- először is, a papír az csak papír, elveszíted, elszakad, ellopják, semmit sem ér – csak hátrányai vannak;
- másodszor meg az érmék… azok valahogy kézzelfoghatóbbak. Az ember a „saját bőrén” érezte, hogy milyen gazdag vagy szegény. Valljuk be, azért jó érzés, ha valami nehéz és csilingel a zsebedben.
Bizony ám, a 18. században az USA-ban, a demokrácia, tolerancia és sokféleség fellegvárában, a háziasszonyokat csak úgy fogták és felakasztották.
Nem máglyán égették meg őket, és nem is boszorkánysággal vagy fekete mágiával vádolták őket. Ráadásul nem is az inkvizíció csinálta, hanem a seriffek.
Vagyis a hivatalos állami szervek!
El tudod ezt képzelni?
Én nem!
De miért bántak ilyen barbár módon az átlagos háziasszonyokkal? Miért kellett ilyen szigorúan büntetni őket?
El sem fogod hinni!
A boldogság!
Igen, a nők boldogságvágya vezetett ehhez. Tudniillik, sok nő vágyott a hétköznapi boldogságra, például arra, hogy egy herceg jöjjön fehér lovon, elhalmozza őket gazdagsággal, és elvigye egy mesebeli helyre, vagy legalább egy fényűző otthonba.
De sajnos hercegből kevés van, és nem jut mindenkinek, sem most, sem régen. Sőt, régen még inkább! A herceghiány mintha… krónikus lenne. És mit csináljon az ember lánya, ha a herceg csak nem akar jönni? Vagy beesett egy átlagos férfi az életébe, de az azért messze van a hercegtől: kevés a pénze, nincsenek szolgái, és még a konyhában is dolgoztat?
Pontosan!
Úgy kell tenni, hogy… minden meglegyen, és minden a tiéd legyen, de neked ezért ne kelljen fizetned. Hiszen, ahogy a mondás is tartja, mindenki a saját boldogságának kovácsa. És néhány amerikai nő a 18. század közepén úgy döntött, hogy követi ezt az elvet.
Akkoriban az USA-ban ezüst pénzérmék voltak forgalomban. Papírpénz még nem létezett (vagyis létezett valami, utalványnak hívták, de az amerikaiak nem igazán becsülték:
Az érmék így néztek ki:
Ezek teljesen, 100%-ig tiszta, ezüst érmék voltak. És milyen furcsa, 999,99-es finomságú, szín tiszta ezüstből készültek. Az amerikaiak büszkék voltak a pénzükre, mert úgy tartották, hogy az övék a leg:
A. Szebb.
B. Nehezebb.
C. Nagyobb.
De valaki megzavarta ezt a mesébe illő idillt. A 18. század második felében valaki elkezdte szándékosan „elrontani” az érméket. Vagyis az érmékből „kivonták” az ezüstöt, és helyette más fém darabokat tettek bele, úgy, hogy a „hamis” érme súlya megegyezzen az eredetiével.
Egy átlagember, aki nem szakértő, soha nem tudta volna megállapítani, hogy az érme hamis, mert a hamisítás olyan profi szinten készült, ami egy mezei csaló számára elérhetetlen.
Az USA hatóságai fejvesztve keresték a profi hamisítók titkos műhelyét, akik tönkretették az ország pénzügyi rendszerét. De sehogy sem sikerült rájuk akadni.
Közben az érmék szinte az összes déli államban felbukkantak, mintha nem egyetlen ember vagy egy kis csoport, hanem egy egész titkos műhelyhálózat állt volna a dolog mögött, akik csak hamis dollárokat gyártottak. A 20. század végi drogkartellek elbújhattak volna a sarokban megszégyenülve, mint egy rossz gyerek, ahhoz képest, ami akkoriban az USA-ban zajlott.
De!
Idővel pedig!
Elkezdtek észrevenni valamit!
Egy apró, de jelentős dolgot kezdtek észrevenni, amire korábban senki sem figyelt fel. Minden hamis érme, amit bankokban vagy figyelmes üzletekben felfedeztek, … nőktől származott. És ez elindított egy gondolatmenetet, hogy hol is „van a kutya elásva”.
