Engem, mint történelemben és földrajzban jártas embert, gyakran kérdeznek – miért repülnek az emberek a napfényes Dominikai Köztársaságba nyaralni? A szomszédos Haitin viszont nemhogy egyetlen turista sincs – de a gyerekek konkrétan éhen halnak.
De nem is kell ennyire szélsőséges eseteket említeni! Elég annyit mondani, hogy Haiti negyedik legnagyobb városa, Cap-Haïtien, a maga 500 ezer lakosával, a mai napig nem rendelkezik csatornázással és vízellátással.
A helyiek a kutakból veszik a koszos vizet, és vödrökben cipelik haza. A hulladékot pedig egyszerűen szétszórják zacskókban az utcákon. Egy hatalmas szeméttelep a szabad ég alatt, ahol mosdatlan, mezítlábas kölykök mászkálnak…
Most pedig beszéljünk arról, hogy mi okozza ezt az elképesztő kontrasztot a két szomszédos ország között.
Igen, valójában mindkét köztársaság ugyanazon a szigeten található – Hispaniola („kis Spanyolország”). És mindkettő korábban európai gyarmat volt. De minden másban rengeteg a különbség, szörnyen sok!
Különböző korábbi tulajdonosok
Kezdjük azzal, hogy Haiti eredetileg francia gyarmat volt. A franciák arról voltak híresek, hogy a tengerentúli birtokaikból az utolsó cseppig mindent kisajtoltak.
Nagyon keveset törődve a helyi lakosok jólétével. Különösen a rabszolgákéval, minek sajnálni őket. Apres nous le deluge – utánunk az özönvíz, röviden!
Sőt, Franciaország 1804-ben még egy hatalmas összeget is lecsalt a fiatal köztársaságtól a szabadságért cserébe – több mint 60 millió frankot. Azaz, nagyjából Haiti teljes éves jövedelmét.
Ezt a gazdasági lyukat a haitiak a mai napig nem tudták betömni. A franciák pedig még a 2010-es szörnyű földrengés után sem voltak hajlandóak visszaadni nekik a pénzt, ami közel 300 ezer ember életét követelte.
Haiti történelme során ráadásul a „fehér” szomszédok részéről is erős politikai diszkriminációt szenvedett el. A gazdag országok nem vették komolyan a köztársaságot, az európaiak nem akartak üzletelni a volt rabszolgákkal.
Az amerikaiak a 20. század elején egyenesen két évtizedre átvették itt a teljes hatalmat, és sikerült kiirtaniuk az éppen csak megszületett helyi elitet. Aztán a legelvetemültebb elnököket támogatták.
Mint például François Duvalier-t (Papa Doc), a kegyetlen diktátort, aki az 1950-es évektől a 1970-es évek elejéig uralkodott. És aki több mint 40 ezer honfitársát ölette meg macsétával. A fia, Baby Doc, egyébként elmenekült Haitiről, nem felejtve el magával vinni az egész ország költségvetését.
Maguk a haitiak is rendkívül utálták az európaiakat és az amerikaiakat mindig is. A mai napig kétségbeesetten elutasítják, hogy beleszóljanak a dolgaikba, még a legjobb szándékkal sem. Hátha a fehérek megint rabszolgasorba taszítják őket.
A Dominikai Köztársaság viszont korábban spanyol birtok volt. A spanyolok – bármilyen furcsa is – gondosabb gazdának bizonyultak. És sokkal többet törődtek a tengerentúli gyarmataikkal.
A dominikaiak a 19. század közepén nyerték el szabadságukat, megszabadulva az európai uralomtól és a haiti megszállástól. A vérrel kivívott szabadságot a Dominikai Köztársaságban rendkívül nagyra értékelik, a helyiek egyszerűen imádják az országukat, földi paradicsomnak tartják (és valószínűleg így is van, ezt megerősíthetem).
Így alakult, hogy a Dominikai Köztársaság ma a nyugodt, luxus tengerparti nyaralás szinonimája. Haiti pedig a nyomoré, a zombiké és a vudu kultuszé.
Eltérő mentalitás
A haitiak a fekete bőrű rabszolgák leszármazottai, akiket a franciák erőszakkal hurcoltak Afrikából az Újvilágba. Szabadságukat a 18. század végi véres forradalom során nyerték el, egyszerűen lemészárolva a fehér gazdáikat.
