HIRDETÉS
ÉrdekességekInterneten talált dolgok

12 fotó, ami jól mutatja, hogy miként manipulál bennünket a média

    A tradicionális hírmédia kemény időket élt át az utóbbi években. A közösségi média elterjedésével az emberek még manipulálhatóbbá váltak, mint eddig bármikor. Sokszor meg sem kérdőjelezzük a hírfolyamunkban látott tartalmak valódiságát, hiszen az ott látható képek olyan meggyőzően ábrázolják azok igazát, hogy nem látjuk okát kételkedni az ott látottakban.

    HIRDETÉS

    Pedig ahogy a mondás is tartja ,,minden éremnek két oldala van”, és bizony nagyon nem mindegy, hogy éppen mit akarnak mutatni nekünk a különböző médiumok. Az alábbi képek remekül mutatják, hogy milyen ügyes trükkökkel befolyásol bennünket a média.

    1. 1 A képen Vilmos herceg látható, amikor Katalin hercegnével közösen bemutatták harmadik gyermeküket a nagyvilágnak. Ahogy a kép is mutatja: bizony nagyon nem mindegy, hogy milyen szögből mutatunk be egy bizonyos eseményt.


    2. 2 A képen épp az amerikai tengerészgyalogosok segítenek egy iraki katonának 2003. március 21-én. Nem mindegy ám, hogy hol vágjuk le az adott fotót, hiszen a "jó helyen megvágva" teljesen más látvány tárul elénk.


    3. 3 Televíziós híradó "bejelentkezése" külföldről.


    4. 4 Donald Trump beiktatására összegyűlt "hatalmas" tömeg. Attól függ persze, hogy honnan nézzük.


    5. 5 Hasonló jelenség a "hatalmas tömegeket megmozgató" Hillary Clintonról, Ohamában.


    6. 6 Gyerekekkel játszó katona.


    7. 7 A konzervatív vezető, Theresa May tiszteletére összegyűlt ,,hatalmas" tömeg.


    8. 8 Ruben Salvadori fényképe az izraeli katonák és a palesztin fiatalok közötti konfliktusról Nem mindegy, hogy melyik képen nézzük a fiatalt.


    9. 9 Nemrégiben a közösségi médiában elterjedt bevándorláspárti figyelemfelkeltő fotó vs. a valóság.


    10. 10 Tüntető ,,tömeg" Párizsban.


    11. 11 Rengetegen összegyűltek. Legalábbis az első fotón úgy tűnik.


    12. 12 Végezetül szintén egy remek példa rá, hogy egyáltalán nem mindegy, mit is akar mutatni nekünk a média.


    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.