HIRDETÉS BEZÁRÁS

A tudósok sokáig nem akarták elhinni: hogyan használnak egyes afrikai törzsek madarakat a vadászathoz

Néhány évezreddel ezelőtt az embereknek sikerült néhány állatfajt háziasítaniuk, többek között a macskákat, melyek a maguk útját járják, és a kutyákat, melyek segítenek nekünk a vadászatban.

    HIRDETÉS

    Csakhogy Afrikában élnek ám csodálatos madarak is, a mézmutatók, más néven mézkalauzok, melyek a vadonban élnek, szabadon repkednek, de segítenek az embernek a vadméhek mézére vadászni.

    afrika, Együttműködés, ember, hagyomány, kommunikáció, madár, Méz, Mézkalauz, természet, vadászat

    Ráadásul ezt tudatosan teszik, és kilométereken át vezetik az embereket a fákon lévő méhkasokhoz. Ez az egyik legrendhagyóbb és kölcsönösen legelőnyösebb kapcsolat, ami csak „üzleti partnerek” között a Földön előfordulhat.

    De miért is van szüksége a mézkalauznak segítőtársra?

    Nos, a mézmutatók, más madarakhoz hasonlóan, rovarokkal és növényi eredetű élelemmel táplálkoznak, de a legkedvesebb csemegéjük a mézmaradványokat is tartalmazó méhviasz. Ez pedig rendkívül szokatlan a madarak világában. A mézkalauz az egyetlen olyan madár a természetben, amely képes megemészteni ezt a nehezen feldolgozható anyagot. Csakhogy a mézmutatók maguk nem férnek hozzá a viaszhoz.

    afrika, Együttműködés, ember, hagyomány, kommunikáció, madár, Méz, Mézkalauz, természet, vadászat
    Az erdei méhkas tartalmának kivétele.

    A méhcsípés rendkívül fájdalmas és veszélyes számukra. Éppen ezért, hogy hozzájussanak a finomsághoz, a ravasz mézkalauzok az embert hívják segítségül. A madarak elvezetik őt a fa odvában rejtőző méhkashoz. Az afrikaiak cserébe kifüstölik a méheket, melyek elkábulnak, a vadászok pedig kinyerik a mézet. Ezután az emberek hátrahagynak egy kis darabka viaszt a tollas segítőiknek. És azok máris lakomázni kezdenek!

    HIRDETÉS

    Különleges jelekkel értetik meg magukat.

    Ez az együttműködés már évszázadok óta tart. Ennek érdekében a mézkalauzok egy speciális jelet találtak ki a saját madárnyelvükön, hogy felhívják a „kétlábúak” figyelmét. Ezek a veréb méretű madárkák odarepülnek az afrikaiakhoz, és egy helyben szinte lebegve, szárnyaikkal gyorsan verdesnek. Közben hangos kiáltásokat hallatnak: „Tiiirrr-tiirr-tir”, melyek semmilyen más helyzetben nem jellemzőek rájuk.

    Amikor a madarak látják, hogy a helyiek követik őket, addig vezetik őket az erdőn át, míg fel nem tűnik a célpont. A mézmutatók a fák lombkoronája fölött repülnek, időről időre visszatérve vadásztársaikhoz – így zajlik ez a folyamat. Válaszul az afrikaiak is kitalálták a saját jelzéseiket, hogy tudassák a mézkalauzokkal: ideje útra kelni. Minden törzsnek megvannak a maga egyedi hangjai, az okos madarak pedig éppen ezeket szokják meg.

    afrika, Együttműködés, ember, hagyomány, kommunikáció, madár, Méz, Mézkalauz, természet, vadászat
    A yao törzsbeli ínyencségvadász és tollas barátja.

    A Tanzániában élő mézmutatók az esetek 81%-ában reagálnak a helyi hadza törzs dallamos füttyjelére. Azonban szinte soha nem válaszolnak a mozambiki yao népcsoport vibráló trilláira. Ezzel szemben a mozambiki mézkalauzok pont fordított eredményt mutattak: 75% és 25%, a hadza törzs kárára. És hogy ez a tudás utódaikra is átszálljon, az afrikaiak már egészen kicsi koruktól kezdve arra tanítják gyermekeiket, hogy „beszélgessenek” ezekkel az okos madarakkal.

    Az, hogy a mézmutatók hogyan tanítják meg fiókáikat az emberrel való kommunikációra, máig rejtély. A legvalószínűbb, hogy a fiatal mézkalauzok egyszerűen megfigyelik a felnőtt madarak viselkedését, és így tanulják el tőlük ezt a mesterséget.

