-
1 ,,Anyám mindig azt mondta, hogy apám egy gonosz ember, ezért bűnösnek éreztem magam, amikor találkoztam vele. Mikor apu meghalt, szétválasztottam a dolgait, és rájöttem, hogy néha nem vásárolt ételt, csakhogy pénzt adhasson nekünk.”
,,A bal oldali kép az első karácsonyomkor készült, a jobb oldalin apám és a fiam látható."
-
2 ,,Amikor nagyapám elhunyt, megtaláltuk a naplóját. Nem tudtunk ellenállni a kísértésnek, úgyhogy beleolvastunk. Kiderült, hogy élete utolsó éveiben borzasztóan hiányzott neki a nagymamám, és szörnyen magányos volt. Nekünk fogalmunk sem volt erről.”
HIRDETÉSHIRDETÉSHIRDETÉS -
3 ,,Két évig voltam együtt egy lánnyal. Egyszer véletlenül megnyitottam az egyik üzenetét, amiben egy elég intim beszélgetést folytatott valakivel. Kiderült, hogy ez a fickó egy házas barátom volt, akit én is évek óta ismertem.”
-
4 ,,21 éves voltam, amikor beleszerettem egy 28 éves srácba. Egyszer véletlenül megtaláltam az útlevelét a szekrényben. Kiderült, hogy 38 éves volt, és végig hazudott nekem, mert attól félt, hogy nem akarok randizni egy ilyen „öregemberrel”.”
,,Megbocsájtottam neki és 7 évvel később megszületett az első közös gyermekünk."
-
5 ,,8 éves koromban találtam egy ajándékos dobozt anyám táskájában, amire az volt írva: „gumitermék”. Lesokkolt. Később megkaptam ezt a dobozt karácsonyra. Szerencsére ez volt benne, és nem valami más…”
HIRDETÉSHIRDETÉSHIRDETÉS -
6 ,,Megtaláltam anyám régi levelét, amiből kiderült, hogy nem tudta fizetni a kedvenc trombitám bérleti díját, és a hangszerbolt tulajdonosa ezért elengedte a bérleti díjat.”
-
7 ,,Felújítottuk nagyapám alagsorát, és ettől az üzenettől olyan érzésem lett, mintha most is előttem állna és ordítozna velünk."
,,Tönkretettétek a kemény munkámat, Ti hülye s*ggfejek! 1975”
Még nincs vége, a lista a következő oldalon folytatódik!
-
8 ,,Minden alkalommal, amikor ebédet csomagolok a fiamnak, írok neki mellé egy üzenetet. Ma rájöttem, hogy gyűjti ezeket az üzeneteket."
HIRDETÉSHIRDETÉSHIRDETÉS -
9 ,,A nagymamám holmijai között egy érmés borítékot találtam. Ezeket még én adtam neki a születésnapjára, amikor 2 éves voltam. Kiderült, hogy egész életében őrizte.”
-
10 ,,Találtam valami csodálatos dolgot a nagyapám garázsában."
HIRDETÉSHIRDETÉSHIRDETÉS -
11 ,,Találtam egy régi széfet a nagymamám garázsában. Amikor kinyitottam, kiderült, hogy a belsejében régi pénzérmék és fegyverek voltak."
-
12 ,,A szüleim házában találtam ezt a valamit. Szerintem még sosem használták. Nem tudom, mi lehet."
Ez egy E-mérő (elektro-pszichométer). Ez egy szcientológiában használt elektronikus eszköz.
HIRDETÉSHIRDETÉSHIRDETÉS -
13 ,,Találtam egy videokazettát a szüleim házában. Nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek."
,,
Matthew első születésnapja
Szellemirtók 2." -
14 ,,Nagyapám holmijai között keresgélve találtunk egy levelet, amiből kiderült, hogy egyszer régen űrhajósnak jelentkezett."
„Kedves V. Stadnik elvtárs!
Köszönjük az űrkutatási programunkkal kapcsolatos jelentkezési szándékát, de kérését nem tudjuk teljesíteni: jelenleg nincs szükségünk további űrhajósokra.
Üdvözlettel: Emelyanov, a levélcsoport vezetője."Te bukkantál már olyan titokra, ami örökre megváltoztatta a rokonoddal/szeretteddel kapcsolatos hozzáállásodat? Ha igen, meséld el nekünk hozzászólásban!
A Liked.hu-nál most pontosan ilyen emberek történeteit gyűjtöttük össze, és előre figyelmeztetünk: némelyiktől közülük könnyen könnycsepp szökhet a szemünkbe, míg másoktól hangos nevetésben törhetünk ki.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
5 comments