- putae taberniae – a kocsma mellett várakozó
- putae busturiae – a temető mellett várakozó
- putae prosedae – aki otthon fogad
- putae forariae – az utak mentén várakozók
Napjaink „masszázsszalonjaival” ellentétben az ókori római lupanáriumok meglehetősen megbecsült létesítmények voltak. Egyfajta szociális központként működtek, ahol az emberek híreket és pletykákat cserélhettek, valamint kellemes nők társaságában lazíthattak és pihenhettek.
A lupanáriumok általában forgalmas helyeken voltak, konyhák, üzletek, borbélyüzletek, termálfürdők (thermák), kocsmák, közösségi házak és piacok sokasága között. Gyakran katonai laktanyák közelében nyitották meg őket.
Nem volt nehéz lupanáriumot találni. Általában stilizált férfi nemi szerv ábrázolások mutatták az utat a kövezeten. Amerre mutatott, arra kellett menned.
Mivel Róma multikulturális város volt, a főváros sok lakója és látogatója nem beszélt latinul. Ezért a „rendelést” különleges érmék, az úgynevezett spintriák segítségével adták le.
Amikor a vendég megérkezett a lupanáriumba, fizetett a szolgáltatásért, és kiválasztott néhány spintriát, amelyeken egy férfi és egy nő volt látható különböző pózokban. Így a lupanárium dolgozója megértette, mit kíván a vendég.
A munkanap végén a prostituált a spintriákat valódi pénzre váltotta. Így pontosan tudhatta, mennyit és milyen szolgáltatásokért fizettek neki, ami biztosította munkájának igazságos díjazását és az elszámolások átláthatóságát.
A lupanáriumok a helyi hatóságok vagy a város befolyásos személyeinek védelme alatt álltak, ami biztonságot nyújtott mind a vendégeknek, mind a dolgozóknak. Persze nem mindegyik, csak azok, amelyeket fényűzőnek lehetett nevezni. Az egyszerűbb lupanáriumok magán biztonsági cégek szolgáltatásait vették igénybe.
Az élet odabent
A lupanárium személyzete prostituáltakból, masszőrökből, zenészekből, szakácsokból, pincérekből és adminisztrátorokból állt. A lupanáriumban általában zajos, vidám hangulat uralkodott, tele zenével és nevetéssel.
A vendég félrevonult a lánnyal egy külön szobába, ahol párnák és matracok voltak, majd visszatérhetett a közös helyiségbe, hogy folytassa a mulatozást. Ez akár többször is megismétlődhetett egy este folyamán.
A lupanárium adminisztrátorát villicus-nak (villicus puellarum) hívták. Az adminisztrátor nevet adott a lánynak, megszabta az árait, beszedte a pénzt, és ellátta ruhával, valamint egyéb szükséges dolgokkal.
Az újonnan érkezett lányt a lupanáriumban prostibulá-nak, a lányokra felügyelő nőt (madámot) lená-nak hívták. A lupanárium tulajdonosát pedig lenos-nak nevezték.
A prostituáltak élénk ruházatukkal és arcfestésükkel tűntek ki a lupanárium többi lánya közül. Amikor a városba mentek, kötelesek voltak bokaperecet viselni, hogy az emberek megkülönböztethessék őket a tisztességes asszonyoktól. A lupanáriumokban dolgozhattak szabad nők vagy rabszolganők is. Mindegyiküknek megvolt a maga státusza.
Az ókori római prostituáltak státuszai
A gazdag vendégeknek szolgáltató prostituáltakat meretrix-nek nevezték, ami annyit tesz: „fizetett nő”. A meretrixek állandó jelleggel dolgoztak, míg mások csak ideiglenesen vagy szerződés alapján végezték ezt a munkát.
Néhány meretrix magas társadalmi pozíciót ért el a Birodalomban. Ilyenkor státuszukat prostituáltról kurtizánra változtatták. Így lett például egy Cytheris nevű meretrix a híres hadvezér, Pompeius Magnus kurtizánja, és különböző színházi előadások alkalmával annak családi páholyában ült.
Egy Antonia Caenis nevű meretrix Vespasianus császár kurtizánja lett, és jelentős szerepet játszott az udvarában. A történelemből tudjuk, hogy befolyással volt Vespasianus politikai döntéseire is.
Scorták (Scorta)
A következő lépcsőfok a scorta volt. Így nevezték a középosztály számára elérhető prostituáltakat. (A „scortum” latinul bőrt, nyúzott bőrt is jelent.) A scorták nem élvezhették azokat a kiváltságokat és azt a luxust, amit sikeresebb társaik megengedhettek maguknak. Természetesen minden scorta arról álmodott, hogy meretrix lehessen.
Lupák (Lupa)
A prostituáltak hierarchiájában még lejjebb álltak a lupák (a „nőstényfarkasok”, ahogy az elején említettük). Ők voltak a legolcsóbb prostituáltak, akik szegényebb vendégeket – tengerészeket, katonákat, rabszolgákat – szolgáltak ki. Az életük különösen nehéz volt, és kevés esélyük nyílt arra, hogy feljebb jussanak a társadalmi ranglétrán és scortává váljanak.
Puták (Puta)
Még lejjebb helyezkedtek el a puták (puta) – az utcai prostituáltak. A putáknak több tucatnyi típusa létezett. Volt puta a kocsma mellett, puta a borbélyüzlet mellett, puta a laktanya mellett, puta, aki otthon fogadott vendéget, és puta, aki házhoz ment. És így tovább.
A társadalmi hierarchia legalján pedig a blitidák (blitidae) álltak – a nyomortanyákról származó lányok.
A díjazás a lupanáriumokban
A díjazás a lupanáriumokban a létesítmény színvonalától és a lány státuszától függött. Egy meretrix egy alkalommal 20 vagy annál is több sestertiust keresett. Egy scorta ritkán kapott 10 sestertiusnál többet, egy lupa pedig 1-2 sestertiust kapott egy-egy találkozóért.
A lány keresetének egy része a lupanárium tulajdonosát illette. Ez általában egy fix összeg volt, függetlenül attól, hogy a lány mennyit kapott a szolgáltatásért. Ez mindkét fél számára előnyös volt: a tulajdonosnak állandó bevétele volt, a lány pedig ezen felül számíthatott a vendég bőkezűségére is.
A lányoknak adót is kellett fizetniük. A havi adó általában a lány egy napi keresetének felelt meg, így mondhatni, hogy az adó mértéke mérsékelt volt.
Kivétel nélkül minden lány arról álmodott, hogy „szerződéses” legyen. Ilyenkor a vendég lényegében „kibérelte” magának a lányt, aki így magas díjazásban részesült, és nem találkozhatott más vendégekkel. A megállapodás megszegését szigorúan büntették.
Összegzés
Lupanáriumok minden római városban voltak; Pompejiben például több mint 30 működött, vagyis szinte minden utcára jutott egy. A történészek egyébként éppen a pompeji lupanáriumok feltárása révén jutottak a legtöbb információhoz ezekről a létesítményekről.
Gazdag családok gyakran fogadtak fel meretrixeket a családi körben zajló szexuális együttlétekhez. Ők nemcsak szeretőként funkcionáltak, hanem a nemi élet kérdéseiben tanácsadóként is. Az előkelő családok szülei meghívtak meretrixeket, hogy fiaikat és lányaikat bevezessék az intim kapcsolatok alapjaiba, mivel ezt a nevelés és a felnőtt életre való felkészítés fontos részének tartották.
A férjek hivatalosan is járhattak meretrixekhez kikapcsolódni, és ez nem váltott ki társadalmi megvetést. A feleségek tudtak erről, és többnyire szemet hunytak ezen látogatások fölött, mivel ez nem érintette a családban betöltött státuszukat és pozíciójukat.
A lupanáriumok tehát az ókori Róma társadalmi szerkezetének szerves részét képezték, tükrözve az adott kor sajátos normáit és értékeit.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
