Két kerek vasbeton cölöp tartja a La Manche csatorna felszíne felett, 13 kilométerre a brit partoktól. És bár látszólag csak egy átlagos tengeri platform – egy halom fémhulladék, ami a nyílt tengeren rozsdásodik –, valójában nem az. Ez a Sealand nevű, bolygónk egyik legkisebb, el nem ismert állama.
A büszke, független hercegség 1967 óta létezik ezen a platformon, és története tele van izgalmas eseményekkel: háborúkkal, palotaforradalmakkal, árulásokkal, machinációkkal és technoutópiákkal. A hercegségnek saját valutája, zászlaja, himnusza, útlevelei és bélyegei is vannak. Csak egyetlen apróság hiányzik: a nemzetközi elismerés.
Rádióállomástól az államig
A második világháború éveiben Nagy-Britannia négy tengeri erődöt épített a Temze torkolatának védelmére a német légitámadások ellen. Mindegyikük két üreges vasbeton toronyból állt, amelyeket felül egy 4000 négyzetméteres fémplatform kötött össze. Ezen légvédelmi eszközök helyezkedtek el, a tornyok belsejében pedig egy 300 fős helyőrség kapott helyet. Ugyanitt voltak a generátorok, valamint az üzemanyag- és édesvízkészletek is.
De aztán a háború véget ért, a katonákat és a technikát elszállították az erődökről, és a platformokra többé senkinek sem volt szüksége. Így álltak ott, rozsdásodva a tengerben, amíg egyiküket észre nem vette Roy Bates, a brit hadsereg nyugalmazott őrnagya.
Kezdetben helyet keresett a kalózrádiójának. Arról van szó, hogy a 60-as években a BBC csak késő éjszaka játszott pop- és rockzenét, ami nem tetszett a fiataloknak. Ekkoriban tört ki a kalózrádió-állomások láza. Lelkes vállalkozók a háborúból megmaradt, elhagyatott létesítményeken alapítottak ilyeneket, és éjjel-nappal sugározták a népszerű zenéket. A brit kormány harcolt a kalózok ellen, azok bujkáltak, de az erők egyenlőtlenek voltak – az adásba kerülő jeleket elég könnyen bemérték.
Roy Bates éppen egy ilyen, Radio Essex nevű rádióállomás tulajdonosa volt. Miközben megbízható búvóhelyet keresett az adásokhoz, felfigyelt a parttól 13 kilométerre lévő, elhagyatott Fort Roughs katonai platformra. Miután felmászott rá és átvizsgálta az összes szerkezetet, Bates hirtelen meggondolta magát a rádiószoba telepítésével kapcsolatban. Egy teljesen őrült ötlet jutott eszébe: egy saját állam.
De Roy nem volt kalandor, teljesen komolyan közelítette meg ezt az ötletet. A helyzet az, hogy a brit joghatóság a 60-as években csak a parttól számított három tengeri mérföldes (kb. 5,5 km) távolságra terjedt ki, míg a platform hét tengeri mérföldre (kb. 13 km) volt. Formálisan tehát semleges vizeken állt, és teljesen senki földje volt. Ha pedig így áll a dolog, mi akadályozhatta volna meg abban, hogy saját tulajdonának és legfőbb állami vagyonának nyilvánítsa?
Már csak kevés dolog maradt hátra: a családját a platformra szállítani és hangosan kikiáltani a függetlenséget. Amit Bates 1967 szeptemberében meg is tett. Ő maga lett a független állam hercege, felesége I. Johanna hercegnő, lánya, Penelope hercegnő, fia, Michael pedig a trónörökösi címet kapta. Az egész Bates család felvonta az általuk kitalált állami zászlót az árbocra, és nagy csinnadrattával ünnepelték meg a függetlenség napját. Így született meg Sealand állama.
Függetlenségi háború
A brit katonák, akik azért érkeztek a platformhoz, hogy rendet tegyenek és elkergessék a pimasz trónbitorlót, nem kis nehézségekbe ütköztek. Először is, nem tudtak feljutni – az erődnek nem volt kikötőhelye, és alulról gyakorlatilag sebezhetetlen volt. Másodszor, Sealand lakossága (maga a herceg, családja és barátai) fegyverekkel kezdtek a levegőbe lövöldözni, jelzőfényeket gyújtottak és azokat a vízbe dobálták. És bár ezek a cselekmények nem jelentettek valós életveszélyt, a megszállókat a tengerről elkergetni esély sem volt. Levegőből sem, mivel Roy Bates, előre látva az események ilyen alakulását, két magas árbocot állított fel a fedélzeten, amelyek megakadályozták a helikopterek leszállását. A katonáknak dolgukat végezetlenül kellett távozniuk. Viszont az ügyet átadták a rendőrségnek, akik letartóztatták Bates-t, amint partra szállt készletekért. A nyugalmazott őrnagyot illegális fegyvertartással vádolták meg, és az ügyet bíróság elé vitték.
És itt történt egy furcsa, de teljesen igazságos esemény. A bíróság nem volt hajlandó Royt bűnösnek találni, azzal az indokkal, hogy a „bűncselekményt” nem Nagy-Britannia területén követte el. Következésképpen a brit törvények rá nem alkalmazhatók. Bates-t közvetlenül a tárgyalóteremben szabadon engedték, és ez teljes győzelmet jelentett Sealand számára. Sőt, a herceg úgy döntött, hogy Nagy-Britannia ezzel gyakorlatilag elismerte államának függetlenségét.
