16 ördögien gonosz ember, aki valószínűleg a pokol tüzén fog majd égni tetteiért

Mindannyian szeretünk olykor rosszalkodni kicsit, mely hol a legjobb barátaink megszívatásában, hol a testvéreinket felültetésében merül ki. Ezzel talán semmi baj sincsen mindaddig, amíg tisztes keretek között műveljük az ökörködést, és nem úgy, mint az alább látható emberek, akiknek a gonoszsága és kegyetlensége egyszerűen nem ismer határokat.

Mi, a Liked.hu-nál persze nagyon szeretjük a tréfákat, és olykor bizony még az apró szívatásokat is, de csak addig, amíg ebből senki másnak sem származik kára, és mindenki önfeledten szórakozik a vicceken. A most következő helyzetek pedig nem feltétlenül ilyenek.


  1. 1 Kétségtelen: az ilyen ember a pokol tüzén fog elégni...😈


  2. 2 A lányának rémálmai voltak, mióta megnézte a Tron című filmet, attól félt, hogy ő is bele fog ragadni a virtuális világba. Apukának több se kellett, úgy gondolta, hogy a legjobb, ha lecseréli a számítógépek háttereit.


  3. 3 WC-papír helyett ragasztószalag… Mennyire kegyetlen.


  4. 4 És amikor már azt hittük, hogy a macskás-lézeres trükk nem is lehetne aljasabb.


  5. 5 A legegyszerűbb módja, hogy magára haragítsd a kollégáidat.


  6. 6 Maga az ördög tervezhette ezt a lépcsőt.


    Igen, az utolsó lépcsőfokra nem jutott szőnyeg…😐

  7. 7 Mennyire kegyetlen.


  8. 8 Amikor egy munkanélküli fizikus unatkozik.


HIRDETÉS
HIRDETÉS

Másolás

Szólj hozzá!

Tipp: a bejelentkezett felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest
    Mit készítsünk?!
    Kép
    Fotó vagy GIF.
    GIF
    GIF képek vagy MP4 formátumú videók.
    Videó
    Youtube, Vimeo vagy Vine.
    Szöveg
    Szöveg-orientált bejegyzés, beágyazásokkal, videókkal és képekkel.
    Lista
    Klasszikus internetes lista, számozással.
    Szavazás
    Véleménynyilvánítás az előre megadott kérdésekre.
    Visszaszámlálás
    Ugyanaz, mint a sima lista, csak fordított számozással.
    Személyiség teszt
    Egy sor kérdés, melyek végül lelepleznek valamit rólunk.
    Kvíz
    Tudáspróba, melyekre csak jó vagy rossz válasz van.
    Nyílt lista
    Egy lista, melyet a látogatók szabadon bővíthetnek.
    Ranglista
    Egy lista, melynek elemeire a látogatók szavazhatnak.

    Küldd el egy barátodnak!