HIRDETÉS BEZÁRÁS
Interneten talált dolgokReddit

Ezek az emberek egy pihentető nyaralásról álmodoztak, de mentális erőpróbát kaptak helyette

    Az utazás mindig egyfajta menekülés a komfortzónából. Ilyenkor új emberekkel, új helyekkel és mi tagadás, néha furcsa szokásokkal és pillanatokkal találkozhatunk. Cikkünk hőseinek az utóbbiból jutott ki bőven, ráadásul olyan extrém mértékben, hogy kénytelenek voltak az interneten keresztül is kibeszélni magukból a pihentetőnek indult nyaralás problémáit.

    HIRDETÉS

    A Liked.hu-nál persze mindig nagy örömmel fogadjuk az ilyen élménybeszámolónkat, hiszen mély együttérzések közepette tudjuk nektek őket szórakoztató cikkekbe gyűjteni. Most is ezt tettük a szegény pórul járt utazókkal.

    • Lengyelországba repültem, ahonnan busszal utaztam Krakkóba. A buszon ülve észrevettem, hogy mindenki engem néz. Furcsállóan néztek, és először azt hittem, hogy az élénk rózsaszín pólóm miatt volt, mert ahogy láttam, mindenki fekete vagy szürke ruhában volt. Aztán megtelt a busz és elindultunk, amikor feltűnt, hogy itt mindenki ismeri egymást. Kiderült, hogy egy iskolásokkal teli busszal utaztam, akik Krakkóba mentek kirándulni. Szerencsére megérkeztem. © Theycallmecrabclaws / Reddit
    • Pihenni indultunk vidékre. Az utazás előtt részletesen egyeztettük a feltételeinket a szállásadóval, mert szükségünk volt légkondicionálóra, mosógépre, stb. Megérkeztünk a faluba: a WC az udvaron volt, víz nem mindig jött a csapból és amikor megkérdeztük a szállásadót, hogy hol a mosógép, akkor kiáltott egyet, mire odaszaladt egy fiatal lány, hogy majd ő leviszi mosni a ruhákat a patakpartra. Annyira abszurd volt a helyzet, hogy végül maradtunk. A lány egyébként nagyon jól mosott. © P ** Bear / Pikabu

    Nyaralás fail

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    • Körülbelül 20 éve nyaralni mentünk a szüleimmel. Egy csótányokkal teli panzióban szálltunk meg a külvárosban. Próbáltam lazán kezelni a dolgokat és inkább a tengerre koncentrálni, de midig szomorú voltam kicsit, amikor elhaladtunk az 5 csillagos szállodák mellett, tudván, hogy ott is megszállhattunk volna, csak azért mentünk ebbe a leprafészekbe, mert apám fiatalkorában ott járt és nosztalgiázni szeretett volna. © Hearded / VK
    • Üzleti útra mentem. A szállodába bejelentkezve teljes őrület lett rajtam úrrá: a szoba fényűző volt, a fürdőszobában pedig még egy hatalmas jakuzzi is volt. Már azt tervezgettem, hogy fogok fürödni benne, amikor kopogást hallottam. A szobalány volt az, majd letett elém a küszöbre 2 vödröt, és közölte, hogy ezt a vécéhez hozta. „A vécéhez?” – kérdeztem döbbenten, majd felvilágosított, hogy most pár napig nem lesz víz a szállodában. Ezzel persze a jakuzzizásnak is lőttek, kellemes pihenést! © Altersold / Pikabu

    Szokatlan nyaralás

    • Anyám egyszer elejtette a pénztárcáját a hullámvasúton. A munkásoknak körülbelül 1 órára le kellett állítaniuk a játékot, amíg keresték. Szegény sorban álló embereknek így még többet kellett várniuk a hullámvasútra. Végül a személyzet megtalálta a pénztárcát, amit a sorban álló látogatók heves tapsviharral és ujjongással fogadtak. © Doughyfreeeesh / Reddit
    • Sátrazni mentünk a barátainkkal. Épp csak felállítottuk a sátrakat és begyújtottuk a tüzet, amikor láttuk, hogy a távolban csúnya felhők közelednek. „Azt úgyis elfújja a szél, ne izguljatok” – mondta az egyikünk. Fél óra múlva már 2 másodpercenként villámlott, a mennydörgés pedig olyan érzés volt, mintha a föld remegett volna. Végül a sátrakba bújtunk a vihar elől és egész éjjel egy percet sem aludtunk. A barátunk, aki meg volt róla győződve, hogy a vihar elvonul, reggel nagy nyújtózások közepette ébredt, és azt mondta: ,,Látjátok? Mondtam, hogy nem lesz itt semmi.” © Nag.Aina / Pikabu

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Meglepő nyaralás

    • Anyám mindig kellemetlen helyzetbe hoz engem és a családunkat azzal, amit csinál. Egyszer a nyaraláson moziba mentünk, és letámadta a szegény tinédzser pénztárost, amiért dugó volt a városban és fél órával a film kezdete után értünk oda. Szegény lány közölte, hogy ő nem tehet a dugókról, hiszen ő csak itt ül és dolgozik, mire anyám fenyegetőzni kezdett, hogy panaszt fog tenni a főnökénél a viselkedése miatt. Esküszöm, volt egy pillanat, amikor én és a pénztáros egymásra néztünk, majd szavak nélkül is a következő párbeszéd zajlott le közöttünk: „Hallod, az anyád egy őrült.” Mire én: „Tudom, baszki … sajnálom.” © Thehealeroftri / Reddit
    • Befizettem magamat egy 3 napos amszterdami útra. Az utazási iroda szerint remek szobákban lesz a szállás, közvetlenül a központban. Nos, ebből végül semmi nem lett, mert a „hotelről” kiderült, hogy csak egy hajó, ami ki van kötve a csatornán. Tél volt, a hajón pedig nem volt fűtés, ráadásul valami nagyon szivárgott, mert iszonyatos szennyvíz szag volt. A közelben sehol nem tudtam ételt szerezni, ezért az amszterdami út nagy részét éhesen, egy takaró alatt vacogva töltöttem. Sem erőm, sem kedvem nem volt ahhoz, hogy bárhová sétáljak a városban. © Ihopeyoulikeapples / Reddit

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Furcsa nyaralások

    • Az expasimmal körülbelül 4 hónappal a nyaralás előtt szakítottunk, de mivel már le volt foglalva a szállás, ahová barátokkal közösen mentünk volna, ezért úgy döntöttünk, hogy bármilyen feszült is lesz, valahogy megpróbáljuk elviselni egymást. A szálloda azonban elrontotta a foglalást és a kétágyas szoba helyett 1 nagy ágyas szobát kaptunk, minden más pedig foglalt volt, ezért nem volt választás. Szóval így alakult, hogy 1 hétre össze voltam zárva a borzalmas exemmel, akivel éjjel-nappal azon vitatkoztunk, hogy melyikünk a hibás, amiért így alakult a kapcsolatunk. Mondanom sem kell, hogy tönkretettük a barátaink nyaralását. © ismeretlen szerző / Reddit

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.