Hogyan válaszoljunk higgadtan és magabiztosan a sértésekre: „Lucifer-effektus”, avagy a legkegyetlenebb börtönkísérlet

Mindannyian találkoztunk már gorombasággal, csípős megjegyzésekkel vagy sértésekkel. Az ilyen helyzetek gyakran zavarba ejtőek: szeretnél méltó választ adni, de úgy, hogy közben megőrizd az önbecsülésedet, és ne súlyosbítsd a konfliktust.

Kevés ember gondolkodik el azon, hogy a gorombaság elviselése aláássa az önbecsülésünket, és olyan mintát alakít ki, amelyben az emberek elkezdik normálisnak tekinteni a tiszteletlenséget. Úgy gondolják, hogy „velem ezt meg lehet csinálni”.

Ezt az elvet szemléletesen megerősítik a pszichológiai kutatások, amelyek közül a legkiemelkedőbb az 1971-es Stanfordi börtönkísérlet volt. De először ejtsünk pár szót a gorombaságról.

Hogyan válaszolj nyugodtan és magabiztosan a sértésekre?

A konfliktushelyzetekben való nyugalom és magabiztosság megőrzésének képessége nem veleszületett tulajdonság, hanem egy fejleszthető készség. A gorombaságra adott megfelelő reakció nemcsak lehetővé teszi, hogy megvédd magad, hanem azt is megmutatja másoknak, hogy tiszteled a saját határaidat.

Az első és legfontosabb: őrizd meg a nyugalmadat.

Annak, aki sérteget, a célja az, hogy kibillentsen az egyensúlyodból. A gorombaságra válaszul fontos, hogy ne engedj az érzelmeidnek: a nyugalmad lefegyverzi az agresszort.

Fontos, hogy tarts egy kis szünetet, és vegyél egy mély lélegzetet. Ez időt ad arra, hogy uralkodj az érzelmeiden.

Használj semleges válaszokat, például: „Értem a nézőpontodat” vagy „Sajnálom, hogy így gondolod”.

Egy másik működő módszer a „lefegyverző egyetértés”.

Ez a technika lehetővé teszi a feszültség oldását azáltal, hogy egyetértesz a sértővel, de nem állsz át az ő oldalára.

Például:

A „Soha semmit nem csinálsz időben!” mondatra válaszolhatod: „Lehet, hogy nem mindig érek rá, de dolgozom ezen.”

Ha a gorombaság folytatódik, fontos jelezni, hogy nem vagy hajlandó ezt elviselni. Ezt udvariasan, de határozottan teheted meg.

Egy mondat, ami mindig és mindenhol működik:

Tartsunk egy kis szünetet. Majd akkor folytatjuk a beszélgetést, ha abbahagyod a gorombáskodást.

A kommunikáció során az emberek gyakran kerülik a nyílt konfrontációt, hogy ne legyen őszinte és közvetlen konfliktus.

Leggyakrabban a beszélgetőpartner megpróbálja azt a látszatot kelteni, hogy valamit félreértettél, és megpróbál kínos helyzetbe hozni. A legjobb ilyenkor, ha nyugodt maradsz, és nem keveredsz bele értelmetlen vitába, megőrizve a nyugalmadat.

Miért nem szabad eltűrni a tiszteletlen bánásmódot?

Az emberek úgy bánnak veled, ahogyan te megenged nekik. Ez tény. Ha eltűröd a sértéseket, az a környezeted tudatában úgy rögzül, mint egy teljesen elfogadható viselkedés veled szemben.

1. A gorombaság rombolja az önbecsülésedet.

Minden figyelmen kívül hagyott sértés csapást mér az önbizalmunkra. És fokozatosan elkezdjük úgy látni magunkat, ahogyan az agresszor leír minket. Ahogy mondják, ha valakinek 30 napig azt mondogatják, hogy ő egy disznó, akkor a 31. napon röfögni kezd.

2. Az agresszió fokozódik, ha nem állítják meg.

Ha valaki látja, hogy a gorombasága következmények nélkül marad, akkor ezt jelzésként érzékeli az agresszió fokozására.

Hogyan alakíts ki egészséges határokat? Nagyon egyszerű: légy következetes. Ha jelezted, hogy nem vagy hajlandó eltűrni a tiszteletlenséget, akkor tartsd magad ehhez az elvhez minden helyzetben. És cselekedj. Ha a kéréseid nem működnek, akkor mondj le a kapcsolatról azokkal, akik figyelmen kívül hagyják a határaidat.

A legkegyetlenebb pszichológiai kísérlet

És most nézzük meg azt a bizonyos cikk elején már említett „Lucifer-effektust”.

1971-ben egy amerikai tudós, Philip Zimbardo professzor úgy döntött, hogy megvizsgálja, milyen gyorsan válhatnak átlagos emberek szadistákká vagy áldozatokká, ha egy bizonyos társadalmi szerepet kapnak.

