A filmek egyedülálló lehetőséget adnak arra, hogy átélj egy katasztrófát anélkül, hogy valódi veszélybe sodornád magad, vagy egyáltalán fel kéne kelned a kényelmes kanapédról. Ez különösen a túlélőfilmeknek megy jól. A kalandvágy már születésünktől fogva a vérünkben van, nem csoda hát, hogy ezek az alkotások gyakran hatalmas bevételt hoznak a kasszáknál.
De nézzük a dolgokat józan ésszel: a lélegzetelállító akciók mögött sokszor egy igazi logikai rémálom rejtőzik. A filmvásznon a hősök újra és újra olyan dolgokat művelnek, amik a való világban egész egyszerűen nem működnének. Nézzünk meg néhány ilyen példát egy kicsit közelebbről!
Víz a kaktuszból
A kimerült hős a sivatagban vánszorog, utolsó erejével levágja egy hatalmas kaktusz tetejét a machetéjével, és mohón kortyolni kezdi a belsejében felgyülemlett vizet. De vajon a valóságban is bevetheted ezt a trükköt?
Határozottan nem. A legtöbb kaktusz belsejében ugyanis nem hűsítő ásványvíz lötyög, hanem egy sűrű és borzasztóan keserű, lúgos nyálka. Ezek a növények mérgező alkaloidok formájában raktározzák el a nedvességet, méghozzá pontosan azért, hogy védekezzenek a növényevők ellen. Pár korty ebből a „frissítőből” brutális hányást és hasmenést okoz, ami a perzselő sivatagi hőségben pillanatok alatt végzetes kiszáradáshoz vezet. Igen, létezik egy-két biztonságos fajta, de egy felkészületlen laikus aligha fogja tudni megkülönböztetni, hogy melyik kaktuszból lehet legalább elméletben inni, és melyikből tilos.
Tűzgyújtás dörzsöléssel
Mi is lehetne menőbb és inspirálóbb annál a jelenetnél a Számkivetettből, ahol a főhős eszeveszetten dörzsöl két fadarabot, és pár perc múlva már egy hatalmas tábortűznél melegszik?
A képernyőn ez gyerekjátéknak tűnik, de a filmesek – ahogy az lenni szokott – most is gátlástalanul hazudnak. A valóságban a dörzsöléssel történő tűzgyújtáshoz egyáltalán nem felel meg bármilyen letört ág. Tökéletesen száraz gazra, gondosan megválasztott fafajtára, és ideális esetben egy rögtönzött íjra is szükséged lesz, hogy biztosítani tudd a megfelelő forgási sebességet. Ezek nélkül csak véresre dörzsölöd a tenyered, értékes kalóriákat égetsz el, és órákat pazarolsz el azért, hogy jó esetben is csak egy kis halvány füstöt csiholj.
A méreg kiszívása
A filmek (és persze a sorozatok is) megtanítottak nekünk egy pofonegyszerű szabályt: ha a társadat megmarja egy kígyó, azonnal ki kell szívni a mérget a sebéből. A klasszikus westernekben a drámai jelenetek jó fele konkrétan erre a klisére épül. Azt hihetnéd, hogy ha ez a módszer évtizedek óta vándorol filmről filmre, akkor biztosan van benne valami igazság, nem igaz?
Hát persze, hogy nincs. A helyzet az, hogy a méreg azonnal felszívódik a szövetekben, így szájjal „kiszivattyúzni” fizikailag lehetetlen. Amit viszont nagyon is könnyen megtehetsz, az az, hogy egy jókora adag baktériumot juttatsz be a szerencsétlenül járt társad nyílt sebébe. Ráadásul megmentőként azt kockáztatod, hogy te is az áldozat sorsára jutsz: elég egy apró mikrorepedés a szádon vagy egy kis ínyvérzés, és a méreg máris a te véráramodban kering.
Moha a fákon
A régi, jó öreg túlélőfilmek egy univerzális szabályt is a fejünkbe vertek: ha nincs iránytűd, tájékozódj a moha alapján, hiszen az mindig szigorúan a fák északi oldalán nő. A képernyőn ez a trükk hibátlanul működik, és rengeteg időt spórol a hősöknek.
A probléma csak az, hogy az anyatermészet nem olvasta ezeket a hollywoodi forgatókönyveket. A mohát ugyanis abszolút nem érdekli, hogy merre van az Északi-sark. Egyszerűen ott nő, ahol sötét és nedves a környezet. Egy sűrű, párás erdőben a fatörzseket körös-körül, fentről lefelé beborítja a zöldellő moha. Ha egy igazi vadonban próbálnád bevetni ezt a szabályt, a legjobb esetben is csak még jobban eltévednél, és egy végtelen spirálban bolyonganál.
Első dolgod legyen élelmet keresni
Ez talán nem is annyira mítosz, mint inkább a filmes túlélők egy roppant furcsa szokása. Amikor hőseink szorult helyzetbe kerülnek (eltévednek az erdőben vagy egy lakatlan szigetre vetődnek), az első dolguk, hogy azonnal élelem után néznek: csapdákat állítanak, bogyókat gyűjtögetnek, vagy saját készítésű lándzsával cserkészik be a vadat.
