8 látványos tudományos kísérlet, amit feltétlenül meg kell mutatnod a gyerekednek

Régebben teljesen átlagos volt, hogy az iskolai fizika és kémia órákon a tanárok különféle érdekfeszítő kísérletekkel próbálták meg szemléltetni az egyébként marha száraz tananyagot. Ma már ez egyre kevésbé jellemző, éppen ezért nem is csoda, hogy a gyerekek próbálnak ódzkodni minden féle-fajta tudományos dologtól.

Noha az alábbi kísérletek persze nem fogják helyettesíteni az iskolaiakat, azért mindenképpen érdemes lehet megmutatnunk őket a gyermekünknek, hiszen ettől függetlenül rendkívül izgalmasak, és ki tudja...talán a gyerkőcök is több kedvet kapnak majd a tudományos világgal való megismerkedéshez.


  1. 1 Ceruzatrükk


    Kell hozzá: műanyag tasak, pár darab ceruza, víz.
    Bemutató videó: LINK
    Töltsük meg a tasakot vízzel, majd zárjuk össue a száját. Ezután jöhetnek a ceruzák, amiket határozott, folyamatos mozdulattal egyszerűen szúrjunk át rajta, egymás után. Bármilyen furcsa is, a víz nem fog kifolyni a tasak oldalán keletkezett lyukakon.

  2. 2 Kilyukaszthatatlan lufi


    Kell hozzá: lufi, rajzszögek.
    Bemutató videó: LINK
    Szemléltetésképpen először fogjunk egy darab rajszöget, tegyük le az asztalra, majd tegyünk rá egy lufit, és mutassuk meg, hogy milyen könnyen kipukkan. Ezután fogjuk meg az összes rajzszöget, majd tegyük őket egymás mellé, lehetőleg minél közelebb egymáshoz. Az egy darab rajzöggel ellentétben, a lufi most nem fog kidurranni, bárhogy nyomkodjuk azt a rajzszögekre.

  3. 3 Színes káposzta trükk


    Kell hozzá: 4 vízzel teli pohár, ételszínezék, néhány káposztalevél.
    Egyszerűen öntsünk egy adag ételszínezéket a vízzel teli poharakba, majd helyezzük el bennük a káposztaleveleket, szárral lefelé. Pár óra, és teljesen megszínezi őket az egyveleg.

  4. 4 Tűzálló lufi

    youtube

    Kell hozzá: két lufi, víz, gyufa, gyertya.
    Bemutató videó: LINK
    Fújjunk fel egy lufit, majd tegyük a gyertya fölé, és mutassuk meg, milyen könnyen kidurrantja a tűz. Ezután fogjuk meg a másik lufit, töltsük fel vízzel és helyezzük úgy a gyertya fölé. A vízzel töltött lufi bármilyen hihetetlen is, de nem fog kidurranni.

  5. 5 Lebegő tojás


    Kell hozzá: 2 tojás, két üvegpohár, víz, só.
    Bemutató videó: LINK
    Töltsük meg a poharakat vízzel, majd tegyük beléjük a tojásokat. Ezután az egyik pohárba kezdjünk el sót szórni és voilá, a tojás elkezd felemelkedni a pohár fenekéről.

  6. 6 Saját avokádó fa


    Kell hozzá: egy avokádó mag, négy fogpiszkáló, egy pohár víz.
    Bemutató videó: LINK
    Szúrjuk bele a fogpiszkálókat az avokádómagba, a képen látható módon. Ezután helyezzük bele a pohár vízbe úgy, hogy a gömbölyű vége érjen bele a vízbe. Ezután nincs más dolgunk, mint várni, és napról-napra nyomon követni, ahogy az avokádómagból kifejlődik a saját kis avokádó fánk.

  7. 7 Kristályos cukorka


    Kell hozzá: 2 pohár víz, 5 pohár cukor, pár darab fa pálcika, néhány üvegpohár, egy edény, pár ruhacsipesz és ételszínezék.
    Bemutató videó: LINK
    Fogjuk a fa pálcikákat, egyik végüket először merítsük vízbe, majd forgassuk meg őket cukorban, hogy egy kevés rá ragadjon a külsejükre. Ezután tegyük fel a vizet forrni és adjuk hozzá a cukrot. Várjunk, míg összeforrnak, majd vegyük le őket a tűzről. Tegyünk pár csepp ételszínezékez a poharak aljára, majd öntsük beléjük a cukros vizet. Ezután már csak annyi a dolgunk, hogy a cukros pálcikákat a ruhacsipeszek segítségével rögzítsük a poharak tetején úgy, hogy a cukorba mártott végük lógjon bele a színezett-cukros vízbe. Pár héten belül láthatjuk, ahogy a cukor kikristályosodik a pálcikákon és saját cukorkáink nőnek.

  8. 8 A gyufaláng, aminek nincs árnyéka


    Kell hozzá: néhány gyufaszál, lámpa.
    Bemutató videó: LINK
    A feladat igen egyszerű, fogjunk egy gyufaszálat, gyújtsuk meg, majd helyezzük körülbelül 10-15 centiméter távolságra a faltól, és világítsunk rá egy zseblámpával. A gyufalángnak bármilyen hihetetlen is, de nem lesz árnyéka, ami igazán furcsa látványt képes nyújtani.

REAGÁLJ A TARTALOMRA EMOJIVAL!

17
Ez igen!
3
Nem tetszik!
3
Vicces
7
Imádnivaló
2
Meglepő
3
Szomorú
3
Bosszantó

SZÓLJ HOZZÁ!



Hozzászólások

Mit készítsünk?!
Kép
Fotó vagy GIF.
GIF
GIF képek vagy MP4 formátumú videók.
Videó
Youtube, Vimeo vagy Vine.
Szöveg
Szöveg-orientált bejegyzés, beágyazásokkal, videókkal és képekkel.
Lista
Klasszikus internetes lista, számozással.
Szavazás
Véleménynyilvánítás az előre megadott kérdésekre.
Visszaszámlálás
Ugyanaz, mint a sima lista, csak fordított számozással.
Személyiség teszt
Egy sor kérdés, melyek végül lelepleznek valamit rólunk.
Kvíz
Tudáspróba, melyekre csak jó vagy rossz válasz van.
Nyílt lista
Egy lista, melyet a látogatók szabadon bővíthetnek.
Ranglista
Egy lista, melynek elemeire a látogatók szavazhatnak.

Küldd el egy barátodnak!