HIRDETÉS BEZÁRÁS
Interneten talált dolgok

18 ember, akik csak egy pillanatra lankadt a figyelme, és már meg is történt a baj

Az agyunk nagyon szeret viccelődni velünk a kognitív képességeink révén. Ezek egyike például a Baader-Meinhof jelenség, amikor a ma megtanult információk holnaptól egyfolytában szembejönnek velünk, és egyfajta „felülről érkező jelként” kezdjük érzékelni őket, pedig vélhetően korábban is szembejöttek, csak akkor még nem ismertük őket. Nem csoda tehát, ha néha mindannyiunkat megtréfál kicsit az agyunk: bemegyünk egy szobába, majd elfelejtjük, hogy miért mentünk oda, vagy telefonon beszélgetés közben a zsebünkhöz kapunk, nem érezzük a telefonunk, és hirtelen pánikba esünk, hogy elhagytuk.

    HIRDETÉS

    A Liked.hu-nál most 18 embert gyűjtöttünk össze, akiknek bár csak egy pillanatra lankadt a figyelmük, ez is épp elég volt hozzá, hogy megtörténjen a baj.

    1. 1 ,,Nem vettem észre, hogy nem zártam be a hálószoba ablakát, ezért éjjel arra ébredtem, hogy egy szörny mozog a mennyezeten. Felkapcsoltam a zseblámpát a telefonomon, erre ott volt…”


    2. 2 ,,Jeget öntöttem az italomhoz, amikor felfedeztem, hogy a jégkockáim közül kettő pizzakocka volt. Talán nem kellene többet innom."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    3. 3 ,,A hobbim a kalligráfia. Véletlenül azonban rossz helyre tettem a képen megjelölt karaktert, amely egy 300 szavas tekercs része, amit majdnem 5 napig készítettem."


    4. 4 ,,Most jöttem rá, hogy ebben voltam a boltban és a bankban."


    5. 5 ,,Megfeledkeztem a grillben hagyott húspogácsáktól, az eredményen pedig még a grillsütőm is meglepődött."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    6. 6 ,,A laptopom mellett hagyott kozmetikai tükrön megcsillanó napfény lyukat égetett a monitorba."


    7. 7 ,,Elfelejtettem tornacipőt hozni magammal az edzőterembe."


    8. 8 ,,Emlékeztető: soha ne tedd a kávéd a vízfesték mellé."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    9. 9 ,,Anyám látott egy receptet az interneten, hogyan lehet bontatlan konzerves sűrített tejből karamellt csinálni. Az első néhány lépés remekül ment neki, aztán elaludt főzés közben..."


    10. 10 ,,Félálomban vettem be a tablettákat, és csak később vettem észre."


    11. 11 ,,Egy hónapig nem voltam otthon. Hazaérkezéskor kiderült, hogy nem zártam el teljesen a csapot."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    12. 12 ,,A feleségem: Wow, milyen gyorsan tele lett a kávé!"


      Fejjel lefelé tette be alá a poharat.

    13. 13 ,,Valaki elfelejtette bezárni a festékesdobozt, a fenébe is..."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    14. 14 ,,Csak különleges alkalmakor eszünk palacsintát, és ma rájöttünk, hogy az általunk használt szirup 7 éve lejárt."


    15. 15 ,,Amint befejeztem a fonást, észrevettem."


    16. 16 ,,Elejtettem 50 ezer darab üveggyöngyöt, és most egyenként kell szétválogatnom őket."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    17. 17 ,,Valamiért víz nélkül tettem be a mikróba a gyorslevesemet, és most borzalmas szag van a házban."


    18. 18 ,,Miután már 17. alkalommal kaptam szívrohamot, rájöttem, hogy ideje lenne átraknom máshová a lámpámat."


    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

14 hozzászólás
Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest
  • 17,998
    Rendszeres látogatóTörzsvendégBeszélgetésindítóKommentkirály10 hozzászólásBejegyzéskészítő
    6. Asztali gépnek van monitora, laptopnak pedig képernyője. Ezt jó lenne megjegyezni. 😁
  • 17,998
    Rendszeres látogatóTörzsvendégBeszélgetésindítóKommentkirály10 hozzászólásBejegyzéskészítő
    17. Mióta csináljuk mikróban a gyorslevest?!😫
    • Kicsit tájékozódni kellene, mielőtt.  .. Van olyan fajta poharas leves, amit felöntenek vízzel, be a mikróba és kész... 
    • 635
      Beszélgetésindító
      Nálunk nem szokás, de Amerikában nagyon is. A vizet is mikrózzák.
    • Jóvanna, tévedni emberi dolog. Ne mondd, hogy te még sosem írtál el semmit.
  • 14. "Álltalunk használt szirup.." Nekem az egy bontatlan szirupnak tűnik! 
  • Hogy rosszul fonta be a haját ,tényleg megér egy képet? Ha valami rendkívül nehéz fonatról lenne szó,de igy? És hogy jut eszébe valakinek lefényképezni a vízköves csapját? Vagy mért fotózzák a lejárt szirupot?

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.