HIRDETÉS BEZÁRÁS
Filmek és TVSztárok és celebek

11 színész, akik tényleg szenvedtek a forgatások alatt

    Egy nagy költségvetésű film forgatása közben a színészek gyakran vannak veszélynek kitéve még akkor is, ha a legveszélyesebb jeleneteket egyébként kaszkadőrökkel forgatják. Egy látszólag kevésbé veszélyes jelenet is képes ugyanis fizikai fájdalommal járni, olykor pedig akár törött csontokat is okozhat. Ez pedig csak még veszélyesebb, ha maguk a színészek is vakmerőek.

    HIRDETÉS

    A Liked.hu-nál most 11 olyan színészt gyűjtöttünk össze, akik nem féltek kockáztatni az életüket és szó szerint a vérüket adták azért, hogy elnyerjék a nézők szívét.

    1. 1 Channing Tatum: Foxcatcher (2014)

      A „Foxcatcher” című dráma forgatásán a birkózó Mark Schultz szerepében láthatjuk Tatumot. Ebben a jelenetben a színésznek a tükörbe kellett volna fejelnie, amit a biztonság kedvéért védőplexivel is lefedtek. A színész azonban annyira belemerült a szerepbe, hogy háromszor olyan erővel fejelt a tükörbe, mint kellett volna, amitől nemcsak a tükör tört szét, hanem a saját fejét is szétvágta. Az ebben a jelenetben látható vér tehát nem művér. A színész maga sem érti, hogy történhetett ez.

    2. 2 Sylvester Stallone: Rambo – Első vér (1982)

      A jelenetben Stallone karaktere kénytelen volt leugrani egy szikláról, hogy így szökjön meg az üldözői elől. A jelenet nehézsége ellenére a színész nem engedte, hogy kaszkadőrök helyettesítsék. Ennek az lett az ára, hogy két bordája is eltört. A törött bordák ellenére a színész folytatta a forgatást.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    3. 3 Leonardo DiCaprio: Django elszabadul (2012)

      DiCaprio több sérülést is szerzett már a pályafutása során. Az egyik legemlékezetesebb kétség kívül a „Django elszabadul” forgatásán történt, ahol a dühös rabszolgatartó szerepében az volt a feladata, hogy keményen az asztalra csapjon. Igen ám, véletlenül nem az asztalra, hanem egy kristályserlegre ütött rá. A színész a vér és az elviselhetetlen fájdalom ellenére nem esett ki a szerepből és folytatta a jelenet forgatását. A forgatás után több öltéssel varrták össze a kezét.

    4. 4 Gerard Butler: Mavericks - Ahol a hullámok születnek (2012)

      A professzionális szörfös szerepe majdnem az életébe került a színésznek. A hitelesség kedvéért visszautasította, hogy kaszkadőrökkel forgassák az óriás hullámos jelenetet, ám ennek az lett a vége, hogy az egyik erős hullám ledöntötte őt a deszkáról és több percet töltött a víz alatt, mielőtt sikerült megmenteni őt.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    5. 5 Viggo Mortensen: "A Gyűrűk Ura"

      A „Gyűrűk ura” második részének egyik legdrámaibb pillanata, amikor Gimli, Legolas és Aragorn arra a következtetésre jut, hogy meghaltak a hobbit barátaik. Az Aragornt játszó Mortensen a fájdalom hitelesebb kimutatása végett belerúgott az egyik ork sisakba. Ez azonban nem egy pehelykönnyű dolog volt, ezért a színész két lábujját is eltörte a mutatvány közben. A rúgást követő ordítás tehát nem megjátszott volt, ezt a színész valódi fájdalma hozta elő.

    6. 6 Jackie Chan: Balhé Bronxban (1995)

      Összeszámolni is lehetetlen, hogy hány sérülést szerzett Jackie Chan a pályafutása során. Az egyik legnagyobb sérülését azonban kétségkívül a „Balhé Bronxban” című film forgatásán szerezte a fentebb látható ugrás közben. A rosszul felmért ugrás közben eltört a színész bokája, nyílt törése volt az egyik ujján, és sérült továbbá a lába és a csípője is. Ennek ellenére folytatta a forgatást, még később, a begipszelt lábával is, csak trükköt használt: tornacipő mintájúra festette a gipszet.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

    1. 7 Michael J. Fox: Vissza a jövőbe III. (1990)

      33b9fd55b6b3996a119a1bdb20

      Az ikonikus trilógia utolsó részének forgatása majdnem tragédiába torkollott. A Marty McFly-t alakító Michael J. Foxnak a tervek szerint a kezével kellett volna tartania a kötelet az akasztós jelenetnél, azonban a jelenet forgatásának megkezdése után néhány másodpercre valóban a nyaka köré szorult, és tényleg fojtogatni kezdte a színészt. Foxot szerencsére megmentették és nem történt nagyobb baj.

    2. 8 Liv Tyler: Lejtőn (2011)

      a7857d58078095c15491073864

      A „Lejtőn” című film nem tartozik Liv Tyler legnagyobb alakításai közé, azonban ennek ellenére ez a szerep különösen nehéz volt a színésznőnek. A sztori szerint ugyanis a főszereplőt a férje egy hotelszobába zárja, ahol kötelekkel kötözi le és a száját is betömi. Mivel a stábnak nem volt sok ideje a forgatásra, ezért a színésznőnek tényleg át kellett élnie a karaktere megpróbáltatásait. A színésznő mindennek ellenére sikeresen hozta a szerepet.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    3. 9 Shia LaBeouf: A Harag (2014)

      a47652575a83bf35d320cd9e62

      Shia LaBeouf tehetsége és elhivatottsága megkérdőjelezhetetlen. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy „A harag” című film forgatásán nem sminkesekkel készíttette a sebhelyeit, hanem magának vágta fel az arcát, a forgatás során pedig folyamatosan tépkedte a sebet, hogy ne gyógyuljon be, míg véget nem ér a film.

      Ha ez nem lett volna elég, a színész az egyik fogát is kihúzta. Annyira lenyűgözte a stábot a karaktere iránti elkötelezettsége, hogy Brad Pitt például a generációja egyik legjobb színészének nevezte LaBeouf-ot.

    4. 10 Daniel Day-Lewis: Vérző olaj (2007)

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS

      Olyan sok traumatikus dolog történt már Daniel Day‑Lewis-szal a forgatások közben, hogy a társai gyakran viccelődnek vele, mondván, hogy ha Daniel még nem törte el néhány bordáját, akkor el sem kezdődött igazán a forgatás. Ez alól a „Vérző olaj” című film forgatása sem volt kivétel. Az üzletember szerepét játszó színész egy 15 méter mély aknába zuhant a forgatáson. Szerencsére itt is csak néhány bordája törött el, de egy ilyen magasságból történő zuhanás sokkal nagyobb bajt is okozhatott volna.

    5. 11 Charlize Theron: Hófehér és a vadász (2012)

      Hogy teljes mértékben átélhesse a karaktere minden rosszindulatát és gonoszságát, a jelmeztervezők szándékosan kényelmetlen ruhát készítettek Charlize-nak. A színésznő elmondása szerint ez olyan jól sikerült, hogy a ruhák zúzódásokat és vágásokat hagytak rajta, ráadásul a forgatókönyv megkövetelte, hogy olyan hangosan sikítson, amennyire csak tud, aminek az lett az eredménye, hogy elszakadtak a színésznő hasizmai. Ezt nevezem odaadásnak és professzionalizmusnak!

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

A Liked.hu szerkesztője vagyok, már az idők kezdete óta. Szabadidőmben Jedi lovag és Pokémester. Puszilom édesanyámat.

Mi a reakciód?

Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.