HIRDETÉS BEZÁRÁS
ÉrdekességekInterneten talált dolgok

21 apró, de zseniális dolog, aminek mindenhol el kellene terjednie

Napról-napra jelennek meg az újabb és újabb innovációk a nagyvilágban, melyek a legmodernebb metropoliszokban viszonylag rövid idő alatt teljesen hétköznapi dologgá válnak, hiszen nagyban megkönnyítik az ott lakók életét.

    HIRDETÉS

    A világ más városainak lakói azonban már nem ilyen szerencsések, ők ugyanis a legtöbb esetben hiába várnak ezekre az apró, ám annál zseniálisabb innovációkra, pedig igény az lenne rájuk bőven.

    1. 1 Egy hongkongi szálloda, ahol helyi SIM-kártyás okostelefonnal várják a vendégeket, melyeket el is vihetnek és szabadon használhatnak az ott-tartózkodásuk során.


    2. 2 Egy parkolóház, ahol az útburkolati jelek a falon is folytatódnak, hogy így könnyítsék meg a parkolást.


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    3. 3 Folyosón elhelyezett, ingyenes ragtapaszok egy főiskolán.


    4. 4 Egy síközpont éttermének a székei, melyeket úgy terveztek meg, hogy az ülő részüket felhajtva könnyen tárolni lehessen bennük a sisakokat és kesztyűket.


    5. 5 Ennek a tokiói irodaháznak a felvonója figyelmezteti az embereket, ha esik odakint az eső, így még időben vissza tudnak menni az esernyőjükért.


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    6. 6 Egy reptéri elsősegélynyújtó gép, mellyel gyakorolhatjuk az életmentést.


    7. 7 Állateledeles automata.


    8. 8 Ingyenes okostelefonos töltőállomás egy bevásárlóközpontban.


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    9. 9 Ez pedig egy másik töltőállomás, ám itt az energiát az emberek saját maguk, a pedálok tekerésével állítják elő.


    10. 10 Egy gyalogátkelőhely, ahol az idősek és mozgássérült emberek a személyigazolványuk lehúzásával hosszabb ideig tartó zöld lámpát kapnak.


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    11. 11 Készpénzes bitcoin automata.


    12. 12 Egy paradicsomos doboz, amin azt is feltünteti a gyártó, hogy pontosan melyik alkalmazottja szedte az adott zöldségeket.


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    13. 13 Segélykérő telefon egy hídon, melyet azoknak az öngyilkosoknak tartanak fenn, akik azért érkeznek ide, hogy leugorjanak.


    14. 14 Beépített mosogatógép, ami - jobb híján - a padlóra vetíti, hogy hány perc van még hátra.


    15. 15 Egy olasz étterem, ahol eldobható és előre megkent fogkefével várják a vendégeket.


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    16. 16 Életmentő pont azok számára, akik eltévedtek a sivatagban.


    17. 17 Egy szálloda, ahol úgy tervezték a függönyöket, hogy a napnak esélye se legyen besütni köztük.


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    18. 18 Egy lepedő, amin előrelátóan feltüntették a hosszabb és rövidebb oldalakat, hogy ne kelljen annyit szerencsétlenednünk.


    19. 19 Egy bár, ahol a pult jéggel van töltve, így az italoknak esélyük sincs felmelegedni.


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    20. 20 Egy dél-koreai okmányiroda, ahol különböző dioptriás szemüvegekkel várják az ügyfeleket, ha esetleg nem tudják elolvasni a nyomtatványokat.


    21. 21 Végezetül pedig egy speciális gyermekvagon egy svájci vonaton.


    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

A Liked.hu szerkesztője vagyok, már az idők kezdete óta. Szabadidőmben Jedi lovag és Pokémester. Puszilom édesanyámat.

Mi a reakciód?

10 hozzászólás
Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest
  • 0
    "19 Egy bár, ahol a pult jéggel van töltve, így az italoknak esélyük sincs kihűlni." Inkább Felmelegedni?
    • szerző 134,944
      Első reakcióDivatdiktátorHeadlinerSorozatlövőGIF-KirályBest-SellerCukipofaNetkukacKiemelt felhasználó20 hozzászólásBeszélgetésindítóElső hozzászólásElső bejegyzésÖregmotorosFigyelemelterelőKulcsjátékosPosztnindzsaIgazságosztóKvízmesterTörzsvendégKommentkirály10 hozzászólásAlkotóBejegyzéskészítőCsapatjátékosKvízmesterBestseller íróMozinézőTizedik szavazatSzázszorszép100. oldalSzavazatszámláló
      Elírás történt, javítva! Köszönjük, hogy szóltál. További szép napot.
  • 1, A Hong-Kong ingyen telefon pompás eszközök a kínai hatóság részére, hogy a turistákat lehallgatsák, mozgásukat nyomon kövessék.
  • A 21.-es a az IC vonatokon az utolsó vagon a családi vagon ahol ez a játszótér van, és az ablak alatti kis polcra tàrsasjáték van felrajzolva. 

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.