De természetesen ez nem így volt. Nagy-Britannia egyszerűen nem akart nyilvánosságot, ami miatt az ország hírneve csorbát szenvedett volna. Ezért a hatóságok egyszerűen legyintettek erre a „bödönre”. És valóban, miért is kéne bármit tenni, ha Sealand csendben és nyugodtan viselkedik – nem támaszt területi igényeket, nem kritizálja a brit kormányt, nem tart sajtótájékoztatókat. Hadd létezzen csak nyugodtan, semmi kár nem származik belőle.
Államcsíny
Mindeközben a hercegség elkezdte felvenni az államiság jegyeit. Alkotmánya, címere és himnusza lett. Essex egyik pénzverdéjében Bates megrendelést adott valuta – sealandi dollár – készítésére, I. Johanna hercegnő profiljával. Az élet kezdett helyreállni, a hercegség lakossága pedig új alattvalókkal gyarapodott. Sealand „virágkorában” egyszerre 50 ember élt a platformon. Közülük Roy herceg még kormányt is választott, egy miniszterelnökkel az élén.
Ő szervezte meg az első palotaforradalmat Sealand történetében. Bármennyire is abszurd volt a helyzet, az ügy egyáltalán nem volt tréfadolog. 1977-ben Bates-t, azzal az ürüggyel, hogy kaszinót hoznak létre a platformon, a szárazföldre csalták. Elutazott Ausztriába, a hercegséget pedig Michael hercegre bízta, aki akkor mindössze 20 éves volt. Kis idő múlva a platformra helikopterről, létrán ereszkedett le Sealand „miniszterelnöke”, aki, amint Michael hátat fordított neki, megütötte, megkötözte és az „állami börtönbe” zárta. Ő maga pedig Sealandet gyorsan a saját tulajdonának nyilvánította.
Az államcsínyről értesülve Roy dühbe gurult. Visszatérve Britanniába, felbérelte egy barátját, aki egyben helikopterpilóta is volt, és részt vett az első James Bond-filmek forgatásán, hogy egy fegyveres osztagot, benne magát Royt is, szállítsa a platformra. De harcra nem került sor – látva a fegyveres embereket, az összeesküvők megadták magukat.
Sealand hercegség rövid életében más bűnügyi esetek is előfordultak: az állam nevében ismeretlenek több száz útlevelet nyomtattak, amelyek később bűnügyekben bukkantak fel Európa-szerte. Ez remek ötlet és ügyes húzás volt – van egy komoly dokumentumod, jó minőségű papírra nyomtatva, címerrel és kék pecsétekkel, mi lehet vele a gond? Az ország nem létezik? Na és ki tud erről, próbáld csak megjegyezni a bolygón létező mind a százötven államot!
A rozsdásodó hercegség
Napjainkban Sealand tovább él, mintha csak gúnyt űzne a nemzetközi jogból. Egyetlen ország sem ismerte el soha, de a hercegségnek erre nincs is szüksége. Gazdasági tevékenységet folytat, ami abból áll, hogy megpróbálja magát minél drágábban eladni. Sealand jelenlegi hercege, a korábbi trónörökös, Michael, romantikus édesapjával ellentétben pragmatikusabb embernek bizonyult. 750 millió euróért kínálta eladásra a platformot. És úgy tűnt, vevők is akadtak (a legnagyobb kalóz torrentoldal, a The Pirate Bay), de sajnos egy ilyen üzletet szakszerűen lebonyolítani nem lehetséges.
Ezért a modern Sealand teljesen az online térbe költözött. Michael létrehozta a hercegség weboldalát, ahol elég sikeresen árulja az állami szimbólumokat – pólókat, Sealand címerével ellátott bögréket, grófi és hercegi címeket. Az árak egyébként nem sealandi dollárban, hanem brit font sterlingben vannak megadva: a bögrék £9,99-ért, a nemesi címek £29,99-tól kezdődnek.
És amíg az online kereskedelem virágzik, jövedelmet hozva a parton élő Michaelnek, hercegségének területe rozsdásodik és pusztul. Senki sincs a platformon, csupán a 45 éves őr, Barrington őrzi azt a hívatlan vendégektől. Kívülről Sealand egy ipari szemétlerakóra emlékeztet: egy halom műanyag láda, összegabalyodott drótkötegek, rozsdás ócskavas hegyek, középen pedig egy szélgenerátor, ami úgy nézett ki, mintha bármelyik pillanatban ledőlhetne. Amikor a hullámok különösen magasak, egész Sealand ingadozik és nyög, mint egy régi függőhíd. Belülről még lehangolóbb. A platform mindkét „lába” egy-egy beton toronyból áll, amelyekben kör alakú helyiségek vannak – hidegek, nyirkosak, penészszagúak. Ezekben találhatók a vendégszobák, az őrszoba, a konferenciaterem és az őr bunkerhez hasonló lakhelye.
Természetesen egyszerűbb és kényelmesebb Sealand hercegségét egy meleg essexi házból irányítani, állampolgárságot és címeket árulva az állami közösségi média fiókból. És nem is rosszul, mellesleg – a világ tele van különcökkel, akik készek egzotikus állampolgárságot vásárolni, hercegi címmel megspékelve.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
