők nem mondtak semmit, úgyhogy belépett egy eltűnt embereket kereső csoportba a Facebookon és megosztotta a fotómat. Hetekig kellett beszélnem különféle szervezetek önkénteseivel, hogy megértsék, én nem egy eltűnt személy vagyok. © Deboratodo

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Eltűnt személy

    Bónusz: a Twitter felhasználók elmesélték, hogy mi az, amit elvitt tőlük az exük, amikor szakítottak.

    • Elvitt tőlem egy „Ne légy olyan, mint ő” feliratú malac figurát, amit még Valentin-napra kaptam tőle. © HugsFromStars / Twitter
    • Amikor az exem elköltözött, magával vitte a ventilátort, ami 4 éve volt az erkélyen, és senki sem használta. © KOKOStina1 / Twitter
    • Az exem szakításkor azt követelte, hogy felezzük meg a szupermarketes klubkártyán gyűjtött pontokat. © bones_tumbler / Twitter
    • Visszajött, hogy elvigye a megbontott müzlijét és egy csomag spagettit. © lilislilit / Twitter
    • Szakításkor után visszajött, és elvitte a fazék levest, amit még előző este csinált. © lenor_13 / Twitter
    • Kiszórta a só felét és lecsavarozta a zuhanyfejet tartó fém rudat a fürdőszobában, merthogy azt ő vette. © stassp / Twitter

    Neked is volt olyan exed, aki nem ment könnyen a szakítás? Ha van egy érdekes történeted, akkor ne habozz, írd meg nekünk hozzászólásban! ✍️