Egy ilyen szomorú kezdet, nyilvánvalóan, nem biztosíthatott jólétet a volt rabszolgák köztársaságának. Pláne, hogy az afrikaiaknak otthon, a Fekete Kontinensen, finoman szólva sem megy a sikeres államigazgatás és a nemzeti vagyon felhalmozása.
A volt rabszolgák, amikor elnyerték a szabadságukat, ezt úgy értelmezték, mint egy jelet arra, hogy többé nem kell dolgozniuk. És ez a káros gondolat a mai napig erősen tartja magát a legtöbb átlag haiti fejében… A haitiak 80%-a ma munkanélküli – de ami még rosszabb, sok haiti rendkívül büszke is erre a tényre, és meg sem próbál elhelyezkedni.
A haiti mentalitás egy másik veszélyes tulajdonsága, ami véleményem szerint szintén az őseik rabszolgasorban elszenvedett megaláztatásából maradt meg. A haitiak még a legkisebb sérelmet is rendkívül fájdalmasan élik meg. Egyáltalán nem tudnak megegyezni – sem egymással, sem a szomszédaikkal. A legkisebb okból is szörnyű botrányokat csapnak.
A haitiak még generációk múltán is úgy tekintenek az országukra, mint egykori rabszolgaketrec, ahol bármi értelmes dolgot csinálni szégyen és gyalázat. Csak lopni vagy menekülni lehet innen. Miközben a szülőföldjükön kívül a haitiak gyakran képesek szép sikereket elérni az életben. Például Franciaországban ismert futballistákká, teniszezőkké válnak.
A dominikaiak viszont tipikus mulattok. Vagyis a fekete bőrű rabszolgák és a fehér európai telepesek harmonikus keveréke, egy kevés indián génnek megspékelve. Úgy mondanám – a dominikaiak minden oldalról a legjobbat vették át. A számítást, és azt a képességet, hogy ne balhézzanak apróságokon. Úgyhogy most elég jól élnek.
Eszembe jutott egy érdekes példa erre. A haiti diktátor, Papa Doc, semmi másra nem gondolt, csak a zsebei tömködésére. A szintén nagyon kegyetlen dominikai diktátor, Trujillo, viszont megengedte magának például, hogy törődjön az ország gazdaságával. Megtiltotta az erdőirtást, ösztönözte az európai szakemberek beáramlását.
Történelmi és gazdasági sajátosságok
A haitiak megkapták az egykori ültetvényesek földjét. Felosztották egymás között, aztán a gyerekeik között, azok meg a saját gyerekeik között… Végeredményben az egész haiti gazdaság fokozatosan lecsúszott apró parcellákra, amelyek gazdasági szempontból teljesen kilátástalanok.
Ez a mai napig komoly nyomokat hagy.
Például, ha felülről nézzük a szigetet, tisztán látszik, hogy a nyugati, haiti oldal sokkal „kopaszabb”, mint a keleti. Vagyis a haitiak kényszerűségből szinte az összes erdőt kivágták tüzelőanyagnak. Ez talajerózióhoz, a terméshozamok csökkenéséhez vezetett. Pedig Hispaniola nyugati részén a talaj hegyvidéki – vagyis eleve rosszabb, mint a keleti.
Ezzel szemben a dominikaiak a sziget saját részén teljesen betiltották a fakitermelést. Vagyis a föld itt sokkal termékenyebb maradt.
Persze a déli föld a mai napig sok kincset ad a haitiaknak. Például banánt, narancsot, meg kakaót és kávét. Érdekes módon cukornádat Haitin ma már szinte egyáltalán nem termesztenek – talán csak egy kicsit, a rumhoz. A szóbeszéd szerint a helyiek egyszerűen azért nem termesztenek cukornádat, mert az túlságosan emlékezteti őket a gyarmati múltra.
Nos, ezért ilyen szegény Haiti. A lakosság pedig fokozatosan szivárog el legális és illegális vendégmunkásként a szomszédos Dominikai Köztársaságba. Vagy pedig végleg áttelepülnek az Államokba. Minden lehetséges módon.
A haitiak egyébként babonásak is, és sokan hisznek a természetfelettiben. Azt beszélik, hogy az országukat valamilyen átok sújtja, és ezért vannak eleve reménytelen szegénységre kárhoztatva.
Ez persze a létező legkényelmesebb magyarázat és kifogás arra, hogy miért nem próbálnak változtatni a helyzetükön, nem gondolod?
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
