16 egyedi találmány, ami minimum Nobel-díjat érdemelne az ötletességéért

A mindennapi életünket szó szerint behálózzák a bosszantó apróságok. Legtöbbször megpróbálunk együtt élni ezekkel és tudomást sem venni róluk, így egy idő után tulajdonképpen meg sem fordul a fejünkben, hogy talán létezik megoldás a problémánkra. Pedig létezik, a világ legravaszabb tervezői ugyanis folyamatosan azon mesterkednek, hogy valamilyen úton módon kiküszöböljék az életünket behálózó apró bosszúságokat. Így voltak ezzel a most következő zseniális találmányok megalkotói is, akik minimum Nobel-díjat érdemelnének az ötletességükért.


  1. 1 Egymást fedő függönysorok, amik így kiküszöbölik a függönyök rése között beszűrődő napfény problémáját.


  2. 2 Fűtött tükör, ami így egy részen sosem párásodik.


  3. 3 Toll és kanál egyben, ami az irodai dolgozók és a diákok számára egyaránt hasznos lehet.

    reddit

  4. 4 Pillangó billentyűzet, amit a folyamatos gépelés okozta kézfáradtság ellen találtak ki.


  5. 5 Világítós zuhanyfej.


  6. 6 Összehajtható napszemüveg.


  7. 7 Mozgatható izzógolyók alkotta éjszakai fény.


  8. 8 Okos-ágy, ami nemcsak felveszi a testünk alakját, de még a hőmérséklete is szabályozható.


REAGÁLJ A TARTALOMRA EMOJIVAL!

0
Ez igen!
0
Nem tetszik!
0
Vicces
0
Imádnivaló
0
Meglepő
0
Szomorú
0
Bosszantó

SZÓLJ HOZZÁ!



Hozzászólások

Mit készítsünk?!
Kép
Fotó vagy GIF.
GIF
GIF képek vagy MP4 formátumú videók.
Videó
Youtube, Vimeo vagy Vine.
Szöveg
Szöveg-orientált bejegyzés, beágyazásokkal, videókkal és képekkel.
Lista
Klasszikus internetes lista, számozással.
Szavazás
Véleménynyilvánítás az előre megadott kérdésekre.
Visszaszámlálás
Ugyanaz, mint a sima lista, csak fordított számozással.
Személyiség teszt
Egy sor kérdés, melyek végül lelepleznek valamit rólunk.
Kvíz
Tudáspróba, melyekre csak jó vagy rossz válasz van.
Nyílt lista
Egy lista, melyet a látogatók szabadon bővíthetnek.
Ranglista
Egy lista, melynek elemeire a látogatók szavazhatnak.

Küldd el egy barátodnak!