Az emberek valamiért sokszor sztereotip módon alábecsülik a rajzfilmeket. Úgy tesznek, mintha csak összedobott gyerekmesék lennének, amik sokkal kevesebbet érnek, mint az élőszereplős mozik, pedig valójában éppen ellenkezőleg igaz minden.
A modern rajzfilmek egyébként sem csak kizárólag a gyerekeknek készülnek, így ha felnőtt fejjel egy kicsit jobban odafigyelünk a részletekre, fantasztikus felfedezésekre és utalásokra lehetünk figyelmesek, amiket a készítők rejtettek el nekünk a filmekben. Az alábbi listán összegyűjtöttünk néhányat ezek közül:
1 Amikor a Coco mesében a karakterek gitároznak, valódi akkordokat játszanak, hogy jobban illeszkedjenek a zenéhez annak ellenére, hogy könnyű lett volna csak odahamisítani valamit.

2 A Fel! című filmben Ellie holmijai kerekítettek, Carlé pedig szögletesek, ami a személyiségükről árulkodik.

3 A Szörny Rt-ben Boo-t megszólaltató fiatal szinkronszínészt, Mary Gibbs-t nehéz volt rávenni, hogy elmondja a sorait a stúdióban, ezért egyszerűen bekapcsolva hagyták nála a mikrofont, és később a felvett felvételekből vágták össze a sorait.

4 A Némó nyomában című filmben Jacques zacskója tisztább, mint a többieké, mivel ő egy garnélarák, ami megeszi az elhalt szöveteket és egyéb mikroorganizmusokat.

5 A Némó nyomában című filmben Búb egyébként egy ostorhal. Köztudott, hogy ez a faj nem tolerálja jól a fogságot, ezért nem véletlen, hogy ő az, aki folyamatosan szökési terveket készít a rajzfilmben.

6 Az Agymanók című filmben Riley ruhái színtelenné válnak, ahogy a lány hangulata megváltozik.

7 A L’ecsó című mesében Remy-re ugató kutya Doug a Fel!-ből.

A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK