Ugyanakkor azt hitték, hogy egy nő csak akkor eshet teherbe, ha megkapta azt az bizonyos élvezetet, szóval ilyen kettős mérce volt. Ez aztán persze komoly problémákhoz vezetett a bíróságon. Ha egy nő ugyanis azt mondta, hogy megerőszakolták és gyermeket vár, a férfiak könnyen kibújhattak a felelősség alól azzal, hogy a nő biztosan élvezte, elvégre teherbe esett. Szép dolog, mi?
Bárhogy is, azért nem mindenki akart évente gyereket szülni. Ott volt a dolog erkölcsi oldala, a szörnyű halálozási ráta szüléskor és a csecsemőhalandóság, meg persze a személyes okok is… Na de mit csináljon az ember, ha nem akar gyereket?
Amúgy meg, mit is jelent az a mondás, hogy „gyereket hoz a szoknyája aljában”? Régen a falusi asszonyok elmentek otthonról szülni. Volt, hogy senki sem volt velük akkor, és az anyuka úgy jött haza, hogy a picit a szoknyája aljában vitte.
Rengeteg oka lehetett annak, hogy egy nő ne akarjon gyereket, de az már más tészta, hogy mit szólt ehhez a társadalom…
Az egyház csak egy módszert fogadott el – az önmegtartóztatást. De mi most azokról az esetekről beszélünk, amikor a férfiak és a nők nem akarták vagy nem tudták ehhez tartani magukat.
Aki már adott a párjának egy gyereket, annak volt még egy lehetősége a következő terhesség elhalasztására – a szoptatás. Éppen ezért a királyi és nemesi családokban az anyák nem szoptatták a gyerekeiket, mert tőlük azt várták, hogy minél több gyereket szüljenek. Bár manapság már bizonyították, hogy erre a módszerre nem lehet támaszkodni.
A tisztasági övről most nem fogunk beszélni, mert az egy 19. századi kitaláció, de mit tanácsoltak még a középkorban a nőknek?
Például a tüsszentést! Állítólag ha valaki jól tüsszent, akkor nem lesz semmi baj. Aki nem akart ilyen kétes módszerekre hagyatkozni, az speciális kis tokokat használt vékony bőrből vagy állatok belső szerveiből.
Ezeket a „bűn edényeinek” hívták, mivel az egyház nem nézte jó szemmel a gyerekvállalás elkerülését. Ráadásul az ilyen eszközök csak a kiváltságos felső tízezer nagyon kis részének voltak elérhetőek. És ami még durvább, többször is felhasználták őket.
De a gyógyászat sem állt ám meg. Azok, akik ebben a témában doktoroknak mondták magukat, együtt dolgoztak a gyógynövényes asszonyokkal és az úgynevezett boszorkányokkal. Még a kolostorokban is szedtek gyógynövényeket, de a megfelelő keverék összeállítása és főzet készítése már bűnnek számított.
Azokat a nőket, akik ilyen főzeteket használtak, gyilkosoknak vagy boszorkányoknak tartották, és meg is égethették őket a máglyán. És mégis, a Vatikáni Könyvtárban van egy 13. században írt könyv, amiben huszonhat recept található a gyerekvállalás elkerülésére.
Ezenkívül aktívan használtak mindenféle amulettet is. Például gyógynövényes zacskókat kötöttek a derekukra, vagy szentek ereklyéit tartották a párnájuk alatt. A hatásuk persze elég kérdéses volt, de hittek benne.
Legalább valami reményt adott a hüvelyöblítés, bár ólomoldatot használtak, így imádkozniuk kellett, hogy legalább ne haljanak bele. Ráadásul a hüvelybe is tettek be dolgokat … aki gyenge idegzetű, most ne olvasson tovább: „állati eredetű gyógyszereket” használtak erre a célra, amik között nyulak vagy más rágcsálók testrészei is voltak.
Figyelembe véve a nagyon alacsony iskolázottsági szintet és a sokféle pogány hiedelem fennmaradását a falvakban, ezen igazából nem is nagyon kell csodálkozni.
A férfiaknak meg azt javasolták, hogy egyenek bürököt, ami nagy mennyiségben mérgező. Figyelembe véve, hogy a férfiak valószínűleg nem szívesen kockáztatták az egészségüket a bürökkel, ezért ez a fogamzásgátlási módszer valószínűleg nem volt elterjedt.
Ehelyett inkább a teljes felelősséget a nőre tolták. Ő kockáztatta a hírnevét, az egészségét, sőt, még az életét is.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
