HIRDETÉS BEZÁRÁS
Interneten talált dolgok

20 család, ahol állandóan a hátad mögé kell nézned, ha nem akarsz kellemetlen meglepetést

    Elterjedt sztereotípia, hogy a család egy olyan közeg, amely békét és nyugalmat biztosít az embernek, illetve olyan személyekből áll, akik segítenek megmenekülni a gondoktól és szeretettel árasztanak el bennünket. Na, hát ez a valóságban persze nem feltétlenül így van, sőt, néha épp, hogy ők tudják pokolian megkeseríteni az életünket. Erről persze talán cikkünk hősei tudnának beszélni leginkább, ők ugyanis még vacsorafőzés közben sem érezhetik magukat teljes biztonságban.

    HIRDETÉS

    Mi, a Liked.hu-nál pontosan tudjuk, hogy a családi élet egy véget nem érő kaland, ezért össze is gyűjtöttünk néhány olyan embert, akinek a szeretteinek köszönhetően még egy kicsit kalandosabb az élete, mint a megszokott.

    1. 1 ,,A lányunk utálja, amikor nem tökéletesen van félbevágva a szendvicse, a feleségem pedig kitalálta, hogyan bosszanthatná fel még inkább."


    2. 2 ,,A feleségem vett egy böjtöléssel kapcsolatos könyvet, én pedig hagytam benne neki egy kis megjegyzést."


    3. 3 ,,A nővérem megpróbált beleugrani a fotómba."


    4. 4 ,,Rácsaptam a kalapáccsal az ujjamra, a feleségem pedig ezt a jeges borogatást hozta nekem..."


    5. 5 Amikor a süteményes dobozban tényleg sütemény van, és nem tű vagy cérna.


    6. 6 ,,A feleségem úgy gondolja, hogy elfogadható összekeverni az M&M’s-t a Skittles-el."


    7. 7 ,,Szívatásból alumínium fóliába és ragasztóba csomagoltam a bátyám 8 pár cipőjét. Én 23 éves vagyok, ő 31. Valószínűleg sosem növünk fel igazán.”


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    8. 8 ,,Nyilvánvaló, hogy melyikünk a szüleim kedvenc gyereke..."

    9. 9 ,,A szüleim csak azért belopóztak a lakásomba, hogy rénszarvasnak öltöztessék fel a macskám."


    10. 10 ,,Az egyik barátom csinálta ezeket a gyerekeinek."


    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.