Ezek a részek nemcsak hogy nem adnak hozzá semmi érdemlegeset a sztorihoz, de teljesen kizökkentenek a filmek általános hangulatából és logikájából is. Általában rossz forgatókönyvírói döntések és megkérdőjelezhető színészi játék áll a hátterükben, sőt, néha annyira összezavarják a nézőt, hogy téves elképzeléseket ültetnek el benne a cselekménnyel kapcsolatban. Nézzünk is meg néhány ilyen példát!
Jó olvasást!
Harry hisztije (Az azkabani fogoly)
Az azkabani foglyot nem könnyű kritizálni, hiszen ez az egyik legjobban sikerült Harry Potter-adaptáció, de azért ebben is akad egy nagyon furcsa jelenet.
Amikor Harry belóg Roxmortsba, megtudja, hogy Sirius Black nemcsak a szülei barátja volt, hanem ő volt az is, aki elárulta őket. Ezzel a jelenettel csupán annyi a probléma, hogy Harry a karakterétől teljesen idegen módon reagál. Először percekig sír egy kövön ülve, majd dühös kirohanást rendez, és lényegében a hisztéria szélére sodródik. Még azt is kijelenti Hermionének, hogy személyesen fog végezni Siriusszal, amint lehetősége nyílik rá.
Ebben a helyzetben a megrázkódtatásnak és a döbbenetnek kellett volna dominálnia, nem pedig a kontrollálatlan, hisztérikus érzelemkitöréseknek.
A Beauxbatons és a Durmstrang érkezése (Tűz Serlege)
Akik a Harry Potter-könyveken nőttek fel, hatalmas reményeket fűztek a negyedik filmhez, hiszen a Kviddics Világkupa és a Trimágus Tusa behozatalával végre kitágult a varázsvilág univerzuma.
Sajnos a filmből teljesen kivágták az Írország és Bulgária közötti döntő mérkőzést, a Beauxbatons és a Durmstrang iskolák bemutatása pedig finoman szólva is furcsára sikeredett.
Rejtélyes okokból a Beauxbatons egy kizárólag lányokból álló intézményként jelent meg, a Nagyteremben előadott táncuk pedig inkább volt komikus és kínos, mintsem elbűvölő. A Durmstrang ezzel szemben csakis fiúkat vonultatott fel, és a belépőjük miatt még jobban foghattuk a fejünket. Berontottak a Nagyterembe… botokkal a kezükben… valami furcsa harci indulót kántálva… Mégis mi akart ez lenni?!
És ami a legrosszabb: a filmek teljesen téves képet ültettek el azokban a nézőkben, akik nem olvasták a könyveket, elhitetve velük, hogy a Beauxbatons egy leányiskola, a Durmstrang pedig egy fiúiskola – miközben az eredeti történetben természetesen mindkét intézményben vegyesen tanulnak a diákok.
A Lump Klub vacsorája (A Félvér Herceg)
Horatius Lumpsluck egy jókedvű, jóságos és kivételesen tehetséges varázsló volt. Egyetlen gyengéje akadt csupán: imádta magát olyan tehetséges diákokkal körülvenni, akikben hatalmas potenciált látott. Amikor ezek a diákok felnőttek, sosem feledkeztek meg a jóságos professzorról, aki így komoly előnyöket kovácsolt a maga által alapított Lump Klubból.
A társasági eseményeket is imádta, és A Félvér Herceg közepe táján megrendezte minden idők legkínosabb vacsoráját. Kezdetben minden rendben zajlott, egészen addig, amíg Ginny be nem lépett a terembe. Harry ekkor – mindenki mást figyelmen kívül hagyva – udvariasságból felpattan a helyéről. De mégis miért állt fel az asztaltól a vacsora kellős közepén, mikor pontosan tudta, hogy rajta kívül a kisujját sem mozdította senki?
És még csak nem is ez a legkínosabb rész! A jelenet utolsó másodperceiben Cormac McLaggen jó ötletnek tartja látványosan lenyalogatni az ujjait Hermione szeme láttára… Oké, a srácok ebben a korban hajlamosak a hülyeségekre, de nehéz elhinni, hogy bárki, aki épeszű, ilyesmire vetemedne társaságban.
A halálfalók támadása az Odú ellen (A Félvér Herceg)
Ez a jelenet a tökéletes példája annak, amikor a látvány a tartalom rovására megy. Az egész egy rendkívül kínos, cipőfűzős flörtöléssel indul (ami minden bizonnyal Harry és Ginny legkellemetlenebb közös pillanata), de ez még csak a kezdete egy teljesen értelmetlen eseménysornak.
Bellatrix Lestrange és néhány halálfaló cimborája úgy dönt, hogy csapnak egy kis káoszt, és megtámadják az Odút. De mi értelme volt az egésznek? A jelenet egyáltalán nem viszi előre a cselekményt. Senki sem sérül meg a támadásban, a porig égetett Odú pedig a következő filmben már ismét teljes pompájában áll. Ráadásul hogyan juthattak a halálfalók egyáltalán ilyen közel hozzá? Aki olvasta a könyveket, pontosan tudja, hogy a Főnix Rendjének legfontosabb bázisait erős védőbűbájok óvták. A készítők erről egyszerűen „megfeledkeztek” egy látványos, de cserébe abszolút haszontalan akciójelenet kedvéért.
Ron elpusztítja a horcruxot (A Halál ereklyéi 1. rész)
Amikor Ron rászánja magát, hogy elpusztítsa a horcrux-medált, az az ékszer érthető módon nem akarja harc nélkül megadni magát. Megidézi Harry és Hermione fantomjait, akik először néhány igazán mérgező mondatot vágnak Ron fejéhez, majd szenvedélyes csókolózásba kezdenek.
Ezzel a jelenettel viszont két komoly probléma is van: túlságosan hosszú és kényelmetlenül sokat mutat. A kamera feleslegesen sokáig időzik el Harry és Hermione látomásán. Ráadásul Ron lassított felvételbe illő reakciója is rendkívül furcsa. Ahelyett, hogy felugrana, és azonnal szétzúzná a horcruxot, inkább egyfajta mozis kényelemben hátradől, és végignézi, ahogy a legjobb barátai smárolnak.
Harry és Voldemort az Óratoronyban (A Halál ereklyéi 2. rész)
A Halál ereklyéi második része tele van zseniális pillanatokkal, de egy nagyon furcsa jelenet némileg belerondít az összképbe – ott, ahol Voldemort mintha hirtelen elfelejtené, hogy ő amúgy egy varázsló. Úgy tűnik, mindennek vége, Harrynek esélye sincs a túlélésre, de a Sötét Nagyúr ahelyett, hogy egyszerűen kimondaná a halálos átkot, hirtelen elkezdni… rugdosni, fojtogatni és pofozgatni őt.
Erre Harry úgy dönt, hogy megragadja ősellenségét a nyakánál fogva, és leveti magát vele a toronyból. Kétségtelenül „bámulatos” taktika, figyelembe véve, hogy Voldemort tud repülni, míg Harry nem. A főszereplői immunitás (plot armor) persze megvédte hősünket, de lássuk be: ez a lépés nevetségesen ostoba volt.
