20 kínos helyzet, ami valószínűleg minden nő számára ismerős

A kozmetikumokkal ápolt kapcsolat a legtöbb nő számára érzékeny témakör. Sokunkkal előfordult már például, hogy a legkellemetlenebb körülmények között (például egy nyilvános WC-ben) kellett kijavítanunk a sminkünket, vagy csak szimplán tévesen mértük fel az arányokat, ami aztán beláthatatlan következményekkel járt. Így vagy úgy, ezek az apró katasztrófák azért összekötnek bennünket, épp úgy, mint a most következők, melyekkel mindannyian találkoztunk már valamilyen formában.


  1. 1 ,,Ez az arcmaszk 20 ezer forintba került."


  2. 2 Amikor szempillafestés közben tüsszentesz.


  3. 3 Néha egészen extrém körülmények között kell korrigálnunk a sminkünket.


  4. 4 A szokás hatalma.


  5. 5 Ez a cseresznyét falatozó nyuszi pont úgy néz ki, mint én, amikor kirúzsozom magam.


  6. 6 ,,Ritkán viselek piros rúzst a fürdőszobán kívül. Ma úgy éreztem, hogy bátor leszek."


  7. 7 ,,Pont mint az én highlighterem, pirosítóm és bronzosítóm."


      

  8. 8 ,,Két év kitartó gyakorlás eredménye."


      

  9. 9 Az érzés, amikor a drága arcmaszk nem váltja be a hozzá fűzött reményeket.


  10. 10 ,,Örök hála ennek a remek virtuális smink alkalmazásnak a megnyerő külsőkért...👁👄💄💋🦄"


HIRDETÉS
HIRDETÉS

Másolás

Szólj hozzá!

Tipp: a bejelentkezett felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest
    Mit készítsünk?!
    Kép
    Fotó vagy GIF.
    GIF
    GIF képek vagy MP4 formátumú videók.
    Videó
    Youtube, Vimeo vagy Vine.
    Szöveg
    Szöveg-orientált bejegyzés, beágyazásokkal, videókkal és képekkel.
    Lista
    Klasszikus internetes lista, számozással.
    Szavazás
    Véleménynyilvánítás az előre megadott kérdésekre.
    Visszaszámlálás
    Ugyanaz, mint a sima lista, csak fordított számozással.
    Személyiség teszt
    Egy sor kérdés, melyek végül lelepleznek valamit rólunk.
    Kvíz
    Tudáspróba, melyekre csak jó vagy rossz válasz van.
    Nyílt lista
    Egy lista, melyet a látogatók szabadon bővíthetnek.
    Ranglista
    Egy lista, melynek elemeire a látogatók szavazhatnak.

    Küldd el egy barátodnak!