A sci-fi filmek évtizedek óta csábítanak minket a hihetetlen technológiákkal. Ki ne álmodott volna arról, hogy egy vadászgéppel átszáguldjon egy aszteroidamezőn, vagy egy repülő autóval átsuhanjon a városi dugók felett?
A vásznon látható futurisztikus dizájn mögött azonban a tudomány és a logika szempontjából gyakran igazi rémálom rejlik. Pontosan ezekről fogunk ma beszélgetni! Jó olvasást!
TIE-vadász: ionhajtású koporsó
Az iker-ionhajtóművek fenyegető üvöltése minden Star Wars-rajongó számára ismerős. De mi rejlik e mögött a félelmetes kép mögött? Képzeld magad a pilóta helyébe: be vagy zárva egy szűk, gömb alakú kabinba, ahol alig van hely neked és a műszerfalnak. A kilátást szinte teljesen elzárják a gigantikus (napelemes?) oldalsó panelek, olyan kényelmi funkciókról pedig, mint az energiapajzs vagy a teljes életfenntartó rendszer, senki sem gondoskodott. Az életed kizárólag az űrruhádon múlik.
A vadászgép felépítése abszurdnak tűnik. A manőverező hajtóművek annyira rossz helyen vannak, hogy a filmekben látott bonyolult műrepülő figurák fizikailag lehetetlenek. A légkörben a hatalmas függőleges „vitorlák” egy irányíthatatlan pörgettyűvé változtatnák a hajót. Miért hozott létre a Birodalom egy ennyire elhibázott gépet? A válasz egyszerű és cinikus: a birodalmi doktrína a pilótákat fogyóeszköznek tekintette, akiket olcsóbb pótolni, mint megvédeni. Vagy egyszerűen csak a messzi-messzi galaxisnak megvan a maga sajátos fizikája.
APU: sétáló célpont az Őrszemeknek
A Zion védelmezői által használt harci exoszkeletonok a Mátrixban egészen addig lenyűgözően néznek ki, amíg be nem lépnek a harcba. Az APU legnagyobb rejtélye a védelem teljes hiánya. A pilóta egy teljesen nyitott fülkében ül, ami baromi jól mutat a kamerán, de a valóságban a katona teljesen védtelen az Őrszemek éles csápjaival szemben.
A problémák itt nem érnek véget. A lőszerszalagok kint lógnak, teljesen fedetlenül, a tartalék tárak pedig a gép hátára vannak rögzítve. Ahhoz, hogy harc közben újratöltsék az exoszkeletont, a technikusoknak az ellenséges tűzben kellett odarohanniuk hozzá. Mindez az APU-t a filmtörténelem egyik legrosszabb haditechnikai eszközévé teszi. Néhány rajongó még egy komor elmélettel is előállt: talán a gépek szándékosan csúsztattak a végletekig ilyen hatástalan fegyvert az embereknek, tudva, hogy Zion minden verziója pusztulásra van ítélve.
AT-AT: a félelem, és nem a győzelem fegyvere
A Birodalom hatalmas lépegetőit inkább pszichológiai nyomásgyakorlásra, mintsem valódi harcra tervezték. A megjelenésük rettegést kelt, de a praktikusságuk erősen megkérdőjelezhető. Ezek a kolosszusok abszurd módon lassan mozognak, hosszú lábaik pedig tökéletes célpontot jelentenek bárki számára, akinek van egy vonókötele és egy cseppnyi esze. A gép oldalai és hátulja teljesen védtelen.
A magas lábakra azért van szükség, mert az AT-AT túl nehéz az antigravitációs rendszerekhez, de miattuk a súlypont felfelé tolódik, így a szerkezet rendkívül instabil. A Hoth sík jégmezőin félelmetesnek tűntek, de a dzsungelben már nyilvánvalóvá váltak a hiányosságaik. Még az ewokok primitív rönkcsapdái is végzetesek voltak számukra az Endoron. Egy lánctalpas vagy lebegő platform sokkal hatékonyabb lett volna, de az közel sem nyújtott volna ilyen nyomasztó látványt.
Ornitopter: a lehetetlen gyönyörű fizikája
Denis Villeneuve Dűnéjének kecses ornitopterei szitakötőkre emlékeztetnek, és ez vitathatatlanul gyönyörű. Sajnos azonban a fizika törvényei nincsenek jó barátságban ezzel a dizájnnal. Ahhoz, hogy a gépet a levegőbe emeljék, a csapkodó szárnyaknak hihetetlen sebességgel kellene mozogniuk, ami kolosszális teljesítményt igényel. A mai (és valószínűleg a jövőbeli futurisztikus) akkumulátorok a súlyuk miatt egyszerűen nem tudnának megbirkózni ezzel a feladattal.
Ráadásul a szárnyak anyagának több milliószor kellene kibírnia az iszonyatos ciklikus terhelést. Ilyen anyag ekkora méretben egyszerűen nem létezik. A filmben bemutatott dupla szárnyrendszer (alul és felül) pedig teljesen nélkülözi a fizikai értelmet: a felső szárnyakból érkező légáramlat tönkretenné az alsókat. Egy ilyen technológia számára az egyetlen esély egy teljesen más gravitációval és légköri sűrűséggel rendelkező bolygó. Mérnökök becslései szerint egy működő ornitopter megépítése a Földön körülbelül félbilliárd dollárba kerülne. És ez is csak akkor, ha sikerülne megoldani az összes technikai fejtörőt.
Repülő autók: égi káosz
A repülő autókról szőtt álmok, mint amilyeneket Az ötödik elemben vagy a Szárnyas fejvadászban láttunk, gyorsan darabokra törnek a zord valóság szikláin. Azzal, hogy megoldjuk a földi dugók problémáját, csak káoszt teremtenénk az égen. A legfőbb kérdés a biztonság. Egy 80 km/h sebességű baleset a földön már eleve halálos lehet; a levegőben bármilyen meghibásodás vagy ütközés garantált katasztrófát jelent, ahol roncsok és utasok hullanak a városra.
A közúti szabványoknak megfelelő tartósságot a repüléshez szükséges könnyedséggel ötvözni szinte megoldhatatlan mérnöki feladat. A nyitott propellerek vagy lapátok veszélyt jelentenek a járókelőkre, egy ilyen gép irányítása pedig pilóta és sofőr képességeket egyaránt igényel. Egy rendkívül bonyolult automata navigációs rendszer nélkül a városi háromdimenziós közlekedés pillanatok alatt káoszba torkollna, és bármilyen rossz időjárás teljesen megbénítaná a rendszert.
DeLorean DMC-12: a szeszélyes időgép
A Vissza a jövőbe trilógia kultikus időgépének van egy bosszantó tulajdonsága: a legrosszabb pillanatban fullad le. Az autó nem hajlandó beindulni az első filmben a villámcsapás előtt, és közvetlenül az 1985-be való visszatérés után sem. Úgy tűnik, amint a helyzet kritikussá válik, a DeLorean úgy dönt, hogy tart egy kis szünetet.
De itt a trükk: nem a motor a hibás. Az autó alapmotorja túl gyenge volt a 88 mérföld/órás gyorsuláshoz, és komoly átalakításokat igényelt. A filmekben látható „meghibásodások” valójában – kizárólag a filmes logika szerint – egy másik fluxuskondenzátor közeli aktiválásának vagy az időkörök hibáinak a következményei. A villámcsapás után az időszabályzó mikrochip megsemmisült, a megfelelő alkatrészeket pedig csak évtizedekkel később találták fel. Minden egyes időugrással az elemek csak halmozták a hibákat, így a gép egyre instabilabbá és kiszámíthatatlanabbá vált.
AMP-ruha: rakodógép a csatatéren
Az Avatar AMP harci páncéljai masszívnak tűnnek, de a felépítésük öngyilkos húzásnak tűnik. A hatalmas üvegkabin semmiféle védelmet nem nyújt a Navi nyilak ellen, amelyek könnyedén átütik a pilóta kapszuláját. Ennek a furcsa választásnak egyszerű a magyarázata: a Halleluja-hegyek körüli erős mágneses mezők majdnem minden bonyolult elektronikát tönkretettek, beleértve a radarokat és a kamerákat is. Éppen ezért a pilótáknak közvetlen kilátásra volt szükségük.
A ruha eredetileg nem is harci gép volt, hanem inkább egy nehéz rakodógép az építkezésekhez. Ez magyarázza az ügyes manipulátor-karokat, a nyitott ízületeket, sőt még az ipari festést is. Szinte minden elektronikát a Földről vagy az orbitális pályán lévő minigyárakból kellett szállítani, mivel Pandora felszínén lehetetlen volt komplex katonai rendszereket gyártani. Végül az embereknek azzal kellett harcolniuk, ami kéznél volt, páncélozott munkásokat küldve a frontvonalba.
