A nemes hölgy szégyenlősen lesütötte a szemét. Félelmében görcsbe rándult a gyomra. Bár a lányokat gyerekkoruktól kezdve szerénységre, engedelmességre, istenfélelemre és az erkölcstelenség kerülésére nevelik, a házasságukat – vagy annak egy fontos részét – mégis gyakran a nyilvánosság előtt kellett megélniük.
Az elmúlt évszázadokban minél előkelőbb volt a menyasszony és a vőlegény, annál fényűzőbben zajlott a házasság elhálása. Ezt úgy értem, hogy leggyakrabban magas rangú személyek szeme láttára történt, hogy senkinek se legyen kétsége a frigy törvényességét illetően, és ne legyen lehetőség felbontani ezt a házasságot. Ennek köszönhetően egészen őrült nászéjszakával kapcsolatos történetek maradtak fenn napjainkig.
Az olasz Medici Mária 1575-ben született egy rendkívül gazdag családban, de egy csepp királyi vér sem folyt az ereiben. Házassága IV. Henrik francia és navarrai királlyal kölcsönösen előnyös volt.
Az első nászéjszakán a 25 éves Mária egy-egy csepp parfümöt tett a kulcscsontjára és a füle mögé. Egyszerű fehér pamut hálóinget viselt, mialatt IV. Henriket várta. Az elhálás a házasságkötés fontos lépése volt. Medici Mária nem tartozott a félénk lányok közé, de azért volt benne némi izgalom.
Navarrai IV. Henrik azonban nem a kifinomult modoráról és a tisztaságáról volt híres. Közvetlenül egy csata után jelent meg a királyné hálószobájában. Henriket átjárta az izzadságszag és imádott fokhagymájának illata. Medici Mária megdöbbent, de rendíthetetlenül állta a sarat, annak ellenére, hogy a király így is előnytelenül nyilatkozott a külsejéről.
Medici Máriát egyenesség és nyíltság jellemezte. Amikor a fia, az ifjú XIII. Lajos király feleségül vette Ausztriai Annát, a fárasztó esküvői szertartás után a tinédzserek nagyon szerettek volna aludni.
De az anyakirályné, Medici Mária, mivel nem találta a fiát a menye hálószobájában, erőszakkal vitte XIII. Lajost Ausztriai Anna lakosztályába. A 14 éves ifjú párnak kötelessége volt megpecsételni Franciaország és Spanyolország szövetségét. E kényszer után Lajos azt mondta, hogy szégyent és félelmet érzett. A házaspár ezután négy évig kerülte a testi kapcsolatot, mert mindig eszükbe jutott az a kínos nászéjszaka.
Marie Antoinette-nek 7 évébe telt, hogy végre valóban Franciaország királynéja legyen! XVI. Lajos félénk király volt, akinek egy kisebb sebészeti beavatkozásra volt szüksége. És ha nem lett volna az a komoly beszélgetés a francia király és Marie Antoinette bátyja, II. József császár között, ki tudja, meddig aludt volna még egyedül a királyné.
VIII. Henrik sem nyilatkozott túl hízelgően a feleségéről, amikor beadta a válókeresetet Klevei Annával szemben. Azt állította, hogy a nászéjszakát sosem hálták el az új felesége kiábrándító külseje miatt.
A középkorban a válás gyakorlatilag lehetetlen volt. Azonban volt néhány kiskapu, amivel a nők egyházi válást kezdeményezhettek: a feleség meddősége (több mint 5 évig tartó) vagy a férj impotenciája (a házasság első napjától számított 3 éven át).
Egy férjes asszony három év házasság után bírósághoz fordulhatott, ahol bizonyíthatta szüzességét, és így felbonthatta a házasságot. Ezért játszott rendkívül fontos szerepet a házasság elhálásának szertartása, hogy a nők ne folyamodhassanak ehhez a trükkhöz. Például Lucrezia Borgia, VI. Sándor Borgia pápa törvénytelen lánya, az egyházi bíróságon kijelentette, hogy a férje képtelen teljesíteni a házastársi kötelességét. Ez szolgált alapul a váláshoz.
Az arisztokratáknál és a királyi családokban a házasság elhálása kevésbé volt privát ügy, mint a köznép körében. Skóciában és Angliában az udvaroncok bekísérték a menyasszonyt a hálószobába, majd megvárták, amíg az utolsó ruhadarabját is leveszi, hogy megbizonyosodjanak róla: a lány teste tökéletes.
Vitatott helyzet alakult ki Aragóniai Katalin és Artúr herceg, VII. Henrik angol király fiának házasságkötésekor. Egy szobalány a szoba közelében ült, és a jelentések szerint hallotta ugyan az ifjú párt, de magát az elhálást nem látta. Másnap reggel Artúr azzal dicsekedett, hogy „megjárta Spanyolországot”.
Azonban Artúr meghalt, és az öccsét, a későbbi VIII. Henrik királyt nevezték ki új örökösnek. Ő feleségül vette Aragóniai Katalint, dacolva az egyházi tiltással, amely megtiltotta a fivér özvegyével való házasságot. Katalin ugyanis azt állította, hogy a házasság elhálása nem történt meg, és tanúk sem voltak a szobában.
Hedvig Eleonóra schleswig-holstein-gottorpi német hercegnő volt, aki 1654-ben lett X. Károly Gusztáv svéd király felesége. Házasságuk elhálását igen fényűzően bonyolították le: a hálószobában jelen voltak a családtagok és a közeli bizalmasok, egy pap pedig közben megáldotta a nászágyat.
A középkori Franciaországban a nászéjszaka a közeli bizalmasok szeme láttára történt, hogy biztosan megbizonyosodjanak a házasság létrejöttéről. Előfordult, hogy a jelenlévő bizalmasok listája elérte a 20 főt is.
Nemritkán a folyamat papok jelenlétében zajlott, hogy megszenteljék a frigyet. Ha más tanú nem akadt, legalább szobalányokat vagy szolgákat hagytak a szobában. A házasság elhálása ugyanis a házasságkötés elengedhetetlen, befejező lépése volt. A párt csak azután tekintették jogilag és társadalmilag is valódi házasoknak, miután az első együttléttel ‘megpecsételték’ a köteléküket.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
