- Laute – túl drágán enni
- Studiose – túl válogatósan enni
- Nimis – túl sokat enni
- Praepropere – túl gyakran enni
- Ardenter – túl mohón enni
Nem azért nevezték őket „halálosnak”, mert halállal büntetnek értük, hanem azért, mert a lélek halálához vezetnek.

A halálos bűnök a következők: kevélység (gőg), fösvénység (kapzsiság), harag, irigység, bujaság (paráznaság), torkosság és restség (jókedvtelenség/csüggedés). Ezekkel a bűnökkel szemben áll a hét erény.

A halálos bűnök eredete visszavezethető János újszövetségi Első levelére: „Ha valaki látja, hogy testvére nem halálos bűnt követ el, imádkozzék, és Isten életet ad neki – mármint annak, aki nem halálos bűnt követ el. Van halálos bűn is: nem erről mondom, hogy imádkozzék érte.”

A halálos bűnökről alkotott elképzelés továbbfejlődött a sivatagi atyáknál is, különösen Evagriosz Pontikosznál, aki hét gonosz gondolatot nevezett meg, amelyeket le kell győzni. Tanítványa, Johannes Cassianus „A közösségi kolostorok szabályairól” című könyvének köszönhetően ismertté tette ezt az osztályozást Európában, ahol az a katolikus gyónási gyakorlat alapjává vált.

Kevélység (gőg):
Ebbe a bűnbe estek az első emberek a Paradicsomban, Ádám és Éva, amikor úgy döntöttek, hogy megszegik Isten parancsát, és esznek a jó és rossz tudásának fájáról. A kevélységet nemcsak a legsúlyosabb bűnnek tartják, hanem a többi halálos bűn forrásának is…

Az ókori Athénban a kevélységet (gőgöt) az egyik legnagyobb bűntettnek tartották, és annak a szemtelen megvetésnek a leírására használták, amely erőszakra késztethet egy embert. Arisztotelész a gőgöt (dölyfösséget) úgy határozta meg, mint az áldozat meggyalázását a saját öröm kedvéért. A szó jelentése idővel megváltozott. Dante például a kevélységet úgy határozta meg, mint „önmagunk szeretete, amely a felebarát iránti gyűlöletté és megvetéssé torzul”.

Fösvénység (kapzsiság):
A fösvénység, más néven kapzsiság, mohóság vagy nyereségvágy, a vágyakozás bűne. A keresztény írásokon kívüli meghatározás szerint a fösvénység túlzott igény arra, hogy valaki többet birtokoljon, mint amennyire szüksége van, különösen az anyagi javak tekintetében.

Dante Purgatóriumában a bűnbánókat megkötözik és arccal a földre fektetik, mert túlságosan a földi gondolatokra összpontosítottak. A felhalmozás, a lopás és a rablás, különösen erőszakkal vagy csalással elkövetve – mind olyan cselekedetek, amelyeket a fösvénység (kapzsiság) válthat ki.
Az ilyen vétkek közé tartozhat a simónia is, amikor valaki szentségeket próbál adni-venni, beleértve a papságot és következésképpen az egyházi hierarchiában betöltött befolyásos pozíciókat is.

Harag:
A harag egy másik, az emberre jellemző halálos bűn, amely kárt okoz a léleknek és a környezetnek. Olyan cselekedetekre adott reakcióként jelenik meg, amelyeket az ember helytelennek tart, és amelyek elégedetlenséget és felháborodást váltanak ki belőle.
Azonban a harag nem mindig bűn. Létezik a haragnak egy olyan típusa, amelyet a Biblia helyesel, és „igaz felháborodásnak” nevez.

Irigység:
Az irigységet, akárcsak a fösvénységet vagy a bujaságot, kielégíthetetlen vágy jellemzi. A hiúságból fakad, és elválasztja az embert felebarátjától. A szentatyák az irigységet mások boldogsága és jóléte feletti „siránkozásnak” nevezik.
Az irigység volt az oka annak, hogy Káin megölte testvérét, Ábelt, mivel Káin irigykedett Ábelre, mert Isten Ábel áldozatát fogadta el, nem pedig Káinét.

