HIRDETÉS BEZÁRÁS
Érdekességek

7 ma is használt dolog, amit a világháborúknak köszönhet az emberiség

    Némileg persze abszurd azt állítani, hogy az emberiség bármit is ,,köszönhet” az eddigi két világháborúnak, de most pár percre próbáljunk meg elvonatkoztatni kicsit a szó szoros értelmétől, hiszen tény és való, hogy a világháborúk alatt soha nem látott méreteket öltött a hadipar fejlesztése, melyből így vagy úgy, de végül mi, hétköznapi emberek is profitáltunk egy keveset.

    HIRDETÉS
    1. 1 Benzines kanna


      Bár feltételezhetően előbb vagy utóbb a világháborúk nélkül is napvilágot láttak, mégis az első klasszikus értelemben vett benzineskannák az II. világháború derekán láttak napvilágot, a harckocsik és katonai járművek üzemanyagpótlása végett.

    2. 2 Mikrohullámú sütő


      A mikrohullámú sugarak melegítő hatását a második világháború közben egy amerikai katonai mérnök fedezte fel, egy kafkai véletlennek köszönhetően. A mikrohullámú sugarakat ezután alaposabb tanulmányozásnak vetették alá, melynek köszönhetően már a második világháború vége fele megszületett a mai mikrohullámú sütők elődje, mely akkor még hatalmas méretű volt és a katonák élelmiszerét melegítették a segítségével.

    3. 3 Teafilter


      A német Teekanne cég már 1908-ban előállt a teafilter ötletével, ami gyors és könnyen használható volt, az emberek azonban valamilyen oknál fogva mégsem voltak rá vevők. Egészen az I. világháború kezdetéig, amikor is hirtelen hatalmas szerepet kaptak ezek a könnyedén, pusztán meleg víz hozzáadásával elkészíthető italok. A folytatást gondolom már nem is kell ecsetelnem, hiszen a mai napig minden háztartás konyhapolcain ott pihennek ezek a bizonyos teafilterek.

    4. 4 Drónok


      Az amerikai mérnökök már 1916-ban előálltak a pilóta nélküli, távirányítóval vezérelhető repülőgépek ötletével. Ekkor persze még nem bizonyult túl hatékonynak a módszer, a hatótávolság ugyanis nem volt megfelelő, ahogy a gépek súlya sem volt túl barátságos, így körülményessé vált az alkalmazásuk. Szigorúan nézve azonban mégis ezzel kezdődött minden, és ennek köszönhető többek közt az, hogy az amerikai haderők pilóta nélküli repülőgépeket tudnak bevetni, ahogyan az is, hogy a tengerparton a magasból vagyunk képesek életre szóló fényképeket készíteni magunkról és a családunkról a kedvenc távirányítású drónunk segítségével.

    5. 5 Internet


      Ezt gondolom senkinek sem kell ecsetelni, hiszen mindannyian éppen eleget tanultunk róla az iskolában. Ha azonban valakinek mégis megfakultak volna az internetes hálózat katonai múltjához kapcsolódó ismeretei, annak ajánljuk figyelmébe az ezzel kapcsolatos Wikipédia cikket, amiben mindent tökéletesen részleteznek.

    6. 6 Karóra


      A véres harcokba küldött katonák számára a világháborúk beköszöntésével körülményessé vált a zsebórák használata. Éppen ezért a Mappin & Webb cég előállt a ,,csuklóra rögzíthető” karórák első prototípusaival, mely nagyon rövid időn belül népszerűvé vált a harcba küldött katonák körében, sikerük pedig mind a mai napig töretlen.

    7. 7 Aviator napszemüvegek


      A Ray-Ban cég ,,Aviator” névre hallgató napszemüvegei talán még sosem voltak olyan népszerűek, mint manapság. Szinte kivétel nélkül minden fiatal ilyen napszemüveget hord, annak ellenére, hogy sokszor nem is tudják, mikorra és hova vezethető vissza azok eredete.

      A Ray-Ban első Aviator napszemüvege 1936-ban, a második világháború hajnalán jelent meg, nem titkoltan pedig az amerikai pilóták igényei szerint lettek kialakítva. Kényelmesen, könnyen hordhatók voltak, mégis megfelelő védelmet biztosítottak ahhoz, hogy a pilóták megvédjék velük szemeiket a nap káros sugaraitól. A pilóták látása így még tovább tökéletes maradhatott.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.