A kísérlethez 24 pszichésen egészséges férfi egyetemista hallgatót választott ki, akik szigorú válogatáson estek át. A fiataloknál semmilyen pszichés rendellenességet nem találtak.

A Stanfordi Egyetem alagsorát börtönné alakították át. A 24 önkéntes hallgatót véletlenszerűen két csoportra osztották: „őrökre” és „foglyokra”.

A szerepérzet megteremtése érdekében az „őröknek” khaki színű egyenruhát, gumibotokat és sötét szemüveget adtak, ami elrejtette a szemüket. Mindezt azért tették, hogy hangsúlyozzák a hatalmukat.

A „foglyokat” köntösbe és papucsba öltöztették – valami rabruhaszerűségbe -, sőt, egyenesen otthon „tartóztatták le” őket, a nevük helyett pedig számokat kaptak.

Az őrök teljes cselekvési szabadságot kaptak. Az egyetlen tilalom a fizikai erőszak alkalmazása volt.

Ami ezután történt, az mindenkit sokkolt. Mindössze néhány nap alatt a diákok teljesen beleélték magukat a szerepükbe.

Eleinte az „őrök” barátságosan viselkedtek, de már a második napon – 36 óra elteltével – elkezdődtek az első konfliktusok.

Az őrök elkezdték alkalmazni az érzelmi elnyomást. Megtiltották az alvást, megalázták, abszurd parancsok végrehajtására kényszerítették, megalázták a „foglyokat”, szadista pszichológiai játékokat találtak ki, megfosztották őket az ágyneműjüktől.

Két nap elteltével, miután tudomást szereztek egy lehetséges szökési kísérletről, az őrök fokozták az ellenőrzést. Miután megérezték szerepük hatalmát, a zárkaellenőrzések egy órásra nyúltak, a foglyokat fekvőtámaszokra kényszerítették, szóban alázták, sőt, még a WC-ket is puszta kézzel kellett kitakarítaniuk.

72 óra elteltével a foglyoknak ajánlatot tettek: elhagyhatják a kísérletet, ha lemondanak a pénzről. De ami érdekes, hogy senki sem ment el, mivel a kutatók feltételül szabták a kegyelmi kérvény benyújtását, és mindenki annyira beleélte magát a „szabályok” valóságába, hogy úgy gondolták, úgysem hagynák jóvá a kérvényüket.

Maga Zimbardo, aki a kísérletet felügyelte, szintén annyira belemerült a börtönigazgató szerepébe, hogy nem vette észre azonnal a bántalmazásokat.

A kísérletet két hétre tervezték, de 6 nap után idő előtt leállították a résztvevők túlzott kegyetlenkedése és a foglyok állapotának romlása miatt.

A legfontosabb következtetés sokkolta a tudósokat: az átlagemberek szó szerint napok alatt zsarnokokká válhatnak, sőt szörnyetegekké, ha egy bizonyos hatalmat és társadalmi szerepet kapnak.

A Lucifer-effektus

Philip Zimbardo a kísérlet során „Lucifer-effektusként” magyarázta azt a jelenséget, amikor hétköznapi emberek külső hatásra kegyetlenkednek, sőt, még könyvet is írt róla.

A legérdekesebb, hogy a kísérlet a mai napig heves vitákat vált ki a tudományos közösségben. Sokan bírálják a módszertant, rámutatva a lehetséges hibákra.

De a fő üzenet változatlan: mindannyiunkban ott él a potenciális hóhér és áldozat, minden a társadalmi kontextustól függ.

Még néhány rövid következtetés a kísérletből:

1. A társadalmi szerepek alakítják a viselkedést. Az emberek alkalmazkodnak ahhoz, amit elvárnak tőlük, még akkor is, ha ez ellentmond az értékeiknek. Az ember és a pszichéje nagyon-nagyon rugalmas.
2. Az anonimitás fokozza a kegyetlenséget. A szemüveg és az arctalanság kevésbé tette fogékonnyá az „őröket” mások érzelmeire.
3. A rendszer határozza meg a cselekedeteket. Mérgező környezetben még az átlagemberek is agresszorokká vagy áldozatokká válhatnak.

A Stanfordi börtönkísérlet bebizonyította, hogy a tiszteletlenség és az agresszió eltűrése romboló hatású. Az agresszorok nem állnak le maguktól – a viselkedésük csak egyre rosszabb lesz.

A gorombaságra adott válasz tehát nemcsak a személyes határaink védelme, hanem egy olyan norma megteremtése is egyben, amelyet elfogadhatónak tartunk magunk számára. Fontos, hogy nyugodtak, de határozottak legyünk, és ne feledjük, hogy az önbecsülés önmagunkkal kezdődik.

Te hogyan reagálsz az agresszióra és a gorombaságra? Oszd meg a véleményedet erről!