Ez a sziget szó szerint tele van szokatlan kőépítményekkel, amelyekhez hasonlóval sehol máshol nem találkozhatunk. A történészek, építészek és lelkes amatőrök már több mint háromszáz éve próbálják megfejteni, hogy mi célt szolgálhattak.
Nem a híres Húsvét-szigetről és nem is Teneriféről lesz szó, hanem Írországról, egy szigetországról Európa legszélén. Zöld síkságain és dombjain emelkednek a titokzatos, karcsú kerek tornyok – összesen 65 darab. További 23 pontosan ugyanilyen építmény maradt fenn romként vagy alapként. És csak három hasonló építmény ismert Írországon kívül: kettő Skóciában és egy a Man-szigeten.
Valamennyi tornyot lényegében egyetlen sablon alapján építették: magasságuk 18-34 méter, az alap kerülete 13-17 méter, az alapozás mélysége körülbelül egy méter. A kőművesek alig megmunkált kőből, meszes habarccsal rakták a falat; a belső falat függőlegesen, a külsőt enyhe dőléssel a teteje felé építették; a köztük lévő teret törmelékkel és habarccsal töltötték ki. A keskeny ajtónyílás körülbelül hét méterrel a föld felett volt, lépcsők nélkül.
Az első ilyen építmények vélhetően a 7. század közepén jelentek meg, és a 12. századig épültek. 1820-ban a Királyi Ír Akadémia bejelentette: aki megfejti a tornyok titkát, aranyérmet és 50 font sterling készpénzt kap.
A 12. század végén Giraldus Cambrensis prelátus hagyta az első írásos bizonyítékot a rendeltetésükről. Azt írta, hogy a helyi hagyományok szerint épült fenséges kerek tornyok kétségtelenül egyházi építmények.
A prelátus számára az „egyházi” fogalom azt jelentette, hogy a keresztény egyházhoz tartoznak: vajon egy égbe mutató torony szolgálhat-e mást, mint az emberek Isten iránti vágyának bizonyítékát? Csak a 17. században, amikor a kereszténység sötét korszakai fölött felvirradt a felvilágosodás, és az európaiak visszatértek gyökereikhez, merült fel a gyanú, hogy a kerek tornyok talán egyáltalán nem is az egyház nevében épültek.
A legtöbb kutató egyetértett abban, hogy a tornyok a vikingek művei: elvégre, ezeknek a rablóknak valahonnan figyelniük kellett a helyi lakosságot, előre látva az ellenség barátságtalan cselekedeteit.
A szkeptikusok tiltakoztak: a vikingek sehol semmit sem építettek, és még a hazájukban sem építettek tornyokat. Még ha ezek az építmények a tengerparton állnának, de sok van belőlük a sziget belsejében is, ahová a vikingek nem jutottak el.
Később, az amatőr történészek erőfeszítéseinek köszönhetően, az ír tornyok jócskán megöregedtek: szentélyeknek kezdték tekinteni őket, ahol a druidák mágikus tüzeket gyújtottak. 1820-ban a Királyi Ír Akadémia közbelépett, és bejelentette: aki megfejti a tornyok titkát, aranyérmet és 50 font sterling készpénzt kap. A díjért folyó küzdelembe többek között George Petrie festő és költő, valamint Henry O’Brien történész is beszállt.
A történész fallikus templomokat látott a tornyokban, amelyeket az ősi Tuatha Dé Danann törzs emelt isteneinek tiszteletére, akiket a törzs ősei Perzsiában tiszteltek. A művész (aki végül megkapta a díjat) pedig számos kerek tornyot meglátogatott, és nemcsak lerajzolta az építményeket, hanem részletes információkat is gyűjtött mindegyikük elhelyezkedéséről.
Ezután összegezte a megfigyeléseit, és megállapította, hogy a tornyokat meszes habarccsal építették, míg a keresztény előtti kősorokat és erődítményeket anélkül. Mindegyikük keresztény templomok közelében volt.
A bejárat szokatlan elhelyezkedése – magasan a föld felett – és a kilátó megléte arra utal, hogy a tornyokban a vikingek támadásai idején egyházi ereklyéket őriztek, és emberek is menedéket találhattak bennük, akik egy létrán felmásztak, majd felhúzták maguk után. A tornyok neve – cloic-theach – is csak annyit jelent, hogy „harangtorony”.
Igaz, a kérdés, hogy miért csak Írországban építettek ilyen építményeket, még mindig megválaszolatlan. Ráadásul közben egy Kara Dotter vezette tudóscsoport a belfasti Queen’s University-n Írországban felfedezett egy bronzkori sírt, amely jóval a keresztények és a rómaiak előtt épült meszes habarccsal…
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