Az irigység hasonlíthat a féltékenységre abban az értelemben, hogy mindkettő elégedetlenséget jelent valakinek a tulajdonságai, státusza vagy képességei miatt. Az irigység közvetlenül kapcsolódik a Tízparancsolathoz is: „Ne kívánd… ami a felebarátodé.”

Dante az irigységet úgy határozta meg, mint „azt a vágyat, hogy másokat megfosszon attól, ami az övék”. Dante Purgatóriumában az irigyeket azzal büntetik, hogy szemüket dróttal varrják be, mert bűnös élvezetet találtak abban, ha másokat megalázva látnak.

Bujaság:
A bujaság vagy kéjvágy erős vágyakozás. Általában az erős vagy féktelen szexuális vággyal társítják, amely paráznasághoz vezethet.

Dante a bujaságot az emberek iránti rendetlen szeretetként határozta meg. A bujaságot tartják a legkevésbé súlyos halálos bűnnek, mivel ez olyan képességekkel való visszaélés, amelyek közösek az emberben és az állatokban, a testi bűnök pedig kevésbé súlyosak, mint a lelki bűnök.
A „Purgatóriumban” a bűnbánó tűzben jár, hogy megtisztuljon a buja gondolatoktól és érzésektől. A „Pokolban” a bujaság bűnében vétkes, megbocsátást nem nyert lelkeket örökké nyughatatlan szelek sodorják, ami a földi életben tanúsított önuralom hiányát jelképezi.

Torkosság:
A torkosság valaminek a túlzott élvezete és fogyasztása. A szó a latin gluttire igéből származik, ami azt jelenti: nyelni.

A középkori tekintélyek (például Aquinói Tamás) tágabban értelmezték a torkosságot, azzal érvelve, hogy az magában foglalhatja az étel kényszeres várását, valamint a finomságok és drága ételek iránti túlzott rajongást is. Aquinói Tamás a torkosságnak öt formáját különböztette meg:
Ezek közül az ardenter-t tartják a legsúlyosabbnak, mivel ez az egyszerű földi örömök iránti szenvedély, amely impulzív evésre késztethet, vagy akár az élet céljait is az evésre és ivásra szűkítheti.

Példa erre Ézsau esete, aki eladta elsőszülöttségi jogát egy tál lencséért: „parázna vagy istentelen ember…, aki egyetlen tál ételért eladta elsőszülöttségi jogát”, és később „nem talált helyet a megbánásra, noha gondosan kereste, könnyek között” [Ter 25:30].

Restség (csüggedés, jókedvtelenség):
A restség az apátia és a lehangoltság állapota, amelyben az embert nem érdekli a saját helyzete és a körülötte zajló események, és emiatt képtelen lehet ellátni a létfontosságú kötelességeit.

A restség (csüggedés) akkor következik be, amikor az ember a negatív gondolatok csapdájában érzi magát. Úgy érzi, kilátástalan sötétség borult rá, és soha többé nem fogja meglátni a fényt.

Aktualitás:
Ha ma a hét halálos bűnön gondolkodunk, felfedezhetjük, hogy ezek az ősi fogalmak meglepő módon összecsengenek az emberi viselkedésről alkotott modern pszichológiai elképzelésekkel.
Például az irigység bűne megfelel az alkalmatlanság érzésének, amely gyakran az alacsony önértékelésből fakad. A torkosságot pedig hagyományosan túlzott önkényeztetésnek tekintik, amely kényszeres viselkedéssel és függőséggel kapcsolatos.
A fösvénység (kapzsiság), a kielégíthetetlen vágy, hogy többet szerezzünk, megfelel annak, amit a pszichológusok materialista értékorientációnak neveznek. A bujaságot, amelyet a fizikai vagy érzelmi kielégülés leküzdhetetlen szükséglete jellemez, pszichológiai szempontból impulzivitásként és kényszeres szexuális viselkedésként értelmeznek.




A kevélységet (gőgöt), amelyet minden bűn gyökerének neveznek, pszichológiai megfelelőjét a nárcizmusban és az egoizmusban találjuk meg. A restség (csüggedés) összecseng a depresszió tüneteivel és a motiváció hiányával. A harag pedig szorosan kapcsolódik a dühkezelési problémák és az interperszonális konfliktusok modern értelmezéséhez.



A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK