A negyedik reaktorblokk felrobbanása és az azt követő pusztulás miatt rengeteg radioaktív anyag került a környezetbe. Az erőmű körüli 30 kilométeres zónát lezárták. De azóta sok minden változott.
Biztonságosabbá vált a lezárt zóna és a lerombolt reaktorblokk is, itt azonban még mindig van egy radioaktív, ki nem hűlő képződmény, amit még a legszigorúbb biztonsági intézkedések betartásával sem szabad megközelíteni. Ezt először 1986 decemberében fedezték fel, és a kinézete és színe miatt az „elefántláb” nevet kapta.
Tavaly novemberben svéd tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a csernobili atomerőmű balesete során valójában egy nukleáris robbanás történt. Ennek ereje körülbelül 75 tonna TNT-nek felelt meg. Mielőtt erre a következtetésre jutottak volna, a kutatók elemezték a 133Xe és 133mXe izotópok koncentrációját a cserpovecki levegő cseppfolyósító üzem mintáiban, valamint modellezték a katasztrófa utáni időjárási viszonyokat a nemrég közzétett részletes, 1986-os adatok felhasználásával.
A robbanások miatt a csernobili atomerőmű reaktorában súlyos károk keletkeztek, többek között a gőzelosztó rendszerben is. Az így keletkezett lyukakon keresztül olvadt radioaktív anyag kezdett folyni – a lávává alakult fűtőelemekbe. Folyás közben ez a láva, amely uránt és cirkóniumot (a fűtőelemek üzemanyaga és burkolata) tartalmazott, összekeveredett beton-, homok- és fémdarabokkal a szerkezetből.
A hűtő- és gőzelosztó rendszeren keresztül ez az olvadék, amit „csernobilitnek” neveztek el, majdnem egy hétig folyt, amíg el nem érte a buborékoltató medencét. Ez egy speciális tartály hideg vízzel, ahová vészhelyzetben a hűtőrendszerből a felesleges gőz kerül, ami aztán lecsapódik. A katasztrófa felszámolói attól tartottak, hogy a reaktor aktív zónájából származó láva megolvaszthatja a medence alját, behatolhat a talajba és beszennyezheti a víztartó rétegeket.
Az olvadék átfolyásának megakadályozása érdekében a reaktor alá egy betonteknőt helyeztek el fémcsövekkel a vízhűtéshez. Az olvadt csernobilit folyása azonban megállt a buborékoltató medencében, így a betonteknőre nem volt szükség. 1986 májusában a negyedik reaktorblokkban dolgozó likvidátorok egy magas sugárzási forrást fedeztek fel – a helyiségek vizsgálata során használt „Kirzsacs-3” műszer, amely a gamma-mezők intenzitását méri és óránként háromezer röntgenre van kalibrálva, túlcsordult és meghibásodott.
Az egyik likvidátor, Georgij Popkov kutatómérnök visszaemlékezése szerint ezután az egyik gyanús helyiségbe, ahol a szokásos mérőműszerek már meghibásodtak, betoltak egy kereken guruló lovacskás gyerekjátékot, amire egy mérőérzékelőt erősítettek. A műszer 14,5 ezer röntgent mutatott óránként.
A kutatók csak 1986 decemberében tudtak bejutni a buborékoltató medencébe, ahol nagyon magas sugárzási szintet mértek. Itt egy hatalmas, szétterült cseppet láttak, szürke, helyenként fekete, csillogó felülettel. A mérések körülbelül nyolcezer röntgent mutattak óránként a csepp felszínén, amit a kinézete miatt „elefántlábnak” neveztek el. Először azt hitték, hogy olvadt ólomból áll – a negyedik reaktorblokk balesete után egy ideig ugyanis ólomtömböket dobtak le a helikopterekről a reaktorzónába.
Feltételezték, hogy az ólom elvonja a hő egy részét, és olvadás közben növeli a hőcsere felületét. Ennek ki kellett volna oltania az olvadt mag erejét. Nem sokkal a felfedezés után, nagy nehézségek árán, rövid megközelítésekkel (szó szerint pár másodpercre) a kutatóknak sikerült néhány mintát gyűjteniük az „elefántlábból”.