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

46 hozzászólás
Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest
  • A volt feleségem elvitte a cuccain kívül az összes függönyt, a megkezdett vajat, még a wc kagylóból az illatositót is, de (szerencsére) ott hagyta a gyerekeket és egy lábas tésztát vacsorára :D  ez 13 éve volt, azóta nem láttuk
  • Az én exem alkoholista,emiatt is lett vége. Erre ő tagadni kezdte,és mindenkinek azt mondta,hazudok. Természetesen mindezt merev részegen... Aztán pár hónappal később,mikor új párom lett,meg akarta szó szerint verni az új páromat,egy benzinkúton,szintén talaj részegen... De nyilván,én voltam a f*sz 😃
  • az én volt barátnőm felhívott mindenkit a munkahelyemen, hogy elmondja a kollégáimnak "kitéptem a lelkét"
  • Az én exem megprobalta ellenem fordítania a barátaimat ami nem olyan nagy cucc, de nagyon szanalmas
    • Ismerős! Az én exem ennél tovább ment. A szüleimet és a testvéreimet is próbálta ellenem fordítani! Tette mindezt csata részegen, mígnem rendre letiltották a tel. számát😆
  • Kértem az exem ne beszéljen a családomal a szakitásról,mire találkoztam édesapámal ő pont egy asztalnál ült elötte egy hatalmas kupac tele sírt papiruzsepivel!A srác fél órát zokogot apám nem heverte ki soha 😂😂
  • Szakítottam a pasival, mert azt írta a Facebookon egy nőismerősének, hogy szívesen megdugná. Még hónapokkal később sem értette, hogy ez miért volt probléma a számomra.
    • Én is hasonló ok miatt váltam el a férjemtől, aki kijelentette, hogy a Macska (a szomszéd házban lakó csaj) biológiailag jó nála.
  • Az én exem b*zi lett esküvőnk előtt 1 héttel..Mai napig sajnálom hogy minden amit adtam neki, azt nem vettem el tőle. Ha megtettem volna, most nem lenne szinte semmije. 
    • Olyan nincs hogy valaki hirtelen meleg leszÉs amúgy ha szeretett téged akkor maximum biszexuális vagy pánszexuális lehet .Szóval valószínűleg az exed már eleve bi/pán volt csak te nem tudtad
    • Az én exem engem elvett feleségül, csinált egy gyereket, majd 10 hónappal később lelépett egy faszival. Egy KOPASZODÓ faszival.
      • basszus...miért emelted ki, hogy KOPASZODÓ? Ez valami plusz jellemhiba? :D
    • Szerintem az exed csupán ezzel az indokkal farolt ki a kapcsolatotokból!Nem rossz...megjegyzem!
  • "Megpróbáltam letörölni a morzsákat a telefonom kijelzőjéről és véletlenül belájkoltam az exem nyaralási fotóit az új pasijával."Nos, talán nem kellene nézegetni a fotóit :)
  • Az exem betelefonált a munkahelyemre, és a főnökömnek azt mondta, hogy megdugtam az összes kollégámat, majd felhívta a pénzügyi osztály, hogy ne adjanak nekem többet fizetést.
  • Nekem az egyik exem (aki amúgy megcsalt), benyelte az Olaszországból vásárolt Ferraris törülközőmet. Hozzáteszem, amilyen sóher, biztos azt adta a csajának karácsonyra (nekem a használt laptop hűtőjét adta) 🤷🏼‍♀️
    • Nekem a volt felesége után megmaradt karikagyűrűt beadta az ékszerboltba és abból vett nekem karikagyűrűt kicsit megpótolva. 
  • Valamikor régen kaptam egy két részből - szűrő és csöpögtető tál - álló gyümölcs mosót. Így, együtt funkcionáltak jól. Ex elvitte a szűrő részét 😲😂
  • Az én exem a szakításunk után bekattant. Ordítozott, kiabált, az új páromat zaklatta, majd a hab tortán az volt, mikor feljött a kórházi osztályra ahol dolgozom és nekiállt velem idegbetege módon ordítani. Az irónia az egészben, hogy azóta új párja van és tőlem kér tanácsot. 🤣
  • Szakítás után ellenem fordította  a barátaimat. Azért  szakítottam vele, mert iszonyú büdös volt.  Pár hónap múlva,  egy több napos buli után fekszik az àgyamba. Növérem mondta meg h buliztak, es nem akart vele aludni, az asztalon egy levél várt h szeret, na meg 2 szál cigi. Lekoptattam aztán minden ágyneműt behajították a mosógépbe. 
  • Nyáron barátommal el mentünk strandra ahol ott volt az exem majd másnap rám írt snapchaten. Tudta hogy van barátom és barátságextrákkal akart. Mindezt az után hogy három éve nem találkoztunk 
  • Az én exem annyit zaklatott és visszaélt az adataimal. Hogy feljelentést kellett tennem. Be is varták. Az interneten ingyenes sexhirdetést adott fel különbféle oldalakra ingyen a képemmel mindent kiadott még a kapukódot is.  De a munkahelyemen a lakásom előtt. Betörte télen az ablakot. Elakarta vinni a fiamat az oviból. Durva dolgok. Megvádolt hogy sexuálisan kéjelgek pénzért a. Gyerekeim előtt és drogozom. A gyermekvédelem heti 2x járt hozzám és még a bugyim színét is tudták. Vannak ilyen fanatikus emberek hála már vége
  • KEDVESKÉIM AMIKOR ENGEM ELHAGYOT AZ URAM AZ ERNŐ AKKOR KI SZEDTE A FÖLDBŐL A PARADICSOM PALÁNTÁKAT, MEG A DISZNÓT KILOPTA AZ ÓLBÓL ÉS UGY MENT EL PUSZI MARIKANÉNI BÜKKÁBRÁNYBÓL
    • Az én exem a két meggyfa csemetét vette ki a földből, amit a kerítés elé ültetett a saját két kicsi kezével...  😜
  • Nem engedtem be a lakásba a cuccaiért, mert nyaralni voltam, és mire hazaértem, a hűtőben megromlott a joghurtja. Amiért most be akar perelni. A bátyja ügyvéd és kijelentette, hogy lepereli még a gatyámat is.
    • Az exem ugy bukott le, hogy az uj csaja akit mellettem dugott ramirt hogy ugy gondolja en lehetek az ex. Attol a pillanattol mar en voltam az ex valoban. Amikor a kiscsajnak elmondtam hogy most is a nappalimban tv-t nez a srac nem akart hinni nekem ameddig fotot nem kuldtem. Majd ezek utan kiderult hogy a kiscsaj terhes volt. Az exem nyilvan engem hibaztat amiert a kiscsaj nem akart egy hazug szemet szar alaknak gyereket szulni. Szinten mindent is elvitt a lakasombol par honappal kesobb azonban mar nem futotta a draga rizsre csak az olcsora🤣🤣🤣
  • az én exem nem indult sehogy, jobbegér futtatással se, mikor rájöttem, hogy debianon vagyok. Elvitte fél órámat. Azóta nincs debianom!!! 
  • Elvitte a gyerek kvarcjátékát, hogy elemet tesz bele, a focilabdáját, hogy felfújja. 31 éve nem láttuk azóta.
  • A nevem Jana Angliából. Tisztelnem kell téged és varázslataidat, hogy ezt a bizonyságot mindenki számára ismertté tegyem. Elmentem más varázsírókhoz anélkül, hogy láttam volna az eredményeket, csak a pénzemet akarták. Csak azt szeretném, ha hamarabb meglátogattalak volna, amennyire csak lehetséges, kihasználtam. Volt férjem eltűnt egy évre, mindenhová mentem és más mágusokat kerestem, de addig nem volt eredmény, amíg a barátom nem mutatott be Dr. Pellarnak. Egy szerelmi varázslat után végül kevesebb mint 48 óra alatt felhívtak tőle. Varázslatai csodákat tettek, a férjem pedig ismét tele volt szeretettel. Olyan volt, mint egy csoda! Hirtelen virággal tért vissza, mondván, hogy oda kell adnom neki, nagyon megdöbbentem és megdöbbentem, amikor férjem térdre ereszkedve kért bocsánatot, és én elfogadtam. Nagyon hiányzik a szavam és boldog vagyok, te vagy az Isten, akit nekem és az egész családomnak küldtek. És megint boldog nő vagyok. Nagyon köszönöm Dr. Pellar.

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.