13 furcsa szabály Japánból, ami minden európai ember számára érthetetlen

Néhány évvel ezelőttig, csak úgy, mint mindenki más, ők is különböző színűre festették a hajukat, de egy ideje már a természetes, fekete haj náluk a trend. A tanulóknak és diákoknak pedig egyenesen követelmény, hogy természetes legyen a hajuk, ami hogyha nem fekete, akkor bizonyítékokkal, például gyerekkori fotókkal kell alátámasztaniuk, hogy valóban a barna vagy mondjuk szőke az ő természetes hajszínük.

Manapság kizárólag az anime és manga képregények megszállott rajongói festik a hajukat.

Japánban még egy közeli barát vendégségbe hívása is szokatlannak számít, mivel az emberek magánélete szent és az otthon az kizárólag a család személyes szférájának minősül. A barátok ezért rendszerint különféle kávézókban vagy éttermekben ülnek össze. Japánban a családtagok sem jöhetnek látogatóba ok nélkül: minden családi összejövetelnek jó okkal kell történnie.

A japánok ételkultúrája más országok vallási kultúrájával vetekszik. Ez egy szent és sérthetetlen folyamat, amit nem lehet az utcán sétálva végezni: le kell ülni, és nyugodtan étkezni. A tömegközlekedésen fogyasztott ételek szintén tabunak számítanak, bár a távolsági vonatokon azért szolgálnak fel ételeket az utasoknak.

Még Tokió legzsúfoltabb belvárosában sem hallani dudáló autósokat, mivel ezt egy nagyon illetlen és goromba dolognak tartják. Az emberek inkább türelmesen várakoznak és nem zavarják egymást a közlekedésben, míg nálunk, Európában például ez egy rendkívül bevett forma a vezetés közbeni elégedetlenség kifejezésére és a stressz enyhítésére.

A helyi konyhában egyszerűen elképzelhetetlenek a hús nélküli ételek, minden fogás állati eredetű. Még a közönséges tésztát is húsleves alapban készítik, tehát egy vegetáriánusnak nem lesz könnyű dolga ebben az országban, mert könnyen lehet, hogy még a zöldséges ételének elkészítéséhez is állatoknak kellett szenvedniük.

Ha valaki nyilvános helyen fújja az orrát, azt a tiszteletlenség jeleként értelmezik. Ha a helyi embereknek folyik az orra, akkor papír zsebkendő helyett maszkot kell maguknál hordaniuk. Érdekes, hogy ilyen kényesen állnak ehhez a dologhoz, míg például a tésztaételek fogyasztása közbeni zümmögés és az étkezés közben kiadott hangok például teljesen elfogadottak náluk.

A felkelő nap országában a meglehetősen szörnyű munkakörülmények miatt az embereknek nem sok esélyük van rá, hogy saját hobbinak, a kedvenc sportjuknak vagy utazási vágyaiknak hódoljanak. Egy átlag japán heti 60 órát dolgozik, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag semmi szabadideje sincs.

Japánban nem szokás más ember munkáját elvégezni. A munka teszi az embert a társadalom teljes jogú tagjává, teljesen mindegy, hogy irodai dolgozó vagy mondjuk takarító az ember. A japán emberek tehát egyenesen sértésnek vehetik, ha megpróbálunk nekik segíteni munka közben - úgy értelmezik, hogy megpróbáljuk elvenni tőlük a munkahelyüket.

Tokióban szinte egyáltalán nincsenek kukák, ezért az emberek egyszerűen az utcára dobják a zsákokba szelektíven gyűjtött szemetet, ahonnan a kukások aztán elviszik. Ennek elsődleges oka, hogy a 2000-es évek elején gyakran történtek kukába rejtett pokolgépekkel végzett terrorista támadások, ezért inkább száműzték azokat a nagyvárosokból.

Ennek okán cigarettacsikk gyűjtők sincsenek – de nem is nagyon kellenek, az emberek ugyanis nem dohányozhatnak bárhol, kizárólag az erre kijelölt helyeken.

A japán társadalomban semmi nem maradhat észrevétlenül. Elég egy kissé megváltozott hang, és már érkezik is a kérdés: „minden rendben?”. Az emberek itt szavak nélkül, pusztán a tetteikből és gesztusaikból is értik egymást, és messzemenő következtetéseket képesek leszűrni belőlük.

A nemek közti egyenlőtlenség rendkívül erősen jelen van az országban. A nők alapvető dolga, hogy otthon legyenek és házimunkával, illetve a család gondozásával töltsék az idejüket. Ha ennek ellenére egy japán nő mégis úgy dönt, hogy karriert épít, akkor meg kell birkóznia azzal a ténnyel, hogy a munkája nem fog annyit érni, mint egy férfi kollégájának a munkája.

Mint minden éremnek, ennek is két oldala van: házasság után ugyanis például a férjek keresete egyenesen a nőknél landol, akik ebből vezetik a háztartást, és zsebpénzt adnak férjüknek.

A főnökökkel és kollégákkal közös bárlátogatásnak nagy hagyománya van ebben az országban. Úgy vélik, hogy ezáltal erősödnek a munkahelyen belüli kapcsolatok. Az alkalmazottak egyfajta rabszolgaságban vannak ilyen szempontból: ha nem tartanak a főnökükkel és a kollégáikkal, akkor könnyen kiszorulhatnak a csapatból.

Természetesen, ha egy alkalmazott nem akar menni, akkor senki nem fogja erőltetni, ugyanakkor a visszautasítást a japán etikett szabályait betartva kell megtennie úgy, hogy ne sértse meg a munkáltatóját, aki meghívta őt, hogy kvázi a pénzén szórakozzon.

Japánban az embereknek gyakran kell bent maradniuk túlórázni, és egyáltalán nem bánják. Például az irodai alkalmazottak fizetése a cégnél eltöltött időtartam függvényében változik, és nem a különféle érdemek miatt. Az alkalmazottak ezért igyekeznek minél több munkát vállalni, és egyre inkább bebiztosítani magukat a cégnél.