A laboratóriumi vizsgálatok kimutatták, hogy ebben a képződményben nem volt ólom. Körülbelül tíz százalék uránt, a nukleáris üzemanyag teljes radionuklid készletét, olvadt szilícium-dioxidot és néhány más elemet tartalmazott. Ezt az olvadékot más néven „kóriumnak” (az angol „core” – mag szóból) nevezik, mivel a reaktor aktív zónájának megolvadásából keletkezik. Kórium keletkezett a Three Mile Island-i reaktorbalesetnél, és a csernobili atomerőmű baleseténél is.
A negyedik reaktorblokk mind a mai napig az a hely, ahol világ legnagyobb (nem természetes) lávaszerű ötvözete halmozódik fel. Az „elefántláb”, amelynek eredeti tömegét 11 tonnára becsülték, csak a legnagyobb kóriumképződmény – a reaktorzónában az olvadt csernobilit különböző radioaktivitású cseppeket, sztalaktitokat és sztalagmitokat hozott létre, amelyek radioaktivitása általában ritkán haladta meg az óránkénti 600-700 röntgent.
Néhány szakértő úgy véli, hogy az „elefántláb” a jövőben újabb katasztrófát okozhat. Feltételezik ugyanis, hogy továbbra is olvasztja az alatta lévő beton alapot, és egyszer végül át fog hatolni a betonon keresztül a talajba, ahonnan aztán elérheti a vízzáró rétegeket. Ez pedig a felszín alatti vízforrások mérgezéséhez, sőt akár egy újabb robbanáshoz is vezethet. Mindez az úgynevezett „kínai szindrómára” emlékeztet.
Így nevezték gúnyosan az 1970-es években a tudósok aggodalmait, akik arra figyelmeztettek, hogy a reaktor aktív zónájának megolvadása kikerülhet a reaktor védőburkolatán kívülre. A tréfálkozók akkor azzal vicceltek, hogy az aktív zónából kikerülő olvadék majd biztos áthatol a Földön, és valahol Kína területén bukkan majd fel.
A csernobili atomerőmű építése óta már közel 50 év telt el. Ebből 37 évig egyáltalán nem végeztek alapos vizsgálatot és javítást az erőmű szerkezetén. Az idő és a baleset következményei a beton alapzat megrepedéséhez vezethettek. Egyes szakértők úgy vélik, hogy a „Szarkofág” és az „Új Biztonsági Burkolat” további nyomást gyakorol a negyedik reaktorblokk körüli talajra, és a jövőben az alapzat egyszerűen összeomolhat.
Ennek eredményeképpen az „elefántláb” és a csernobilitből származó egyéb képződmények beszakadnak, a talajba kerülnek, és idővel kimosódnak, elsősorban a felszín alatti vízforrásokat mérgezve. Más szakértők azonban szkeptikusak ezzel a verzióval kapcsolatban, és úgy vélik, hogy a negyedik reaktorblokk beton alapja és a megmaradt fém szerkezetek elég erősek ahhoz, hogy megakadályozzák a kórium behatolását a talajba.
Az 1990-es években a kutatók egy jelentést tettek közzé a csernobili atomerőmű negyedik blokkjának baleset utáni állapotáról, amelyben azt írták, hogy a csernobilit lerakódásokat neutronelnyelő oldatokkal kell átitatni és lezárni. Feltételezték, hogy ez megakadályozná az „elefántláb” és más lerakódások porrá válását, ami a csernobili radioaktív szennyezés egyik fő forrása.
Később azonban ukrán kutatók bejelentették, hogy az oldatokkal való kezelés nem vezetne eredményre, rosszabb esetben pedig akár a „neutronáramlás feletti kontroll elvesztéséhez” is vezethet. Ráadásul ezek az intézkedések így sem akadályoznák meg a radioaktív por képződését. Ezért az „Új Biztonsági Burkolatot” tekintik az eddigi legmegbízhatóbb védelemnek a radioaktív elemek negyedik blokkból való terjedése ellen. A csernobili atomerőműben lévő lávaszerű, üzemanyag-tartalmú anyagok további sorsát a tudósok számítási és analitikai módszerekkel próbálják meghatározni.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