A valódi túlélési helyzetekben azonban az élelem messze nem a legnagyobb probléma. Az ember egész sokáig kibírja kaja nélkül, viszont ha nincs menedéked a hideg, a hőség, a szél vagy az eső ellen, a történeted sokkal hamarabb véget érhet. Ráadásul a víz szinte mindig fontosabb, mint az étel. Ennek a filmes megközelítésnek a legnagyobb hibája az, hogy a hős teljesen rossz dolgokra pazarolja az erejét. Amíg a nyulak után rohangál, fára mászik a gyümölcsökért, vagy megkóstol mindent, ami csak a földből kinő, rengeteg időt és energiát veszít, és elszalasztja az esélyt, hogy rendesen felkészüljön az éjszakára. Legrosszabb esetben pedig még halálra is mérgezi magát valami hívogató bogyóval.
A valóságban elsőként egyáltalán nem a romantikus lándzsás vadászaton kellene törnöd a fejed, hanem sokkal unalmasabb, de létfontosságú kérdéseken: hol tudsz menedéket építeni, hogyan kerüld el a fagyhalált vagy a hőgutát, hol találsz tiszta ivóvizet, és hogyan jelezz a mentőosztagoknak, hogy megtaláljanak. Persze, mindez a vásznon egyáltalán nem mutat olyan menőn, mint amikor a hős tíz perccel a gép lezuhanása után már magabiztosan nyársra húzva süti az elejtett zsákmányt.
Tutaj ágakból
A kalandfilmek hősei egyszerűen imádnak epikus, saját készítésű tutajokon elmenekülni a lakatlan szigetekről. Gondolj csak a Lost – Eltűntek című sorozat karaktereire, akik pár nap leforgása alatt összetákolnak a talált botokból és indákból egy komplett fregattot. Látványnak kétségkívül lenyűgöző és inspiráló, de ennek a lelkes barkácsszakkörnek vajmi kevés köze van a zord valósághoz.
Puszta kézzel kitermelni a megfelelő mennyiségű és minőségű fát fizikailag lehetetlen – ehhez legalább baltára és fűrészre lenne szükséged. Ha pedig azzal próbálkozol, hogy találomra összeszedett rönköket nyers indákkal kötözz össze, mérget vehetsz rá, hogy a tákolmányod az első komolyabb óceáni hullámnál szilánkokra fog hullani. Ráadásul egy olyan tutaj megépítése, ami kibírja a nyílt vizet, valójában egy kőkemény mérnöki projekt. Ehhez nem pár vidám, zenei aláfestéses montázsvágásra van szükség, hanem hosszú hetekig tartó, rabszolgákat idéző fizikai munkára.
A sebet ki lehet égetni
Ezekben a tipikus jelenetekben a főhőst megsebesítik egy késsel, eltalálja egy golyó, vagy belevág egy rozsdás vasdarab, majd ezt követően egyetlen hang nélkül felizzítja a pengét a tűzön, rászorítja a sebére, és egy perc múlva már indul is vissza a harcba.
Ez a forgatókönyv azonban kizárólag a hollywoodi írók fejében létezik. A valóságban egy rögtönzött sebkiégetés szinte soha nem oldja meg a problémát olyan elegánsan, mint a mozivásznon. Bár az orvostudomány valóban alkalmaz kauterizációt (sebkiégetést), ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy egy tábortűzből kikapott késsel bármilyen sebet pik-pakk le lehetne zárni. A kórházban az orvos pontosan tudja, hogy mit éget ki, mennyire mély a sérülés, hogyan kell elállítani a vérzést, és hogyan kerülje el, hogy az egész környező területet egy szenes húscafattá változtassa. A felizzított fém sok esetben nemhogy nem állítja el a súlyos vérzést, de a már meglévő sebhez még hozzáad egy harmadfokú égési sérülést, roncsolódott szöveteket és persze hatalmas fertőzésveszélyt. Vagyis egyetlen probléma helyett rögtön kettőt kapsz a nyakadba.
Hóevés
Még egy elképesztően népszerű filmes klisé: a havas pusztaság közepén rekedt hősök jóízűen rágcsálják a havat, hogy megmeneküljenek a kiszáradástól. Ez végül is logikusnak tűnik, nem? Hiszen a hó lényegében csak megfagyott víz.
A gyakorlatban azonban ez a trükk egyenes út a másvilágra. Ahhoz ugyanis, hogy a szervezet meg tudja olvasztani a lenyelt havat, elképesztő mennyiségű energiát kell elégetnie. Ez a folyamat drasztikusan lecsökkenti a belső szervek hőmérsékletét, és rohamléptekkel közelít a végzetes hipotermiához (kihűléshez). Ráadásul a jéghideg hó paradox módon csak még jobban fokozza a szomjúságérzetet.
A túlélési szakértők nem győzik hangsúlyozni az alapszabályt: a havat még azelőtt kell vízzé változtatnod, mielőtt a szádba vennéd! Olvaszd fel egy tábortűz felett! Nincs tüzed? Akkor dobd a jégdarabokat a kulacsodba, és melegítsd fel a kabátod alatt, a saját testhőddel. De a hókupacok közvetlen ropogtatása a lehető legszigorúbban tilos!