    HIRDETÉS

    A tudósok véleménye.

    Európai és amerikai tudósok évtizedeken keresztül nem hittek a mézmutatók és az afrikaiak kölcsönösen előnyös együttműködésében. Az erről szóló történeteket mendemondáknak és afféle tréfás mesének tartották, pedig már 1588-ban egy portugál misszionárius, João dos Santos is papírra vetette, hogyan segítik a mézkalauzok az embert a vadméz felkutatásában. Ő maga is részt vett ilyen vadászaton. Mi több, a misszionárius azt is feljegyezte, hogy a mézmutatók szeretnek belecsipegetni a viaszgyertyákba is.

    afrika, Együttműködés, ember, hagyomány, kommunikáció, madár, Méz, Mézkalauz, természet, vadászat

    Végül 1989-ben, e különös madár alapos tanulmányozását követően bebizonyosodott, hogy ez a koevolúció egy ritka, de valós példája. A tudósok csodálkozása határtalan volt. Mostanában azonban már valami egészen más nyugtalanítja őket.

    A civilizáció elérte a „Fekete Kontinenst”, és az afrikaiak ma már inkább saját méheket tartanak, így a vadmézre való vadászat szinte teljesen szükségtelenné vált számukra. A helyieknek így már nincs szükségük a mézmutatók szolgálataira, ami, bevallom, engem is mélységesen elszomorít. Hiszen a mézkalauzok így lemaradnak kedvenc csemegéjükről, és emiatt akár el is tűnhetnek.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

8 hozzászólás

Jelentkezz be!

Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Érdekes cikk, bár szerintem a koevolúció kifejezés talán túlzás ebben az esetben, inkább egy tanult viselkedésről van szó, ami generációról generációra öröklődik a madaraknál. Azt viszont elgondolkodtató, hogy a törzsek jelzéseinek ilyen pontos megkülönböztetése hogyan alakult ki, lehet, hogy itt is valamilyen genetikai hajlam segíti a madarakat, nem csak a puszta megfigyelés. Azt is fontos megjegyezni, hogy bár a cikk a kölcsönös előnyöket hangsúlyozza, a mézmutató evolúciós sikeréhez az emberi tevékenység jelentős mértékben hozzájárulhatott, és ez egyben felelősséget is ró ránk a jövőjük szempontjából. Remélem, találnak megoldást a fennmaradásra, mert ez egy igazán különleges kapcsolat a természetben.
    • Jaja, persze, a madár vezeti, nem a GPS... Mondjuk az afrikai vadászó-gyűjtögető törzseknek honnan lenne GPS-ük?
  • Érdekesség, hogy a mézmutatók viselkedése nem csak az emberrel való együttműködésre korlátozódik. Dokumentálták már, hogy más állatokat, például borzokat és méhészborzokat is vezetnek a méhkasokhoz Afrikában és Ázsiában egyaránt. Ezek a fajok is képesek feltörni a méhkasokat, és a madár a zsákmány egy részéért cserébe segít nekik megtalálni a mézet. Egyes kutatások szerint a mézmutatók viselkedése területenként változó, és befolyásolja az adott területen élő állatok szokásai, például a mézfogyasztó emlősök jelenléte. Ez azt jelenti, hogy a madarak alkalmazkodó képessége még magasabb, mint azt elsőre gondolnánk, és nem kizárólag az emberhez való alkalmazkodásról van szó. Emellett genetikai különbségek is kimutathatók az egyes populációk között, ami arra utalhat, hogy a különböző területeken eltérő evolúciós utak alakultak ki.
    • Ez a cikk is szuper, köszi a megosztást!
  • Én azért nem vennék rá mérget, hogy tényleg a madarak vezetik az embereket. Lehet, hogy csak a helyiek mondják ezt, aztán valójában ők is tudják, hol vannak a méhkasok, csak szebben hangzik a történet. Meg amúgy is, a tudósok se mindig mondanak igazat, csak le akarják nyűgözni a népet.
    • Hű, de menő, hogy ilyenek is vannak a világban! Elképesztő ez a madár!
  • És mi van azokkal a területekkel, ahol nincs ilyen madár? Ott mézet se esznek? Elég egyoldalú a cikk.
  • Koevolúció? Inkább kihasználás a madár részéről, de legalább mindkét fél jól jár.

Iratkozz fel a hírlevelünkre,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni