Kétség sem fér hozzá, hogy az amerikaiak értenek néhány dologhoz, és ezek közül az egyik az, hogy tudják mi-mennyit ér, és mi az amire megéri költeni vagy épp nem.
Például az átlagos amerikaiak annyira spórolósak, hogy akár a város másik végébe is képesek elmenni 10 cent különbség miatt. Persze, hogy mennyi benzint égetnek el közben, az már más kérdés. Egyszer rákérdeztem erre egy amerikai ismerősömnél. Látnod kellett volna a szemét!
De a pénznél is jobban megbecsülnek egy erőforrást, amit joggal tekinthetünk a legfontosabbnak a bolygónkon: az időt.
Ezért minden építkezés számukra az elköltött pénz és idő közötti egyensúly megtalálásáról szól. Ha egy kis extra pénzzel időt spórolhatnak, akkor gondolkodás nélkül megteszik. Hiszen a pénzt meg lehet keresni, az időt viszont nem.
Na, most pedig térjünk vissza a… tapétákhoz. Miért nem használnak az egyszerű emberek az USA-ban és Kanadában tapétát az otthonaikban?
Azért, mert szerintük túl drága, nem praktikus, nem javítható, és óriási időveszteséggel jár. A helyzet az, hogy az USA-ban a tapétát egy minősített szakembernek kell felraknia, aki drága órabérben dolgozik.
Márpedig a tapéta az amerikaiaknál is drága. Nagyon drága. Tehát amellett, hogy magáért az anyagért iszonyatos árat kell fizetni, azt is tudni kell, hogy 1 négyzetméter tapétázás az USA-ban nagyjából 20-40 dollárba kerül. Plusz a szegélyléc, plusz a díszléc, csövek, tapéta, karnisok… így egy szobára simán elmegy 2500 dollár.
A tapétát javítani is problémás, kifakul, megkopik, felpúposodik, a szélek és a sarkok elválnak. És ha egy kisgyerek azt képzeli, hogy ő Leonardo da Vinci reinkarnációja… Egy szó mint száz, mindenki tudja, mivel jár a tapéta. Maga a szenvedés.
És mit használnak akkor tapéta helyett a messzi tengerentúlon?
Knockdownt!
Egészen pontosan knockdown texture-t. Ez egy speciális vakolat gipszkartonra. Jön két mexikói, akik alig tudnak angolul, bekapcsolnak egy speckó gépet, ami vékony rétegben fújja fel a vakolatot a gipszkartonra. Az elsődleges száradás után az egészet elsimítják egy glettvassal, és lefestik diszperziós festékkel.
Ennyi!
Még csak angolul sem kell tudni hozzá. Ezért a munkáért a mexikóiaknak nagyjából 1,5-2 dollárt fizetnek négyzetméterenként. Érzed a különbséget? Egy 300 négyzetméteres házat 2 nap alatt teljesen be lehet fejezni knockdown-nal, festéssel együtt.
A javítása még egyszerűbb: megcsiszolják csiszolópapírral, felkennek egy kis glettanyagot, elsimítják, és lefestik. És semmi nyom nem marad. Még a kis Leonardo da Vinci keze munkájának sem.
Szóval, felvértezve a knockdown elkészítésének ismeretével, úgy döntöttem, hogy én is csinálok ilyet a padlásszobámban. Csak az a baj, hogy én nem vagyok egy nagy mexikói, és a drága automata szórópisztoly helyett csak a kezem és a glettvasam van.
Vettem a boltban két zsák glettanyagot, kézzel elsimítottam az egészet, aztán foltokat csináltam a megszáradt falra. 5 percet vártam, és elsimítottam a kapott mintát a falon. Az egész emeletre elment egy nap. A második napon a falakat lecsiszoltam, és lefestettem a jó öreg diszperziós festékkel.
A saját ügyetlenségem ellen biztosítékként kétszer festettem le a falakat, a második réteg festékhez pedig egy kis zománcfestéket adtam a fényesség kedvéért. És íme, az eredmény:
Gyorsan, precízen, levált tapéta, ragasztó, felpúposodott tapéta és egyéb kellemetlenségek nélkül. Mosható, súrolható szivaccsal, kefével, átfesthető.
Sok szakember egyszerűen csak „világtérképnek” nevezi ezt a bevonatot. Én nem tudom, mi a helyes elnevezés, de a fehér padlásszobában lenyűgözően néz ki. A tapéta ezzel megszűnt létezni számomra.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
