HIRDETÉS BEZÁRÁS
Interneten talált dolgok

Az internetezők megosztották, hogy milyen váratlan pillanatokkal találkoztak repülés közben

    Mindennap sok furcsa és váratlan helyzettel kell szembenéznünk, ám ha van olyan hely, ahol hatványozottan fel kell készülnünk a megjósolhatatlan meglepetésekre, akkor az a repterek és a repülőgépek fedélzete. Sosem tudhatjuk ugyanis, hogy esetleg egy hollywoodi hírességbe botlunk éppen az olaszországi utazásunk során, vagy repülés közben a repülőgép lángoló hajtóművének a látványától az egész eddigi életünk pörög majd le előttünk néhány röpke perc alatt.

    HIRDETÉS

    A most következő emberek kaptak hideget és meleget egyaránt, ám annyi mindenesetre közös bennük, hogy olyan meglepetésben volt részük, amit álmaikban sem gondoltak volna, hogy megtörténhet.

    1. 1 Így szállítják a lovakat a repülőgépeken.


    2. 2 Az időjárási viszonyokkal olykor még a repterek alkalmazottai sem képesek felvenni a versenyt.

      15189268 adsz 1577217075 728 2c6f447432 1577704096
      vk

    3. 3 ,,Ezt adták enni a 13 órás repülőút során, miközben Los Angeles-ből Sanghaj-ba utaztunk."


    4. 4 A repülőgépek ablakait is meg kell tisztítani néha.


    5. 5 Egy Boeing 747-es teherszállító repülőgép belseje.


    6. 6 A repülőterek egyik pozitívuma, hogy váratlan hírességekkel találkozhatunk.


    7. 7 Ez az, amit egyikünk sem szeretne látni repülés közben.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

A Liked.hu szerkesztője vagyok, már az idők kezdete óta. Szabadidőmben Jedi lovag és Pokémester. Puszilom édesanyámat.

Mi a reakciód?

2 hozzászólás
Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.