És valóban, ott volt elásva a kutya!
A seriffek elkezdték megfigyelni azokat a nőket, akik legalább egyszer adtak már be ilyen hamis dollárt a bankba. És aztán kiderült, hogy…
A HAMIS ÉRMÉKET NŐK ÖNTÖTTÉK!
Egyszerű amerikai háziasszonyok, nem gazdag, egyedülálló nők, néha idősebb asszonyok, akik párban éltek (akkoriban ez volt a szokás). És ezek a nők mind ezüstérméket öntöttek, de ezüst nélkül (mármint volt benne ezüst, de csak kb. 20%-a annak, amennyinek lennie kellett volna).
A pénzhamisítás akkoriban a legsúlyosabb bűnnek számított, egyenrangú volt a gyilkossággal, rablógyilkossággal és hazaárulással. Halálbüntetés járt érte, nemtől függetlenül.
Úgyhogy a nőket egyszerűen elkezdték felakasztani… mi mást tehettek volna?
Hiszen nem lehetett hagyni, hogy összeomoljon a pénzügyi rendszer!
Bármilyen könyörtelen is, a módszer bevált, a tömeges érmerontás megszűnt. Csak a legelszántabb háziasszonyok folytatták a feketemunkát a halálbüntetés ellenére is. De idővel elfogták őket, és a törvény teljes szigorával sújtottak le rájuk.
De volt még egy kérdés, amit a hatóságok sokáig nem tudtak megfejteni: hogyan tanulták meg a háziasszonyok ilyen profi szinten hamisítani az érméket?
Kiderült, hogy megtanították nekik!
A letartóztatott nők kihallgatása során kiderült, hogy volt valaki, egy férfi, aki… most kapaszkodj meg… zseniális marketingtervet eszelt ki. Bejárta az országot, nem túl gazdag, de ambiciózus nőket keresett, és eladta nekik:
PÉNZCSINÁLÓ KÉSZLETEK NŐKNEK – „DOBD ÖSSZE A PÉNZT!”
Oké, a név csak vicc volt, de a tény az tény: egy férfi azzal csábította el a nőket, hogy az általa készített sablonnal egyetlen igazi ezüstérméből 5 hamisat is tudnak önteni. A készletet 60 dollárért árulta (ami akkoriban komoly pénznek számított), azzal érvelve, hogy pár nap alatt akár 5-10-szer ennyit is elő tudnak állítani, és már az első napon szép hasznot zsebelhetnek be.
Ezek a sablonok tökéletesen lemásolták az ezüstérmék elő- és hátlapját. Csak fel kellett olvasztani az ezüstöt a tűzhelyen, összekeverni olcsóbb fémekkel a megfelelő arányban, és beleönteni a sablonba.
És voilá, máris ötször gazdagabb lettél!
Ki ne harapna rá egy ilyen üzleti tervre 500% haszonnal?
Nos, a nők be is kapták a csalit.
Aztán később meg is fizettek érte!
Tulajdonképpen ez az esemény lett az egyik oka a papírpénz elterjedésének, amit aztán már olyan jól tudtak nyomtatni, hogy nem lehetett hamisítani.
De ki lehetett az a férfi, aki ezeket a barkács, érme-kézműves készleteket árulta a nőknek?
A férfit Glazier Wheeler-nek hívták. Egy rendkívül eszes és ügyes férfi volt, aki a 18. század elején született az USA-ban. Már fiatal korában kitűnt kézműves és tudományos képességeivel: értett a kovácsoláshoz, gravírozáshoz, és alapos ismeretei voltak a kémiában és a kohászatban.
Wheeler felismerte, hogy pénzt csinálni közvetlenül sokkal vonzóbb, mint hagyományos módon dolgozni érte. Ezért elhatározta, hogy megtanulja hamisítani az ezüstérméket. Olyan tökélyre fejlesztette a módszert, hogy a hamisítványait szinte lehetetlen volt megkülönböztetni az eredetiektől. Kezdetben maga hamisított érméket, de később rájött, hogy biztonságosabb és jövedelmezőbb, ha másokat von be a bizniszbe.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
