19 őszinte fotó, ami megmutatja, milyen érzés egyedülálló apukának lenni

Sokan úgy gondolják, hogy az édesanyák sokkal jobban értenek a gyerekneveléshez, mint az apukák, de ez csak egy sztereotípia. Sok olyan édesapa van ugyanis a világon, akik különböző okokból kifolyólag egyedül maradtak gyermekükkel, és mégis képesek úgy nevelni őket, hogy azt sok édesanya megirigyelhetné. Épp úgy, mint a most következő édesapák, akik két szülő feladatát próbálják meg ellátni egyedül, melynek eredményeképpen hol szőnyeget szőnek, hol pedig körmöt festenek vagy épp süteményt sütnek.


  1. 1 ,,Két lányt nevelek egyedül. A legidősebb szeretett volna egy „gonosz” tortát adni a húga születésnapjára, én pedig segítettem neki. Ilyen lett!”


  2. 2 ,,Nem könnyű egyedülálló édesapának lenni, de pontosan tudom, hogy más apáknak sincs könnyű dolguk."


  3. 3 ,,A fiam tűzoltó szeretne lenni, én pedig segítettem neki, hogy egy kicsit közelebb érezhesse magát az álmához."

    imgur

  4. 4 ,,Nem számít, mennyire nehéz...a gyerekeim mosolya minden pénzt megér."


  5. 5 ,,Szépen lassan megtanulom az apró, de fontos készségeket."


  6. 6 Néhány egyedülálló apuka példátlan magasságokat ér el ebben a mesterségben.


  7. 7 ,,Ha egy kislányt nevelsz egyedül, akkor bizony meg kell tanulnod körmöt festeni."


  8. 8 Vagy legalább megengedni, hogy ő fesse a tiédet.


  9. 9 ,,A legnagyobb örömöm az életben. Minden egyedülálló apukának üzenem: kitartás, a gyerekeiteknek szükségük van rátok!"


  10. 10 ,,A lányom azt mondta, ideje szépítkezni."


REAGÁLJ A TARTALOMRA EMOJIVAL!

17
Ez igen!
0
Nem tetszik!
11
Vicces
40
Imádnivaló
2
Meglepő
1
Szomorú
3
Bosszantó

SZÓLJ HOZZÁ!



Hozzászólások

Mit készítsünk?!
Kép
Fotó vagy GIF.
GIF
GIF képek vagy MP4 formátumú videók.
Videó
Youtube, Vimeo vagy Vine.
Szöveg
Szöveg-orientált bejegyzés, beágyazásokkal, videókkal és képekkel.
Lista
Klasszikus internetes lista, számozással.
Szavazás
Véleménynyilvánítás az előre megadott kérdésekre.
Visszaszámlálás
Ugyanaz, mint a sima lista, csak fordított számozással.
Személyiség teszt
Egy sor kérdés, melyek végül lelepleznek valamit rólunk.
Kvíz
Tudáspróba, melyekre csak jó vagy rossz válasz van.
Nyílt lista
Egy lista, melyet a látogatók szabadon bővíthetnek.
Ranglista
Egy lista, melynek elemeire a látogatók szavazhatnak.

Küldd el egy barátodnak!