HIRDETÉS BEZÁRÁS
ÉrdekességekInterneten talált dolgok

18 titokzatos tárgy, amit csak az internetezők segítségével sikerült megfejteni

Manapság az ember már nem ragad enciklopédiát, ha valami szokatlan dologra bukkan és információkat szeretne gyűjteni vele kapcsolatban. Ehelyett inkább feltöltjük a róla készült képet valamelyik erre szakosodott internetes fórumba, és hagyjuk, hogy a sokat látott, tapasztalt internetezők vezessenek nyomra bennünket.

    HIRDETÉS

    Az alábbi emberek is ezt tették, különös felfedezéseiket pedig – ha nem is egykönnyen, de – végül csak megfejtették az online világ rutinos koponyái.

    1. 1 „Az új otthonom kertjében találtam ezt a sziklát. Mikor megfordítottam, ilyen különös mintára bukkantam, mi okozhatta ezt?!”


      Ezek korpafű fosszíliák. A korpafűfélék Földünk uralkodó növényei voltak a Karbon-korban, ezért az egyik legelterjedtebb fosszíliaféleségek.

    2. 2 ,,Mindennap elmegyek emellett a kocsi mellett. Mi lehet ez a szerkezet a tetején?!"


      Ez egy akciófilm-forgatások során használt kamera-autó. A rajta található szerkezet segítségével mozgatják a kamerát. Ilyen autóval rögzítik például a Halálos Iramban filmek autós jeleneteit.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    3. 3 ,,Mi lehet ez a démoni teremtmény?!"


      Ez Ausztráliában őshonos Creatonotos gangis nevű molylepke, ami nem mellesleg épp úgy néz ki, mintha egy horror filmből lépett volna elő.

    4. 4 ,,Mi ez a 7 méteres pótkocsi? Mi lehet benne?!"


      Ez egy vitorlázórepülők (hajtómű nélküli merevszárnyú repülőgép) szállítására használt pótkocsi.

    5. 5 ,,Ma találtam ezt a furcsa ezüstszínű palackot. Nem lehet kinyitni."


      Ez egy dekantáló-palack, ami a szilárd részecskéket leülepíti a folyadékból, (például borból) majd a folyadékot róla leöntve tisztíthatjuk azt.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    6. 6 ,,A kertemben nőtt ez a furcsa bab-szerű valami. Mióta elkezdett kinyílni, még inkább érdekel, hogy mi lehet."


      Ezek a Csillagvirágú liliomfa magjai, ami amellett, hogy mérgezők, épp úgy néznek ki, mintha egy bevérzett szemű mutáns-béka nézne ránk.

    7. 7 ,,A nagymamám örökölte ezt egy barátjától, de egyikünk sem tudja, hogy mi lehet."


      Ez egy tradicionális japán dohány-pipa, amit ,,kiseru”-nak hívnak.

    8. 8 „A tengerparton találtam ezt a valamit, ami úgy néz ki, mint valami furcsa állat. Megbökdöstem egy bottal, erre néhány része leesett. Mi lehet ez?!”


      Tengeri nyúl-tojások.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    9. 9 „Ezt a valamit a nagyszüleim házában találtam. Ha két hosszabb szárhoz érek, csipogni kezd, ha pedig a rövidebbhez, akkor felgyorsul a csipogás. Mi lehet ez?!”


      Ez egy folyadékjelző, ami a látási problémákkal küzdő személyeknek lett kitalálva.

    10. 10 ,,A házunk előtt álló szemetesbe dobta valaki ezt a cuccot. Mi lehet ez?!"


      Ez egy Erhu - Európában gyakran kínai hegedű néven ismert távol-keleti kéthúros vonós hangszer.

    11. 11


      Ez egy lornyet (lorgnette) - ami egy nyéllel felszerelt, kézzel tartható szemüveg. Általában a divatos hölgyek használták, mint ékszer, és nem mint látásjavító eszköz.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    12. 12 ,,Nagyapám házának a takarítása közben találtam ezt a fém valamit és a hozzá tartozó bőr-tokot. Van ötlete valakinek, hogy mi lehet ez?!"


      Ez egy régi hallásjavító készülék, vagy ahogy akkoriban hívták: fül-trombita.

    13. 13 ,,Egy indiai barátom hozta nekem ajándékba ezt a valamit. Nem mondta el, hogy micsoda."


      Ez egy Indiában őshonos lopótök.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    14. 14 ,,Az északi Queensland-i esőerdőben találtam, Ausztráliában. Mi ez?!"


      Ez a Costus comosus nevezetű gyömbérvirág virága.

    15. 15 ,,Az egyik barátom a kínai étteremben rendelte magának ezt a borzalmat, de nem mondta el, hogy micsoda. Van valami ötletetek?!"


      Ez a bizarr külsejű valami nem más, mint a tengeri ananász. Elsősorban Koreában közkedvelt előgerinchúros állat.

    16. 16 ,,A tengerparton sétálva találtam ezt a valamit, nagyon örülnék, ha segítenétek megmondani, hogy mi lehet..."


      Ez egy tengeri árvácska (Renilla reniformis). A csalánozók közé tartozik, gyakran hívják 'lágy korallnak'.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    17. 17 ,,Édesanyám a piacon találta ezt a valamit. Nem tudom, mi lehet, de elég nehéz."


    18. 18 ,,Az Ebay-ről rendeltem magamnak szemüveget, de ezt hozta házhoz a postás. Ötletem sincs, hogy mi lehet, tudnátok segíteni?!"


      Ez egy kontaktlencse- és műszem-kiszedéshez használt eszköz.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

A Liked.hu szerkesztője vagyok, már az idők kezdete óta. Szabadidőmben Jedi lovag és Pokémester. Puszilom édesanyámat.

Mi a reakciód?

2 hozzászólás
Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest
  • 10,394
    20 hozzászólásElső hozzászólásÖregmotorosBeszélgetésindítóLétrejött!Első reakcióTizedik reakcióMozinéző10 hozzászólás
    3. nem molylepke, hanem medvelepke
  • 11.: Légy erős, látásjavító eszközként használták. Olykor a legyezőkbe is beépítették, ugyanezzel a céllal. A rossz látás sajnos nem modern találmány...

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.