Ennek a cikknek az a célja, hogy eloszlassa a radikális feminizmus egyik legmakacsabb tévhitét: azt az állítást, hogy a nők képesek a férfiakkal teljesen egyenrangúan szolgálni a hadseregben, és korlátozások nélkül részt venni a harci cselekményekben.
A világ (és különösen a filmipar) persze szereti a látványos képeket: fegyveres női járőrök, katonanők rendezett sorai Izraelben, vagy fotók a 33., „Caracal” könnyűgyalogos zászlóaljról. Sokak számára ez szinte az ország turisztikai védjegyévé, a nemek közötti egyenlőség vizuális jelképévé vált.
Ezeket a felvételeket sokan meggyőző érvként kezelik – mondván, a nők ugyanúgy helytállnak a katonai szolgálatban, mint a férfiak. A valóság azonban erősen különbözik az Instagram-posztoktól és az újságcikkektől.
Egy kis történelem: Izrael állam 1948-as megalapítása óta sorozzák be a nőket, de főként a hátországba vagy kiszolgáló egységekhez. Az ok prózai volt: a férfihiány. Az 1973-as jom kippuri háború után az Izraeli Védelmi Erők (IDF) drasztikusan növelte a hadsereg létszámát, így a férfi munkaerő hiánya kritikussá vált. Ekkor nyitottak meg a nők előtt olyan katonai szakterületeket, amelyek korábban zártak voltak, de a kísérlet bonyolultabbnak bizonyult a vártnál.
2004-ben hozták létre a vegyes nemű „Caracal” gyalogos zászlóaljat, amelyet kísérleti terepnek szántak. A hadsereg orvosi és elemző egységei figyelemmel kísérték a nők harci hatékonyságát, és összevetették azt a férfiakéval. A cél pragmatikus volt: kideríteni, érdemes-e nőket beosztani az első vonalbeli harcoló alakulatokhoz. Az eredmények azonban korántsem voltak biztatóak.
Statisztikailag a férfiak és nők közötti különbségek első ránézésre csekélynek tűnhetnek: a nők átlagosan 10 cm-rel alacsonyabbak, testtömegük pedig mintegy 20%-kal kevesebb. Ám valós harci terhelés mellett ezek az eltérések óriási szakadékká mélyülnek.
A fő probléma a medence felépítésében és a csontsűrűségben keresendő: a nők lábszárcsontjai 10-12%-kal vékonyabbak, a csavaró erőkkel szembeni ellenállásuk pedig 40-45%-kal alacsonyabb. Intenzív dinamikus terhelés esetén a nők rövidebb lépésekre váltanak, ami megnöveli azt az időt, amíg mindkét láb a talajjal érintkezik. Ennek eredménye, hogy a lábszár és a lábfej fáradásos törései sokkal gyakrabban fordulnak elő náluk, mint a férfiaknál.
Ugyanilyen kritikusak a vállöv izomtömegében mutatkozó eltérések – ez a nőknél 45-50%-kal kevesebb. A szív perctérfogata 20-25%-kal, a maximális oxigénfelvétel pedig 20%-kal alacsonyabb. Mindezek következtében a nők aerob és anaerob állóképessége nagyjából a fele a férfiakénak.
További fiziológiai kockázatot jelent a méhsüllyedés veszélye a 10 kg-ot meghaladó súlyok cipelésekor. Már önmagában a golyóálló mellény is közel 8 kg-ot nyom, a harci hátizsák és az egyéb felszerelések pedig tovább növelik ezt a terhelést.
Ezen adottságok miatt a parancsnokság speciális könnyítéseket vezetett be: a „Caracal” zászlóalj alapkiképzésén a férfiaknak 57 km-es távot kell teljesíteniük, míg a nőknek 37 km-t. A teljes menetfelszerelés súlya a férfiaknál 15 kg, a nőknél 12 kg. Ám még ezek az intézkedések sem oldják meg az alapproblémát: a nők alkalmazása a harcoló alakulatoknál továbbra sem elég hatékony.
Erre ékes példa a közelmúltbeli botrány a harckocsizókkal. A hadsereg leállította a női harckocsizók toborzását, mivel a jelentkezők mintegy 80%-a elbukott a fizikai felmérőkön. Az interneten hamar elterjedtek azok a videók, amelyeken a „Merkava” harckocsik női töltőkezelői hatalmas erőfeszítések árán, fél perc alatt tudják csak betölteni a lövedéket. Ilyen teljesítmény mellett a harci hatékonyság szempontjából jobb, ha egyáltalán nincs tank a fronton, mint ha ilyen személyzettel küldik harcba.
2020 óta az izraeli hadsereg fokozatosan, szinte a nullára csökkentette a nők jelenlétét a közvetlen harci alakulatoknál. Az önkéntes nők számára ugyan továbbra is nyitva áll a lehetőség a harci szolgálatra, de a kiválasztás rendkívül szigorú, ugyanolyan követelményeket kell teljesíteniük, mint a férfiaknak és kiemelkedő fizikai felkészültséget követel.
Tehát a látványos fotók és a média által felkapott történetek ellenére a nők katonai szolgálatának valósága az izraeli hadseregben összetettebb, mint amilyennek elsőre tűnik. Fontos megjegyezni, hogy a hadseregnek számos technikai, sőt intellektuális szakterülete van – például a drónkezelés vagy a tüzérség –, ahol a nők bizonyos esetekben még hasznosabbnak is bizonyulnak, mint a férfiak. A „Karakal” zászlóalj példája ugyanakkor rámutatott: a gyakorlatban a közvetlen frontvonalon való egyenlő részvétel nem csupán törvények vagy társadalmi elvárások kérdése, hanem olyan fiziológiai korlátoké is, amelyeket nem érdemes feszegetni vagy figyelmen kívül hagyni.
