A legtöbb nagyobb településen és néhány faluban, ahol fűtött épületekkel és kazánházakkal rendelkező gazdaságok működtek, víztornyokat telepítettek. Ezek előtt természetesen artézi kutakat fúrtak a megfelelő mélységbe.
Ezt a fémből készült víztoronytípust egyébként Rozsnovszkij-víztoronynak nevezik. Egy szovjet mérnökről kapta a nevét, aki 1936-ban tervezte meg ezt az olcsó és gyorsan felépíthető víztoronytípust.
A múlt század 50-es éveiben a téglából készült tornyok (amilyenek például a vasútnál voltak) építése 6 hónaptól akár több ideig is eltartott, és az ilyen építmények költsége akkoriban túl drágának bizonyult. Ezzel szemben Anton Rozsnovszkij tornyainak felépítése átlagosan nem tartott tovább egy munkahétnél, a költségük pedig töredéke volt a téglának.
Az üzemben előregyártott alkatrészeket a helyszínre szállították, összehegesztették, majd a tornyot traktorokkal emelték a helyére. A bennük tárolható víz mennyisége 15 m³-től 50 m³-ig terjedhetett (a torony magasságától és térfogatától függően). Napjainkban is telepítenek hasonló víztornyokat, de ehhez már darut használnak:
Függetlenül attól, hogy a víztorony fémből van vagy sem, vajon miért nem fagyott be benne a víz télen, a nagy hidegben? A leggyakoribb magyarázat szerint a víz a toronyban folyamatosan cserélődött. A fogyasztók elhasználtak belőle egy bizonyos mennyiséget, többek között az utcák mentén elhelyezett közkutakon keresztül. A szivattyú pedig folyamatosan pótolta a szükséges vízmennyiséget a kútból.
A tornyokat mindig úgy tervezték, hogy -30 °C-os fagyban a vízfogyasztás elérje a torony térfogatának kétszeresét naponta. A beérkező víz hőmérséklete általában +8-10 °C. A víz így nem tudott megfagyni, de csak akkor, ha megvolt a megfelelő vízkivétel és utánpótlás a kútból. A víztornyok méretétől függően a minimális átfolyás 0,05 m³/óra és 1 m³/óra között mozog, -5 °C és -40 °C közötti léghőmérséklet és legfeljebb 6 m/s szélsebesség mellett.
De mi történt éjszaka a fagyban, amikor nem volt (akkora) vízfogyasztás? Nézzük meg a Rozsnovszkij-torony szerkezeti rajzát:
A rajzon jégvisszatartók láthatók (12.). Ez azt jelenti, hogy a tartály belsejében a kisebb mértékű jégképződés gyakorlatilag megengedett volt. Azonban amikor újabb adag víz érkezett a kútból, ez a jég gyorsan elolvadt.
Különösen erős fagyok idején előfordult, hogy a szivattyút folyamatosan járatták, és a vész-túlfolyó csövön keresztül kifolyó víz valóságos jéghegyeket képzett a torony körül.
Jobb volt hagyni, hogy ez a jéghegy a torony mellett képződjön, mintsem kockáztatni, hogy maga a víztorony fagyjon szét. Néhány víztoronyban belső túlfolyó-, illetve vízkeringető rendszer is működött.
Ha felülről érintőleges (tangenciális) irányban vezették be a vizet, az átkeverte a tartály tartalmát, így a víz sokáig nem fagyott meg.
A Rozsnovszkij-típusú víztornyok modern változatait már szigetelik, és profillemezből vagy bádoglemezből készült burkolattal látják el.
Egyes régiókban a tornyokat poliuretánhab ráfújásával (szórásával) szigetelik. Ha ezt kívülről homlokzatfestékkel is lefestik, az ilyen hőszigetelés hosszú ideig tartós marad.
Mint láthatod, ezek a víztornyok a nem megfelelő üzemeltetés mellett igenis be tudtak fagyni. Azonban, hogy ez ne történhessen meg, az üzemeltető szakembernek ismernie kellett a fagyos időszakokra vonatkozó alapvető vízfogyasztási adatokat. Pontosan ezen alapult a maga korában zseniálisnak és egyszerűnek számító szerkezet sikere.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
