Izrael és az USA az elmúlt időszakban többször is csapásokat mért az iráni urándúsító üzemekre. Azonban továbbra sem támadják a bushehri atomerőművet, pedig ez az intézmény is használható lenne nukleáris fegyverek előállítására.
A helyzet az, hogy az atomerőmű dúsított uránnal működik (a dúsítás foka alacsony, legfeljebb 5%). Önmagában ez az urán nem alkalmas atombomba készítésére. Viszont a reaktor belsejében zajló nukleáris reakció során az uránból más anyagok is keletkeznek, többek között plutónium-239.
A „piszkos bomba” jelentette terror.
És ezt a plutóniumot már fel lehet használni egy „piszkos” atombomba létrehozásához (vagyis egy olyan bombához, amelynek nincs különösebb pusztító ereje, de rendkívül erősen beszennyezi a területet). Az apró (és élettérben amúgy is szűkölködő) Izrael számára még egy piszkos atombomba is halálos ítéletet jelentene. A területük egyszerűen lakhatatlanná válna, mint a csernobili atomerőmű körüli lezárt övezet.
Ennek ellenére az elmúlt hónapok támadásai során sem Izrael, sem az USA nem lőtte az iráni atomerőművet. Bár a médiában időről időre felbukkannak olyan hírek, hogy: „Izrael lecsapott az iráni atomerőmű melletti repülőtérre”, vagy hogy „egy izraeli rakéta átrepült az iráni atomerőmű felett”, és így tovább.
De mindez csak félelemkeltés, a félelem pedig jól „eladható”, vagyis vonzza a nézők figyelmét. A valóságban biztos lehetsz benne, hogy Izrael és az USA szándékosan soha nem fog csapást mérni a bushehri atomerőműre. Maximum csak akkor, ha véletlenül találják el…
Az elhelyezkedés a kulcs.

Hogy miért? A magyarázat az állomás elhelyezkedésében rejlik. Elég csak egy pillantást vetni a fenti térképre: a bushehri atomerőmű a legelső atomerőmű a Közel-Keleten (2011-ben indították be). Teljesítménye körülbelül 1 gigawatt (mint a csernobili atomerőmű balesetet szenvedett blokkjáé).
A Csernobillal való összehasonlítás nem véletlen. A reaktor megsemmisülése esetén Iránra egy legalább akkora léptékű sugárzási katasztrófa várna. Azonban ne gondold, hogy az USA-t különösebben érdekli az iráni sugárzási szint (Hirosimában sem érdekelte őket). Az irániak számukra ugyanolyan „bennszülöttek”, mint az indiánok, a japánok, a vietnámiak és több tucat más nép, akiket világszerte irtottak.
A Perzsa-öböl, mint nukleáris pajzs.
A probléma egészen máshol van. Az atomerőmű közvetlen közelében (250 és 600 km között) olyan országok találhatók, mint:
- Kuvait
- Szaúd-Arábia
- Bahrein
- Katar
- Egyesült Arab Emírségek
- Omán

Nem, nincsenek illúzióim ezekkel az országokkal kapcsolatban sem, ők is ugyanolyan jelentéktelenek az USA számára, mint Irán, csak barátságosabbak az amerikaiakkal. Csakhogy ezek mind a Perzsa-öböl országai, vagyis a világ „benzinkútjai”.
És maga a Perzsa-öböl is ott van – szorosan körbeöleli a bushehri atomerőművet. A hírhedt Hormuzi-szoros pedig, amelyen a világ teljes kőolajforgalmának 20%-a áthalad, mindössze 580 kilométerre fekszik.
Mi történne, ha mindezek az országok, valamint a Perzsa-öböl és a Hormuzi-szoros egy kiugróan magas sugárzási szintű lezárt övezetté válnának? Mi lenne, ha mindezek a lelőhelyek, olajfúró tornyok és tankerek ezrei hirtelen egy radioaktív csapadékzónában találnák magukat? Ki venné meg utána ezt az olajat? Ki egyezne bele, hogy egy ilyen tankert fogadjon a kikötőjében?

Egy nukleáris katasztrófa a Perzsa-öbölben egyenértékű lenne a Hormuzi-szoros lezárásával, csak éppen sokkal „minőségibb” formában: leküzdhetetlen és rendkívül hosszú ideig (sok évig, vagy akár évtizedekig) tartó lenne. Ezután pedig köszönthetnénk az egekbe szökő olajárakat (akár 300 dollár hordónként), az egekbe szökő amerikai inflációt, a dollárra mért hatalmas csapást, és így tovább.
Oroszországnak talán még tetszene is a 300 dolláros hordónkénti olajár, de ez egyáltalán nem szerepel az USA terveiben. Éppen ezért a bushehri atomerőművet jobban kell védeniük, mint magának Iránnak.
De akkor miért lőttek az urándúsítókra?
Felmerül a kérdés: ha egy iráni nukleáris katasztrófa ennyire veszélyes az USA-ra nézve, akkor miért mértek csapásokat a nukleáris létesítményekre az elmúlt hónapokban?
A válasz az, hogy azok a célpontok, amelyeket Izrael és az USA támadott, nem nukleáris reaktorok voltak. Hanem urándúsító centrifugák. A különbség hatalmas.
A reaktor belsejében a dúsított urán rendkívül forró állapotban van. A reaktor felrobbanásakor a radioaktív gőz nagy nyomás alatt a légkörbe kerül, és a szél messzire viszi a környéken. A centrifuga viszont egy speciális berendezés, amely csupán dúsítja a természetes uránt, de nem hevíti fel. Ott belül nincs nukleáris reakció. A centrifuga sérülése esetén a radioaktív anyagok nem repülnek a légkörbe, hanem korlátozott mértékben a centrifuga közvetlen közelében rakódnak le.
A kályha és a fűrésztelep esete.
Hogy egy szemléletes példát mondjak: egy nukleáris reaktor (atomerőmű) olyan, mint egy hagyományos kályha, amelyben fa ég. Ha egy kőtörő kalapáccsal rácsapsz a kályhára, a keletkezett lyukból dőlni kezd a füst, ami azonnal messzire, akár több száz méterre is elszáll.
Ezzel szemben a centrifuga ebben a példában egy fűrésztelep, ahol a fát csak feldolgozzák. A rönköt kuglikra fűrészelik, a kuglikat hasábfává hasítják, aztán a hasábokat szárítják… Ha egy farakásra rácsapsz a kalapáccsal, maximum annyi történik, hogy a hasábok szétrepülnek néhány méterre. De korom nem fog kilövellni több száz méterre – ahhoz a fát meg kellene gyújtani, ami viszont a kályhában történik.
Pontosan ezért merte az USA és Izrael gond nélkül támadni a centrifugákat az utóbbi időben, de soha nem fognak lecsapni a Perzsa-öböl partján álló atomerőműre.


























