HIRDETÉS

16 tény az állatokról, amit még az állatorvosok sem tudnak

Néha talán úgy érezzük, hogy mindent tudunk az állatokról, de ez nem így van. Rengeteget kell még tanulnunk. Tudtad például, hogy a zsiráfok infrahanggal kommunikálnak, vagy hogy a jaguárok harapása olyan erős, hogy egy teknős páncélját is képesek átharapni? A hollók és a galambok megjegyzik azoknak az embereknek az arcát, akik bántóan vagy fenyegetően léptek fel ellenük, hogy az életveszélyes tehenekről már ne is beszéljünk.

A Liked.hu-nál most egy csokor olyan furcsa tényt gyűjtöttünk össze az állatvilágról, amik valószínűleg még a legnagyobb állatrajongók számára is képesek meglepetést okozni.


  1. 1 A hollók és a galambok képesek megjegyezni az ember arcát.


    A galambok, a varjak és a hollók képesek felismerni az emberek arcát, sőt emlékezni is rá. Azt is megfigyelték, hogy a madarak neheztelhetnek és mérgesek is lehetnek azokra az emberekre, akik agresszívak voltak velük szemben.

  2. 2 A tehenek veszélyesebbek, mint a cápák.


    A tehenek éves szinten több emberrel végeznek, mint a cápák. Az Egyesült Államokbeli “Centers for Disease Control and Prevention” nevű kormányügynökség adatai szerint 60 ember hunyt el 2001 és 2013 között “tehéntámadás” miatt. Ezzel szemben a cápák évente csupán egy ember életét ontják ki. Egy szóval félj a tehenektől.

  3. 3 A jaguárok képesek átharapni egy teknőspáncélt.

    15160110 jaguar 3370943 1280 1577441044 728 58de427a47 1584975442
    pixabay
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    A jaguárok harapásának erőssége a 3 helyet foglalja el, a dobogó másik két fokán az oroszlán és a tigris áll. Eme állatnak az állkapcsa olyan erős, hogy képes átharapni egy teknős páncélját és egy tehén koponyáját is.

  4. 4 A mexikói axolotl képes agyat növeszteni.


    Ennek a kétéltű állatnak az a legnagyobb érdekessége, hogy képesek visszanöveszteni farkukat, lábukat, belső szerveiket, beleértve a szívet is, sőt még az agyuk egy részét is. Azon testrészek és szervek, amiket visszanöveszt tökéletesen működnek.

  5. 5 A ganajtúró bogarak a csillagok segítségével tájékozódnak.


    Az Afrikában élő ganajtúró bogarak közlekedés közben az ég felé néznek és a tejútrendszerben lévő csillagok alapján tájékozódnak. Van, hogy otthonuktól több száz kilométerre is elmennek, de végül mindig visszatalálnak.

  6. 6 Az elefántok felismerik magukat a tükörben.


    Az elefántok a tükörképük alapján azonosíthatják be magukat. Ez az öntudat jelenlétét is jelzi, amelyet néhány majomnál és delfinnél is kimutattak.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
  7. 7 Egy közönséges ragasztószalag képes zárva tartani egy aligátor száját.


    Az aligátor állkapocs izmai olyan erősek, hogy lazán kettéharapnak bármit a világon. Annak ellenére, hogy a harapásért felelős izmok bivaly erősek, a száj kinyitásáért, jóval gyengébbek. Annyira, hogy kézzel vagy akár egy ragasztószalaggal is lazán csukva lehet tartani.

  8. 8 A teheneknek van legjobb barátjuk.


    A tehenek képesek barátságokat kialakítani az állományban élő többi tehénnel. Tanulmányok szerint jóval kevesebb stressz éri őket akkor, mikor barátaik társaságában vannak. Ha elválasztják őket, vagy különféle csoportokba terelik, akkor súlyos stressz érheti őket.

HIRDETÉS
HIRDETÉS

SZÓLJ HOZZÁ!


  • Szia, guest
Mit készítsünk?!
Kép
Fotó vagy GIF.
GIF
GIF képek vagy MP4 formátumú videók.
Videó
Youtube, Vimeo vagy Vine.
Szöveg
Szöveg-orientált bejegyzés, beágyazásokkal, videókkal és képekkel.
Lista
Klasszikus internetes lista, számozással.
Szavazás
Véleménynyilvánítás az előre megadott kérdésekre.
Visszaszámlálás
Ugyanaz, mint a sima lista, csak fordított számozással.
Személyiség teszt
Egy sor kérdés, melyek végül lelepleznek valamit rólunk.
Kvíz
Tudáspróba, melyekre csak jó vagy rossz válasz van.
Nyílt lista
Egy lista, melyet a látogatók szabadon bővíthetnek.
Ranglista
Egy lista, melynek elemeire a látogatók szavazhatnak.