1963-ban egy török ember a pincéje felújítása közben egy furcsa, régi kőfalat fedezett fel, amit részben le is bontott. A fal mögött egy hatalmas, sötét és hideg tér tárult elé.
Fényképezőgéppel felszerelkezve átkúszott a kőfalban lévő lyukon, és több, félkör alakú mennyezetű szobát talált, amelyeket vulkáni kőzetbe vájtak.
Ezek a titokzatos szobák csak egy kis részét képezték az ősi lakóhelyekből álló labirintusnak. A labirintus közösségi terekből és alagutak hálózatából állt. A teljes épületkomplexum 13 szinten terült el, a legmélyebb szint 85 méterrel a föld alatt feküdt.
Ez az ősi helyszín elég nagy volt ahhoz, hogy 20 000 embert is befogadjon. Kiderült, hogy egy hatalmas, elfeledett földalatti várost fedeztek fel.
A napfény és a friss levegő szellőzőaknákon át jutott be a helyiségekbe, a várost pedig egy kristálytiszta víztározó táplálta, amely ivóvizet biztosított, és közvetlenül a város alatt futott. A közeli szobákat és alagutakat bejárva a restaurátor végül egy szűk átjáróhoz ért, amelyet egy hatalmas kerek kő zárt el, ami egy óriási malomkőre hasonlított. Úgy tűnt, szándékosan helyezték oda, hogy elzárja a további bejáratokat a földalatti városba.
Így fedezték fel a Kaymaklı nevű ősi földalatti várost. Ez csak egy a kappadokiai régióban felfedezett számos ősi földalatti város közül.
Kamaklıban van egy 9 km hosszú alagút, amely egy másik földalatti városba, Derinkuyu-ba vezet. Jelenleg a régészek nyolc szintet tártak fel, de csak a felső négyet lehet látogatni.
Bár a pontos kor nem ismert, feltételezik, hogy ezeket a hatalmas földalatti városokat legalább 2800 évvel ezelőtt építették. De a puha vulkáni kőzetbe vájt barlangok potenciálisan már sokkal korábban is lakhatók lehettek.
Biztos, hogy több mint ezer éven át különböző kultúrák lakták ezeket a földalatti városokat. Először indoeurópaiak, majd görögök. Később a rómaiak is kapcsolatba kerültek a földalatti civilizációkkal, majd az első keresztények is itt kerestek menedéket. Bővítették a városokat, és földalatti templomokat, kápolnákat, sőt iskolákat is építettek.
Olaszországban is van egy város, ahol a történelmi belváros sziklába vájt barlangokból áll. Évente millióan látogatnak el oda, és ezt a várost hivatalosan Olaszország legrégebbi városának tartják – Matera.
Matera városa híres a történelmi filmekben való szereplésről, köszönhetően a lenyűgöző barlanglakásainak és az egyedi építészetének. Mel Gibson is itt forgatta például a „Passió” című filmet.
A barlanglakások bejáratánál gyönyörű homlokzatokat és templomokat találhatunk, melyek tökéletesen illeszkednek a sziklás tájba.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
Matera ősi földalatti városát a tufakő dombokba vájták, ami kiváló védelmet nyújtott az ellenséges csapatok ellen.
Orvieto is egy hasonló város, mely Rómától 100 km-re északra fekszik, és büszke lehet arra, hogy soha nem hódították meg az ostromló csapatok.
Az etruszkok kezdték el itt a földalatti üregek ásását, kihasználva a tufa hőmérséklet-szabályozó tulajdonságait. A földalatti kamrákban állandó 12°C-os hőmérséklet uralkodik, ami ideális a bor és olívaolaj tárolására.
A tufakőbe vájt földalatti városok legfontosabb jellemzői közé tartoztak a meredek sziklákba vájt ablakokkal ellátott pincék és a galambdúcok. Ezek a létesítmények kulcsfontosságú szerepet játszottak a lakosság élelmezésének biztosításában ostrom idején, megakadályozva az éhínséget.
A galambdúcokban tartott galambok szabadon kirepülhettek a nyílásokon, hogy a környező mezőkön táplálkozzanak.
Ezután visszatértek a dúcba, tojást és húst biztosítva a városiaknak. Ez a fenntartható élelmiszerforrás létfontosságú volt a túléléshez, ha a külső ellátást elvágták.
Az etruszkok, akik a régió korai lakói voltak, már a Kr. e. 8. században elkezdték ásni az első kutakat a földalatti városban. Ezek a kutak kézzel ásott lyukak voltak, amelyek a talajvíz elérésig nyúltak. A vizet vödrökkel vagy kötelekkel húzták fel a felszínre.
A 16. században a materai és orvietói lakosok egy kifinomultabb vízellátó rendszert építettek ki, melyet öszvérekkel üzemeltettek.
A földalatti város ásása közben keletkező tufa kőtömböket egyébként a felszíni házak építéséhez is felhasználták.
A második világháború idején a lakosság a földalatti barlanglakásokban talált menedéket a bombázások elől.
Jártál már Materában vagy Orvietóban?
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
