HIRDETÉS
EmberekFotók

19 kolléga, akitől jó lenne egy kicsit távolabb kerülni – mondjuk 100 kilométerre

Néhány kollégának köszönhetően mindig új és teljesen váratlan helyzetek várnak ránk munka közben. Kétértelmű viselkedésük és egyéb furcsaságaik még a leghidegvérűbb embert is képesek kihozni a sodrából. Az ilyen emberek emlékezetessé teszik az unalmas munkanapokat, csak sajnos nem feltétlenül pozitív értelemben. Így vagy úgy, az ilyen kollégák elbocsátása néha jobb érzés, mint amikor ajándékot vagy karácsonyi csomagot kapunk a főnöktől.

    HIRDETÉS

    A Liked.hu-nál úgy véljük, hogy minden munkahelyen van legalább egy olyan kakukktojás, aki mindig az idegeire megy a többieknek, és nem volt ez másként a most következő emberek esetében sem, akik az interneten panaszkodták el az idegesítő kollégájukkal kapcsolatos problémáikat.

    1. 1 ,,A kollégáim mindig a rossz látásuk miatt panaszkodtak, hogy emiatt nem látják elég jól a fiatal lányokat a tengerparton. Ma arra jöttem be, hogy szereztek egy távcsövet és azzal nézik őket, ahogy napoznak."


    2. 2 ,,Tegnap vettem fel először az új cipőmet. Ma az egyik kollégám végigcsöpögtette rajta a nyomtatóból kifolyt tintát."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    3. 3 ,,Az egyik kollégánk már nagyon régóta próbál teherbe esni. Végre sikerült neki, ezért hoztam néhány finomságot, hogy megünnepeljük. Amikor kezdődött volna az ünnepség, kinyitottam a hűtőt és ez a látvány fogadott."


    4. 4 ,,Mindig örülök, amikor rájövök, hogy a kollégáim még egy dobozt sem tudnak rendesen bezárni. Különösen akkor, amikor épp hazafelé indulnék."


    5. 5 ,,Ezt csinálják a kollégáim az ultravékony tollal alig 2 hét alatt."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    6. 6 ,,Az egyik kollégám munka közben az íróasztala alá vágja a körmét."


    7. 7 ,,Hazavittem az egyik kollégámat, ő pedig megevett egy csokit a kocsimban."


    8. 8 ,,A srácok a munkahelyen meg akarták köszönni a segítségemet, ezért úgy döntöttek, hogy adnak nekem egy növényt. Kevésbé örömteli, hogy a székemen hagyták az ajándékot. Ilyen ez, úgy látszik a vizes nadrághoz vezető út jószándékkal van kikövezve."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    9. 9 ,,Néha a kollégáim egyszerűen lenyűgöznek a lustaságukkal."


    10. 10 ,,Szinte minden nap ezt csinálja valaki a munkahelyemen."


    11. 11 ,,Megkértem az egyik kollégámat, hogy öntözze a virágomat, amíg otthonról dolgozom. Üzleti ügy miatt mégis be kellett szaladnom az irodába, és akkor megláttam szegény növényemet."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    12. 12 ,,A hűtőszekrénybe kell visszatennünk azokat az árukat, amikről a vásárlók meggondolják magukat. Én önként jelentkeztem erre a feladatra, de másra bízták a munkát. A nap végén egy ilyen bevásárlókocsit találtunk elrejtve, tele fagyasztást igénylő termékekkel."


    13. 13 ,,Kölcsönadtam egy filctollat az egyik kollégámnak. Így adta nekem vissza és panaszkodott, hogy rosszul ír. A fenti filc mutatja, hogy hogy nézett ki, amikor odaadtam neki."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    14. 14 ,,Az egyik kollégám elkezdett tésztát készíteni, de megfeledkezett róla."


    15. 15 ,,Valaki a munkahelyemen leszedte és kidobta az összes kitűzött jegyzetem, és üres jegyzetlapokat tett a helyére."


    16. 16 ,,Az egyik kolléga mindig hagy egy kis kólát az üvegben, majd a sarokba teszi az üveget."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    17. 17 ,,Van a munkahelyünkön egy fiatal hölgy, aki imád mezítláb sétálni."


    18. 18 ,,A kollégám bögréje."


    19. 19 ,,Valaki a munkahelyemen úgy döntött, hogy alkoholos filccel jelöli meg a szemüvegemet."


      Téged mivel idegesítettek fel legutoljára a kollégák?

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Ezek is érdekelhetnek

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.

Mi a reakciód?

3 comments

Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni