HIRDETÉS BEZÁRÁS
Interneten talált dolgok

18 ember, akik nagyon szeretnek főzni, csak nem tudnak

Az első szakácskönyveket babiloni kőtáblákra vésték, és körülbelül 3500 évesek. Azóta a főzés kultúra sokat változott, az gasztronómia iránti érdeklődés pedig folyamatosan növekszik. Ez persze nem is csoda, hiszen a tévét bekapcsolva ma már kismillió főzőshow közül válogathatunk, melyek láttán bizony magunk is könnyedén kedvet kaphatunk egy kis sütés-főzéshez. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a profi séfek által készített trükkös ételek a valóságban nem mindig olyan egyszerűek, mint amilyennek a tévéképernyőn tűnnek.

    HIRDETÉS

    A Liked.hu-nál most 18 embert gyűjtöttünk össze, akik tudják, hogy vereség nélkül nincs győzelem, ezért pedig a folyamatos konyhai kudarcaik ellenére sem adják fel, mert hisznek benne, hogy egyszer nekik is sikerülhet. De ez még nem most lesz.

    1. 1 ,,Anyám főz. Ma sincs szerencsénk. Igen, ez sült krumpli."


    2. 2 ,,Tegnap 2 kiló cukrot akartam megolvasztani, és miközben melegedett, egy kicsit ledőltem a kanapéra. Persze elaludtam, és amikor felkeltem, ez a méreg fogadott."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    3. 3 ,,Kenyeret akartam sütni, de valami nem sikerült."


    4. 4 ,,Még a hal sem akarja, hogy megsüssem."


    5. 5 ,,A hűtőszekrényem valamiért úgy döntött, hogy lefagyasztja a tojásaimat."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    6. 6 ,,Megpróbáltam tortát sütni a lányom születésnapjára, de valami teljesen másnak tűnik."


        

    7. 7 ,,A nővérem macesz sütéséből végül Necronomicon lett."


        

    8. 8 ,,Soha ne főzz csirkét a bableveses edényben, csak azért, hogy gázt spórolj."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    9. 9 ,,Mosolygós omlettet akartam, de épp az ellenkezője sikerült."


    10. 10 ,,A tökéletes kenyérhez tedd kelni a tésztát éjszakára a hűtőbe - mondták."


    11. 11 ,,Süteményt akartam készíteni, de 4 evőkanál cukor helyett véletlenül 4 csészével tettem bele. Most olyan lett, mint a gumiabroncs."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    12. 12 ,,Nagyon éhes voltam, de fáradt is, és elaludtam."


    13. 13 ,,Mindig jókat nevettem mások főzős kudarcain, aztán velem is megtörtént. Most nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    14. 14 Képzeljétek el, mit készíthetett, ami ekkora detonációt okozott.


    15. 15 ,,A tortám hátborzongatóan gonosznak tűnik."


    16. 16 ,,A barátom nem értette, hogy miért tart ilyen sokáig a rizsfőzés, majd rájött, hogy rizs helyett sót tett a rizsfőzőbe."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    17. 17 Úgy tűnik, hogy valami borzalmasat látott. 😂


        

    18. 18 ,,Megpróbáltam csokis süteményt készíteni, de inkább emberi agy lett belőle."


    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

3 hozzászólás
Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.